Reviczky Gyula: XXXI. Tudom, elhervad ifjuságunk
Tudom, a szív lassan kiég.
Tudom, az asszony gyönge jószág
S egész éltünk csak álom, semmiség.
Immár örökre véget ért,
S egymásért még egyszer hevülni,
Nem engedné nekünk a büszkeség.
És hozzád többé nincs jogom:
Ki nem szakítalak szivemből
S emléked' áldom és nem átkozom.
Szivembe zártam képedet:
Sirodra könnyekből, dalokból
S ábrándokból font koszorút teszek.