Reményik Sándor: A rejtelmes virág
Esett ez az eset,
Ropott legendák szólnak
Róla, de keveset.
Nem tudom a napot -
Egy idegen, csodás
Virág találtatott.
A kelyhe néma, zárt,
Tán ma is lázba ejtne
Nem egy virágbazárt.
Bár tudománya sok, -
Király parancsára
Jöttek a mágusok.
Fehéret, feketét.
Az idegen, csodás
Virágot nézdelék.
Kísértet-lépteket,
Míg a legidősb mágus
Szólni merészkedett:
Uram, király, vigyázz!
Ettől jövend fajodra
És udvarodra gyász.
Figyeld: mikor hasad,
Akkor tipord le, vissza
Nem jő a pillanat.
Szelíd, fehér ajka:
Arcod, uram takard el,
Nincs hatalmad rajta."
Komor őrök közé,
Rá napfény nem mosolygott,
Harmat nem öntözé.
Hogy esnek a csodák!
S figyelték éjjel-nappal
Fegyveres katonák.
A zárt kehely előtt,
Sejtve a bennerejlő
Hallgatag ős-erőt.
Leső emberszemek,
A virág nyíltát lesve
Az Istent lesik meg.
Ád az embernek át,
S amíg benn dolgozik,
Nem mutatja magát.
Véresre marta fel
Az őr szemét. - Mosolygott
S aludt a zárt kehely.
Acélba öltözött,
Ő pihent: Isten álma
Tigris-fogak között.
- Így esnek a csodák:
Az őrség szunnyadott el, -
S kinyílott a virág.