Reményik Sándor: "Az ismeretlen Istennek"
A végtelenből, - csak találkozásra.
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.
Maradtunk egyenlők a szeretetben.
Maradtunk testvérek a szeretetben.
S a végzetet, mint napsugárt és örvényt.
A törvérny betűje ha összevágott:
Ujjongva hirdettük a rokonságot.
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.