Reményik Sándor: Néha ingerkedik...
Néha ingerkedik...
Néha ingerkedik velem a sátán,
S szól:
Minek szórod így, balgán szerteszét,
Mutatva úton-útfélen
Az álmaid, s mindent, mi benned szép?
S szól:
Minek szórod így, balgán szerteszét,
Mutatva úton-útfélen
Az álmaid, s mindent, mi benned szép?
És tornyosul bennem egy őrült vágy:
Mindent, amit elszórtam, visszakérni.
S az ércemmel a mélybe visszatérni.
Mindent, amit elszórtam, visszakérni.
S az ércemmel a mélybe visszatérni.
Ne hordozzák körül, mint véres kardot,
És kicsorbultan, ne dobják majd félre;
Mert minden hiú: tisztesség, dicsőség,
És az áldozat omló, meleg vére,
És egy jó van: a béke.
És kicsorbultan, ne dobják majd félre;
Mert minden hiú: tisztesség, dicsőség,
És az áldozat omló, meleg vére,
És egy jó van: a béke.
Ne legyek átjáró-ház, nyitott szín,
Ahová minden jött-ment betekinthet,
Látva, hogy terem az öröm, s a kín,
És nevetve, mi nekem szent: a kincset.
Ahová minden jött-ment betekinthet,
Látva, hogy terem az öröm, s a kín,
És nevetve, mi nekem szent: a kincset.
Ne jöjjenek az irigység-darázsok,
Kiknek raja a gyümölcs körül dong,
S ne jöjjenek az apró tű-szúrások,
Mik jobban fájnak, mint egy vasdorong!
Kiknek raja a gyümölcs körül dong,
S ne jöjjenek az apró tű-szúrások,
Mik jobban fájnak, mint egy vasdorong!
Inkább semmi se jöjjön,
És az el nem sírt könnyek tengere
Bennem iszonyú áradattá nőjjön!
És az el nem sírt könnyek tengere
Bennem iszonyú áradattá nőjjön!
S az el nem dalolt dalok óceánja
Zúgjon és hömpölyögjön bennem,
Mint egy elzárt, külön világba'!
Zúgjon és hömpölyögjön bennem,
Mint egy elzárt, külön világba'!
Ne tudjon rólam senki semmit,
Tán egy-egy drága lélek még...
S csak önnön lelkem sziklái verjék vissza
A hangom,
Mint a legördülő kő dörejét!
Tán egy-egy drága lélek még...
S csak önnön lelkem sziklái verjék vissza
A hangom,
Mint a legördülő kő dörejét!
