Petőfi Sándor: ALACSONY KIS HÁZ...
A tiéd magas, nagy palota.
Jaj nekem, jaj énnekem, leányka,
Nem emelkedhetem én oda...
Énhozzám le mért ne hajlanál?
Le a völgybe tér a hegy patakja,
S az égről a nap a földre száll.
És a völgybe hegyről a patak:
Palotádból, lelkem szép galambja,
Szállj le hozzám, hogy birhassalak!
Itt lenn nálam, mintsem odafenn.
A magasban hűvös levegő van,
A tavasz legszebb a völgyeken.
Szerelemnek ékes tavasza;
Nem mulandó e tavasz viránya,
Mint az, melyet a május hoza.
Ahol látja a virágokat.
Titkos, rejtett kert szivem szerelme,
A hervasztó ősz rá nem akad.
Hajlékomba?... szűk s kicsinke bár:
Oh azért megférünk benne ketten,
Mint fészkében a páros madár.
Ha otthagyod minden ékszered...
Mért is volna rajtad ékszer? úgyis
Elhomályosítja azt szived.