Madách Imre: Ifjan haljak meg
Ifjan haljak meg
Csak azt adná az Isten,
Hogy ifjan haljak el,
Nem már midőn kifáradt,
Elfásult a kebel.
Hogy ifjan haljak el,
Nem már midőn kifáradt,
Elfásult a kebel.
Míg veszteség nem érte
Ifjúi lelkemet,
S a hitnek tengerében
Hajóm a szeretet.
Ifjúi lelkemet,
S a hitnek tengerében
Hajóm a szeretet.
Mert aki kétkedik már,
Hajós a tengeren,
Ki egy-egy árut eldob,
Hogy mentve más legyen.
Hajós a tengeren,
Ki egy-egy árut eldob,
Hogy mentve más legyen.
S egymásután kidobja
Kincsét mind, míg magát
Is puszta csolnakával
Hullámsír fogja át.
Kincsét mind, míg magát
Is puszta csolnakával
Hullámsír fogja át.
Vesszek mint tűzgolyó, mely
Midőn legszebben ég,
Midőn szomszédos éggel,
Akkor hull szerteszét.
Midőn legszebben ég,
Midőn szomszédos éggel,
Akkor hull szerteszét.
S ha lelkem mint a csillag
A síron túl ragyog,
Legyen kinek vesztem fáj,
Ki érettem zokog.
A síron túl ragyog,
Legyen kinek vesztem fáj,
Ki érettem zokog.
Ne fogyjon, mint a mécses,
Mely elfeledve áll,
Lelkem, míg hamvadozva
Eloltja a halál.
Mely elfeledve áll,
Lelkem, míg hamvadozva
Eloltja a halál.
Ha csúszva föld porában
Egy hosszú korszakot,
Veszejté szent zománcát,
Mit Istentől kapott;
Egy hosszú korszakot,
Veszejté szent zománcát,
Mit Istentől kapott;
Hogy bűn és számolásnak
Mocskával terhesen
Ha látná önmagát a
Hajdan ifjú kebel:
Mocskával terhesen
Ha látná önmagát a
Hajdan ifjú kebel:
Borzadna önmagától,
S az ítéletnapon
Isten sem ismerné fel,
Hogy képe volt azon.
S az ítéletnapon
Isten sem ismerné fel,
Hogy képe volt azon.
