Madách Imre: Bokrétát a kalpagomhoz
Fürge lánykát az ölembe,
Édes bús dalt ajakamra,
Habzó poharat előmbe.
Van lány is, ki azt kötötte,
És előbb mint az lehervad,
Meg van már ez is ölelve.
Megcsókolva kétszer édes,
Két édesebb a csók, érte
A csókolt ha kissé zsémbes.
Addig édes bús dal is van,
S bút elölni, kéjt nevelni
Jó ha bor van a pohárban.
Aki sohse tett bolondot,
Hogyha hóbort nincs a szívben,
Szeretet erénye sincs ott.
Mással biztosan nem is sír,
Embert gyűlöl, mert hogy érzi
Tisztább érzéssel ő sem bir.
Az ember nem rossz, de gyenge,
Sírjunk-é hát s káromkodjunk
Vagy mosolygjunk csak felette ?
Nálam nem penészedel meg,
Örök ifjusága van a
Dalnak, bornak, vídám kedvnek.
Érted ezeket eladja,
Hadd vigyen hitvány papíros,
A bölcs élvez és kacagja.
Egy-egy csillag lesz a sírban,
S addig is mint tündér ének
Elkísér az élet útján.
Lép elénk, nyugton mosolygunk,
Nem nyom a bűn, hogy élvezni
Valaha elmulasztottunk.
A virággal rég lehervadt,
Gondűző borocska mellett
Emlékök még egyszer áthat.