Madách Imre: Fény- és árnyképek
Gyászos nőtől jött búcsúgondolat,
Távol bús várnak ül le tetején;
De a búcsú a vártömlöcbe hat.
Sötét bár, mégis büszke homloka,
Mint cser, mely a villámtól megreped,
De meghajolni nem tanul soha.
Egyenként jöttek értök s elvivék;
Olyankor kint a fegyver csattogott,
S be állt megint a néma csendesség.
Mond a rab s a falra keresztet vág,
Nő a keresztek száma s folyton fogy
A börtön mélyében a társaság.
Mig egy marad és búsan felsohajt :
"Ha elmegyek, nem lesz bajtárs, aki
E falra itt keresztet véssen majd." -
És társasága, mellyel még mulat,
Elszórja őket, és mint kincs után
Utánuk minden szegletben kutat.
S a vártetőn rá a galamb felel,
Majd zeng, mint a vihar, hős csatadalt,
De visszhangot ki tudja merre lel. - -
Győzelmi mámor lelkesít fel ott.
Habzó pohárral vigan éltetik
Szerencséjét s a bajnok zsarnokot.
S ím tompán rémesen a föld alúl,
Baljóslatú dal zeng, s szavára az
Egész kör dermed, elhalaványúl.
Szorult kebellel minden összenéz,
Mint hogyha távol dörgés hirdeti,
Hogy közelg már a földrázó vész.
Ez reszket, míg amaz emelten jár.
A szent ügy legszebb győzedelme ez,
Mely csillagként sötét egünkön áll.
Fegyveres nép áll az ajtón,
Az imám zeng, zúg az ének,
Ah de tompán, ah de fájón.
Basa, hogy győzelmet ére,
S gúnyúl az egeknek áldoz
Bár poklot illetne bére.
Melyt békóba vert hatalma;
Hálát adni szent oltárhoz
Fegyveres néppel hajtatta.
Olyan tompa, olyan fájó
És az égnek ajtajáról
Visszapattan az imámszó.
Lassan földdé porladoz szét,
Mint a zsarnokság és minden,
Ami Istenünk ellen vét.
Kis kereszt fából faragva,
Számtalan népség körűle
Síri dalt zeng térden állva.
Kik jogért, hazáért vívtak,
Sírjokon testvér szemekből
Őszinte könyek fakadnak.
Zsarnokuk hogy meg ne tudja;
Ámde Isten jól figyelmez
Szívük suttogó dalára.
S a sírókat elzavarja,
Jő helyettük a tavasz, mely
A sírt rózsákkal takarja.
Mindörökké, míg tavasz kel,
Mint fel kell virulni mindnek
Miben Isten örömet lel.
Fegyveres nép, menekvő csapat,
Dob pereg két viskó ajtajában,
Láncon hurcolnak ifiakat.
A legyőzött polgárháború
És őrült elragadtatásának
Színhelyévé lőn-e e falú?
Mely körül tolong az ifjúság,
Kard után éhes szemekkel nézve
És utánad, dőre szabadság.
Melyhez nő s agg búcsúképen jár,
Pazaran szórván reá fillérét,
Melytől áldást a hazára vár ?
A basa bölcs működése ez,
Az fut csak, ki áldását nem érti,
Vándor utazó nyugodt lehetsz.
Ottan a dob ím azért pereg,
És az ifjú láncban csak azért van,
Mert ujoncoz a török sereg.
Álfény, s nem riaszt meg emberkar,
Mondd, előtted vajjon melyik kedvesb
Ez új rend, vagy a régi zavar ? -