Kosztolányi Dezső: KALAUZ
KALAUZ
Mért érzem én azt oly gyakran
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?
Dülöngve a kocsi ingó
talaján,
bőrtáska nyakamban,
állok.
talaján,
bőrtáska nyakamban,
állok.
Amint pedig megsimítom
homlokomat s a koplalástól
kis arcomat,
halavány emléke ég életemnek
az ujjaim hegyén
s emlékezem.
homlokomat s a koplalástól
kis arcomat,
halavány emléke ég életemnek
az ujjaim hegyén
s emlékezem.
Aztán mikor vágtat a kocsi,
hadonászom, magasba kinyúlva,
tépem kezeimmel
őrjöngve a bőrszíjt,
csöngetve indulást, újra megállót
és rossz fogaim közt
szidom ezt a komisz életet
s a komisz gazdagokat.
hadonászom, magasba kinyúlva,
tépem kezeimmel
őrjöngve a bőrszíjt,
csöngetve indulást, újra megállót
és rossz fogaim közt
szidom ezt a komisz életet
s a komisz gazdagokat.
Úgy hogy már nem is ő,
hanem én,
a csontja, a teste,
a vére, a lelke,
egészen.
hanem én,
a csontja, a teste,
a vére, a lelke,
egészen.
Mért érzem én ezt?
1928 (?)
