Kosztolányi Dezső: GŐGÖS, MEDDŐ VIRÁGOK
lármás-szavúak és naponta-termők
lepik el búsan a kertet, az erdőt
s én átkozott, én büszke, köztük élek,
Arisztokrata, gőgös, néma, meddő,
nincs is barátom, csak a szívtelen kő,
a csönd, az éj s a sár okos kígyója.
és várok újra, várok ezer évig,
de akkor aztán felfigyel a kert
csönd-vázájában mint nyílik ki néma,
mély szenvedésem gőgös aloéja.