Kosztolányi Dezső: Ordítsak-e? Hogy áll a buta kő is
mely látta egykor győztes életem
s a fém, a vas, az üveg, a por, ő is,
csak az suhant el, ami névtelen.
e kávémérés füstfogott szögén
s én vélük együtt, akiket a kormos
éj fektetett le csöndesen mögém.
És emlékezni nem tudó vak ajtók!
Üvegharang! Te süket énekű!
csak én zenélek itt, a mély közönybe,
fájó ideggel. Élő hegedű.
s kihull fog.
s gyöngül a szem.
s fakul a kedv.
s lassúbb a vér.
s a szív megáll.
jaj, jaj nekünk.