Kisfaludy Károly: Epigrammák.
Bátran törjön elő s tűnnek az éji ködök. |
Gyors az idő, megelőz, s hasztalan áldozatod. |
Védő kézre szorúl s fázik az, a ki szedi. |
Kis jutalom, nagy erő annak alapja, vigyázz. |
Melyet utóbb tetté érlel az egyes erő. |
Ebbe vegyűl a sok, s általa mindenik él. |
Szép szavak árjai közt néma halálra siet. |
S mint ölhesse el azt, többnyire arra ügyel. |
Kit gőgfénye gyötör, bár feje s keble üres. |
Mert kéjpillanatit búba meríti korán. |
Itt érzést jelel, ott tiszta metrumra segít. |
És ha az Ah nem elég, bízza az Ohra ügyét. |
Gondolatok szöknek a csoda semmi közé. |
Keblök ürességét általok elfedezik. |
Minden szép s nagy előtt, s félszegü versek után. |
Zengedez élted víg hajnali álma körül. |
Hogy szűk léte körén tűrni s felejtni tanúl. |
Távol eszünktől, s vak hitre simítja szivünk. |
Ez jó szívre, amaz bátor eszére kevély. |
Míg a tölt erszény frígyes igára füzi. |
Lassu szokás egyedűl ellene védpaizsunk. |
Édes kínos adót lopva szed és mosolyog. |
Partra miként szálljon, mint alapítsa ügyét; |
Feltün az ah! s hidegen néma porára ragyog. |
A hív sírja felett dalt rebeg a szerelem, |
Hány szobrot letipor vak diadalmi erő. |
A jelen áldásit lágy kebel érzi maga. |
Fenn csügg a koszorú: nagyra nagy elme mehet. |
S mindenik annyi gyönyört bájola s hinte reá: |
Mert tüze lángjától reszket az életerő. |
És ha nem érheti el, régi szokásra kevély. |
A tehetős hallgat; tette mutassa mit ér. |
S a szent lelkesülés szárnyain égbe röpűl; |
Élte szükén küzdell a hideg élet után. |
Legmesszébb, ki örök görnyedezésre szokott. |
Játszi szerencse vakon szokta eladni javát. |
Hogyha szegény vagy is, élsz, s szebb örömekre találsz |
Mint a dús, ki penész-lepte aranynak örül. |
És dagadó keblén szívem is újra hevül. |
Édes öröm közt én édeni bérre jutok. |
Légy szabad, állhatatos, s mennyei pálma tiéd. |