Kazinczy Ferenc: GRÓF FESTETICS GYÖRGYHÖZ.
GRÓF FESTETICS GYÖRGYHÖZ.
Nagy ember, kit nekünk kedvező istenek
Gyámolúl s ragyogó fényűl engedtenek:
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a jók jónak s nemesnek ismernek,
László atyja, s ipa egy Hohenzollernek!
Mely ész, mely józanság vive arra téged,
Hogy jó s szép tettekben leld gyönyörűséged,
S midőn pillongásért epedeznek mások
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem hiú, a csörgést megveted,
S nyugalmas nagyságban foly el szép életed.
Mint sok hős polgára a régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn ülsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt s tót szárítasz;
Nemesíted almád, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik el meződet,
S azért örülsz e nagy birtok nagy hasznának,
Hogy a sokból sokat adhass a hazának.
Gyámolúl s ragyogó fényűl engedtenek:
Zrínyieknek társa gazdag örökökben,
De társa még inkább magas erkölcsökben;
Te, kit a jók jónak s nemesnek ismernek,
László atyja, s ipa egy Hohenzollernek!
Mely ész, mely józanság vive arra téged,
Hogy jó s szép tettekben leld gyönyörűséged,
S midőn pillongásért epedeznek mások
Téged nem szédítnek semmi csillámlások.
Büszke, de nem hiú, a csörgést megveted,
S nyugalmas nagyságban foly el szép életed.
Mint sok hős polgára a régi Rómának,
Természetnek híve, híve hazájának,
Honn ülsz, szántasz és vetsz, kazlakat állítasz,
Ugart törsz, árkot nyitsz, mocsárt s tót szárítasz;
Nemesíted almád, sajtólod szőlődet,
Ménes, gulyák, nyájak lepik el meződet,
S azért örülsz e nagy birtok nagy hasznának,
Hogy a sokból sokat adhass a hazának.
Földmívest neveltek legelébb gondjaid,
És ifjú katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjénöket a lant és az ének
S a Virág és a Kis nyelve istenének.
Olympiánk nyílt meg; ím fut a délczeg nép,
S három pártás költőnk s vélek egy ifjú szép,
Ülésedhez jutnak; s elveszik béredet,
Tapsol a sokaság, s harsogja nevedet.
És ifjú katonát: most már oltáraid
Gyujtják tömjénöket a lant és az ének
S a Virág és a Kis nyelve istenének.
Olympiánk nyílt meg; ím fut a délczeg nép,
S három pártás költőnk s vélek egy ifjú szép,
Ülésedhez jutnak; s elveszik béredet,
Tapsol a sokaság, s harsogja nevedet.
Javaltatni kedves; de bérre szolga vágy;
A szabad megteszi a mit szent tiszte hágy,
S bár nincs, s soha nem lesz, tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Néked, dicső férfi, maga a tett a bér;
Érted te, az üres lárma s a hír mit ér;
S bírván megnyugtató intését keblednek,
Bátor léptekkel jársz útján érdemednek.
Tamás, a Nádasdi-háznak fényes ága,
Védisteneink közzé ez érzéssel hága.
Így Pázmán, így Bakács, nagyai Rómának,
Így Bethlen, fejdelme a rokon hazának;
Kik dicsőségökből néznek volt honjokra,
S áldást kiáltanak arra s új társokra.
Menj, nagy férfi, s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
A szabad megteszi a mit szent tiszte hágy,
S bár nincs, s soha nem lesz, tanúja tettének,
Áldozatokat hoz szeretett ügyének.
Néked, dicső férfi, maga a tett a bér;
Érted te, az üres lárma s a hír mit ér;
S bírván megnyugtató intését keblednek,
Bátor léptekkel jársz útján érdemednek.
Tamás, a Nádasdi-háznak fényes ága,
Védisteneink közzé ez érzéssel hága.
Így Pázmán, így Bakács, nagyai Rómának,
Így Bethlen, fejdelme a rokon hazának;
Kik dicsőségökből néznek volt honjokra,
S áldást kiáltanak arra s új társokra.
Menj, nagy férfi, s példád tanítson bennünket,
Magunknál még inkább szeretni ügyünket.
