Juhász Gyula: Szegedi önarcképek
Elszerződtet engem,
Én pediglen itt maradok,
De én nem szégyenlem.
Kicsi vagyok, majd megnövök
S leszek fővárosi,
Az én nevem, híres nevem
Kukorica, Kukorica Rózsi.
Mind belőlem élnek,
Én köteles híve vagyok
Minden nőszemélynek.
Városházban és színházban
Első helyen ülök,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Fülöp!
Mert a néppel tartok,
Meginog a toronyalja,
Ha egyet rikkantok.
Sokat beszél az ember, míg
Feje lágya benő,
Az én nevem, ösmert nevem
Kukorica, Kukorica Benő!
Tápéval határos,
Van is neki panamája
S ez az általános,
Én pediglen tisztogatok,
A dolgok így állván,
Az én nevem, régi nevem
Kukorica, Kukorica Kálmán.
Szegeden kultúra,
Mit tudják itt, mi fán terem
Preludium, fúga.
Mikor adnak itt operát,
Mely sok pénzt igényel?
Az én nevem, jeles nevem
Kukorica, Kukorica Péter!
Mind éntőlem retteg,
Én dobom ki én veszem be
Őket önkéntesnek.
Táncoljatok magyar lányok,
Nálam van a lista.
Az én nevem, magyar nevem
Kukorica, Kukorica Pista!
Vége szokott lenni,
Mindenféle jó színésznek
El kell innen menni!
Én se vagyok ripacs éppen,
De egyedül bajos!
Az én nevem, az én nevem
Kukorica, Kukorica Lajos!
De ez csak az egyik,
Mindig járok, meg sem állok
Soha Budapestig.
Sok az ügyem, sok a bajom,
Sok a banket, muri,
Az én nevem, becses nevem
Kukorica, Kukorica Gyuri!
Városház és színház
És a harmadik egyetem,
Bár erre még nincs ház.
De azért a kávéházban
Ül az egész város,
Számos látogatást kérek:
Kukorica, Kukorica János!