Juhász Gyula: Vörösmarty
Csöndes ködfátyolán át, est ha száll,
Hogy a vidék porában, sírba vágyó
Szívedbe vág a nagyszerű halál.
S a dunántúli borba könny vegyül,
Távol arany ködében kelevézek
Csillognak és virrasztasz egyedül.
Vagy várja őket külföld, honi rejtek
S hiába húzza már a vén cigány,
A tündér vágyak puszta temetőjén
Csak hantokat melenget a verőfény.