Juhász Gyula: Florica
Oláhok fészke. És a közepén
Zsupfödte házban egy szép lány, szegény,
Meghalt az éjjel. Minden szomoru.
Kocák hevernek minden útfelen.
Szokatlan vagyok én, az idegen.
A sok gyerek ámulva néz reám.
Hol Florica, szép Florica halott.
Nem láttam én még íly mély bánatot,
Íly hangtalant, egykedvűt és merőt.
Félős részvéttel visszanézek én.
Nem szólhatok. A nyelvünk idegen,
De ez a mély bánat rokon velem.
De én megértem mit mond: Florica!