Fazekas Mihály: Mancihoz
Mancihoz
A hatalmas szerelemnek
Vagy talán az én szivemnek
Mely felséges egy munkája
Minden íze, porcikája
Nincs őrajta álragyogvány,
Igy jött ki az első leány
Mely gőgetlen rátartással
Mely szemérmes hódítással
Jer! legyetek segítségim,
Mert elhagytak tehetségim,
Vad nyakasság! fére! fére!
Büszke gőgöm ellenére
Bírjad tehát szívem, eszem
Csak vess értek, óh győző szem!
De ím, míg e kegyet kérem,
Vagy talán csak a szemérem
De héj! ha úgy osztogatta
Hogy kellemét néki adta,
Ha ő nem érez és csupán
S az én szívem e nagy csatán
Fére bolygó gondolatok!
Kis reményim tornyozzatok,
| Királynéja ihol jő, |
| Vívója az? ő az, ő! |
| A pompás természetnek, |
| E gyönyörű termetnek! |
| Minden kitőlt magából, |
| A teremtő markából. |
| Hord egy bokor kellemet! |
| Int magához engemet! |
| Ész! vitézség! istenek! |
| Jaj! már hozzá szöktenek. |
| Ez a bájos tekintet |
| Hatalmamból kiintett. |
| S mindenem ennél fogvást, |
| Egy mosolygó pillantást. - |
| Ő megy s tán rám sem ügyel, |
| Csalja még előlem el! |
| Venus közzénk kegyelmét, |
| Nékem csak a szerelmét; |
| Hódít, bár ártatlanul, |
| Csupán hódolni tanul! - |
| Melyeket szült a vak ész, |
| Ím angyalom visszanéz. |
