Fazekas Mihály: Az én kis kertem
Gyönyörűségim s múlatságim! |
Vizeim enyhítni nem győznek, |
S különös gonddal ültetgettem, |
Nem győzlek eléggé locsolni. |
És ti jól indúlt fokadások? |
Gyenge hajtástok kezd sárgúlni. |
Élteteket tartóztassátok. |
Ma reggel, hogy öntözgettelek, |
Hogy láthatárra felkapott |
Hogy mindjárt egy kis fellegbe ment. |
Nem marad akkor az esső el. |
Régen értem ily rekkenőnek, |
Az ég jól tészen ma veletek, |
Zefir, s pelyhecskéje megázik, |
Játszik a ránéző képekkel: |
Amely most éppen rám lehellett. |
Amott nyári napnyúgot táján |
A láthatár kezd setétűlni. |
Még ma tápláló lelket nyertek! |
A szelek jobban-jobban jőnek, |
Mint keverik velek magokat! |
Mint dűlnek a fák tetejének, |
De kezdenek immár lassodni. |
A fellegek, tele áldással, |
Rátolván a habos szőnyeget. |
Már hallik is lassú morgások. |
Pacsirta, fülemile s mások |
Dörgésére megnémulának. |
A csattogás ropogva görög |
No, most lecsapott a mezőbe! |
Futnak, s repülnek enyhhelyekbe. |
Félhólt plánták, emelkedjetek, |
Nektárral majd megrakodjatok. |
Melyek meglepnek benneteket, |
S titeket gondossan szagolnak, |
Óh, jobb szagúk így, mint leszedve, |
Hogy fog függő gyémántotokkal |
S benne rezgő lángnak látszani, |
Felmegyek, mert az ebéd is vár, |
Ő viseljen gondot reátok. |
Mely egy rosszlelkűnek itélet, |
Fenyeget megannyi veszéllyel, |
Fő jóság, ki által minden él. |
Már egyszerre neki zúdúltak, |
Mely ezüst színű recét szőnek, |
A villámok megaranyoznak. |
S együtt mely szép hangzatot adnak. |
E mennyei muzsika alatt. |
Együnk és igyunk víg lélekkel, |
Ki táplálja minden állatját, |
S sok ezernyi szerek langjából |
S essőt ád alkalmas időbe. |
Tisztúlni kezdenek az egek. |
Lássunk tajtékos patakokat. |
Ott a giz-gazt hogy tolják öszve, |
Benne lábokkal gödröt ásnak. |
Elcsúszik, s a többi neveti. |
S a jövendőre nincs gondotok. |
Élteteket nagy zajra várja. - |
A zajjal, s benne hogy fürödnek, |
Mint csapják a vizet szárnyokkal. |
Hogy csapja a víz a szélére! |
Másik a tollát tisztogatja. - |
S nézzük az elment fellegeket, |
Nézzük, az egektől mit nyertek. |
A természet legszebb munkája! |
Amit festett mindenben másban, |
Pálmául a felhők fejébe. |
Lássunk kis szivárványokat is, |
Kitől már ismét nem félhetnek. |
Másik cseppet szorít keblébe, |
Másik bókol, leiván magát. |
Mint egy síró szűz mosolygása, |
Mint a gyöngy a szépek füléről... |
Nyúgodalmamat itt kerestem, |
S a természetet énekelvén, |
Elmélkedett szivem magába; |
Kik bódúlva ölik magokat |
Vagy lélekgyötrő kevélységgel. |
Zöld sephedékkel béborúltok. |
Próbálnánk e tengert kimerni, |
Kis növevények, csak éljetek, |
Vigyék el gyilkos árkotokat, |
S ilyen rettenetes kárt nem tehet. |
A fejedelem országának, |
Az elölljáró helységének: |
Ami által kár tetetődik; |
Ott ölelkeznek szeretettel: |
Bizván ily kegyes atyáinkban. |