Fazekas Mihály: A megégett nagytemplom falai közt serkent gondolatok
És régi díszünk pernye alatt hever. |
Amit tehát dicső atyáink |
A veszedelmes idők s bajok közt |
Feláldozásán tudtak, az ellene |
Folyvást agyarkodó veszélyek |
Körme alól ki-kiváltogatni, |
A fényes úttól mennyire távozánk, |
Melyen nagyérdemű atyáink |
Felnyomozák vetekedve Kodrust. |
Kik Régulusnak legnehezebb nyomán |
Törtettetek romolhatatlan |
Vára felé az örök neveknek. |
Halálra, kedves honnyotokért, ugyan |
Lássátok e szörnyű veszéllyét |
Aljasodott maradékitoknak, |
A bóldogoknak sírni, sirassatok, |
Mert vége a Palládiumnak. |
Vége van! és mi, ihol la! élünk. |
Lassú veszéllyét, mert oda hajdani |
Egymás eránt való szerelmünk, |
Melyet örökbe ti hagytatok ránk. |
Rossz nyíri pajkos nép riha tábora |
Nem tettek ennyi kárt közöttünk, |
Mint ihol a ravasz elpuhúlás. |
Egymást emésztjük, s bóldog atyák! jeles |
Érdemteket, hív társaiknak |
Kornyadozó nyakakon tapodják |
Fukar kevélyek. Mert bizony a sasok |
Bagoly torongyokká fajultak. |
Óh, esedezzetek istenünknél |
Szent templomodnak, mennyei jó Atyánk, |
Im én is elbágyadva kérlek, |
Halld meg uram! Könyörülj hazámon! |
Mely szíveinkből mind kialudt! vele |
Hadd légyen e szent hely, midőn majd |
Helyre fog állni, dicsőbb amannál. |