Dsida Jenő: Búcsú Cynthiától
Búcsú Cynthiától
Asszony, rászed a szépségedbe vetett bizodalmad,
Esztelen érzésem pazarolta fejedre a bókot:
Hirdettem, hogy a tested ezer buja báj keveréke,
Szóltam a bőrödön átlehelő, üde hajnali pírról,
Mit szívemből semmi baráti tanács ki nem ölt és
- Aegei tenger tört bárkáju hajósa -, bevallom
Venus aszalta ki testeInet, izzó, sárga kohóban,
Íme, hajóm koszorúzva futott mégis kikötőbe,
Nagy, gyilkos vihar ájulatából éledek újra
Ó, hideg ész, ha te isten vagy, már csak neked élek,
Hány buta és fecsegő köszörülte ki rajtam a nyelvét,
Szolgád tudtam lenni, kezes rabod, asszony, öt évig,
Könny sem igéz már, ismerem ezt a fogást, kitanultam;
Én is sírnék most, de galád szód elveri búmat,
Ég veled, ajtó, melyre sosem sújtott le az öklöm
Téged a titkolt évek súlya gyötörjön el, asszony,
Majd, ha iszonnyal nézed a ráncokat ócska tükörben,
s tűrnöd kell, hogy a gőg kitaszít és sértve lefitymál:
Ezt jósolja neked haragos szavaimmal a végzet!
| vágyam okozta, hogy így lángol benned a gőg. |
| most ama verseimért orcám szégyene ég. |
| a szerelem mindent kétszeresen mutatott. |
| mely csupa kendőzés volt, ügyes álvirulás. |
| thessali jósnő vén ujja ki nem kuruzsolt |
| önként és szabadon: bánom már magam is. |
| hátracsavarta vadul gúzsba kötött kezemet. |
| sok zátonyt kikerült s ring horgonykötelén. |
| s végre hegednek már tátongó sebeim. |
| Juppiter áll süketen s nem hall semmi imát. |
| száz ínyenc lakomán mind rajtam kacagott! |
| kebled tépve jajongsz majd hű kedvesedért. |
| csalni akarsz, ha zokogsz, Cynthia, csalni akarsz. |
| hogy viszonyunkat még szépen halni se hagyd. |
| és te, küszöb, mely sírsz már szomorú szavamon. |
| s rútan lepje be szép arcod a sok kusza ránc! |
| s tépni szeretnéd gyér, őszült fürtjeidet, |
| bánni fogod keserűn mostani tetteidet! |
| Aggódj szüntelenül múló bájaidért! |
PUBLIUS OVIDIUS NASO
