Dsida Jenő: A három cigány
Egy fűzfához dőlve,
Míg szekerem a pusztában
Kínnal ment előre.
Hegedűjét tartva
Állt az egyik s jókedvében
Rágyújtott egy dalra.
Pipájának füstjét,
Mintha rózsa volna élte,
Mely nem terem tüskét.
Aludt heverészve;
Cimbalmának húrja szakadt,
Lágy szellő rezgette.
Rongyosak, kopottak,
De jó kedvük, szabadságuk
Fittyet hányt a sorsnak.
Ha rosszul megy dolgunk,
Hegedülnünk megvetéssel,
Füstölnünk, aludnunk.
Visszanéztem rájuk;
Szinte most is előttem áll
Fekete orcájuk...