Dsida Jenő: NEGYEDlK FEJEZET, melyből kiderül, hogy a fájdalomnál erősebb a jóság
amilyenekben rímét Dante rótta
öröklétet adván Beatricének!
ily fennkölt tárgy, ily méltóan keresztény,
hogy elzenélje lágy költői flóta,
sem arra méltóbb lélek Violánál,
hogy híre éljen túl a teste vesztén.)
beteg csigánál alig szaporábban
értünk oda, hol roppant szomorán áll
az autóbusz, mint ócska barna bárka.
(Mily furcsán hat e gép a tercinában)
mert annyi pénzt, amennyi kell a jegyre,
sehogysem tudtam összeszedni, bárha
és két jegyről már rég nem álmodozván,
csak annyi kellett, hogy kifussa egyre.
majd Viola is példámat követte
kis táskájában szorgosan motozván.
s épp annyit tudtunk így előkotorni,
hogy a jegy árát összesen kitette.
nyerésen úgy nem buzdult volna, mint én,
hogy Violának nem kell gyalogolni.
Én búcsut vettem, s Tintikével útnak
eredtem, vissza búcsucsókot intvén,
amely mellett a békés szürkületben
jókedvü vízerek zubogva futnak.
mint karácsonykor kisgyerek-koromban,
mikor égett a gyertyafény felettem
bár álmosan, nagyon fájt elszakadnom
a kis szobától, hol fenyőfalomb van,
és mentem lassan, visszanézve hévvel,
mint akit hátra édes akarat von,
orromban a karácsony illatával
s többet epedtem, mint aludtam éjjel:
meleg szerelme illatát szagoltam,
érezve: ajkam íze is reá vall
szerelmes arcom folyton visszabámult,
hogy minden kicsi kőben megbotoltam.
szemem s miképen torpant meglepetten
lábam a képtől, mely elémbe tárult:
ha nem tudnék tanut idézni mingyárt,
mivel kutyámmal láttuk ezt mi ketten.
de Viola még vesztegelt a sarkon.
Előtte koldusasszony, keblein tárt
(szopni akart a száraz anyamellen,
de nem tudott és sírdogált kitartón).
mely könnyes lett és puha, mint a vatta
s oly mozdulattal, amely csupa kellem,
Majd mint vezér, ki súlyos sebesült bár,
de legnagyobb győzelmét most aratta
kemény mosollyal léptet felmagasztalt
útján, ahol az ünneplés s az üdv vár,
öntudattal, hogy úgy van jól, amint tett,
büszkén indult, amerre vitt az aszfalt