Dsida Jenő: Ad Deum, qui laetificat iuventutem meam
Istenem, Istenem, ó,
legaranylóbb hajad Neked van, semmi kétség!
mekkora tág szem,
mosolyogva, kitárva mekkora kékség!
nagyon szeretlek,
látom, elefántcsont-ujjad csókokat int már,
Istenem, Istenem, ó,
az erdőn oly egyedül vagyok immár,
az egész világon
nincs közelemben senki se, nézd,
hozzám lejöhetsz most,
ó, milyen ujjongó szerelem vad vágya emészt!
csókolni kivánom
csillagfogú szád forró pirosát,
szorítni kivánom
láthatatlan tested drága husát.
senkit még szerelem
nem szállt meg úgy, ahogy engem elővett,
valamennyi ruhámat,
meztelenül táncolni, tetszeni vágyom előtted,
Istenem, Istenem, ó,
arcomat homokkal s könnyel mosom -
Ugye enyém leszel?
Isten, én gyönyörűm, én aranyosom!