Csokonai Vitéz Mihály: Szerelmes panaszok
Hogy kell magam adnom alája.
Nyakamat vas lánca szorítja, |
Szívem siralomba borítja. |
Magamat könnyeknek eresztem.
Éjjel szememet le se zárván, |
Siratom bal sorsomat árván. |
Sírnak mezeinkre le széjjel,
Hogy a nap súgári nem égnek |
Tetején a csillagos égnek. |
Könnyem mellyemre peregvén.
Mint gerlice párja tavasszal, |
Nyögök itt sok ezernyi panasszal. |
Kérést panaszolva bocsátok.
Jaj! enyhítsétek emésztő |
Tüzemet, mert már megemészt ő. |
Egyet másikra cseréltem.
Nincs vége az aggodalomnak, |
A bánatok annyira nyomnak. |
Könnyebbítsétek igámat.
Enyhítsetek állapotomban, |
Én tömjént gyújtok azonban. |
Kínnal teljes gyönyörűség!
Óh, Vénus terhes igája! |
Hogy kell nyakam adnom alája. |