Balassi Bálint: ÖTVENHATODIK
1 | Kegyes vidám szemű, piros rózsa színű, |
én édes fejér hölgyem, |
Kin hű szerelemmel s teljes reménséggel |
nyugszik tüzesült lelkem, |
Nemdenem siralmas kár-é énnékem az, |
hogy elfeledtél éngem? |
2 | Jó vitézek harca hol volt, gondolhatdsza, |
piros vér ontás nélkül? |
Szerelemben esett vígan ki élhetett |
külön szerelmesétűl? |
Ne felejts éngemet, ne veszesd lelkedet, |
hitetlen, félj Istentűl! |
3 | Az szelíd daruhoz szinte hasonlatos |
te kegyes tekinteted, |
Rózsát jegyez orcád, kalárist kis szép szád, |
mézet ereszt beszéded, |
Jöjj immár előmben, mondjam örömömben: |
Az Isten hozott téged! |
4 | Kerített várasok, kertek, mezők, szép tók, |
nálad nélkül mind tömlöc, |
Mint sólyom kis fúat, bús lelkem magadat |
szerelmébe úgy üldöz, |
Jussak már eszedbe, láss meg keservembe, |
magad jüjj, mást ne küldözz! |
5 | Hangos fülemile gyönyörű szép kertbe |
zöld ágak között csattog, |
Én is, szegény rabod, új verssel kiáltok |
hozzád, hogy lelkem buzog; |
Mit vétettem, kérlek, hogy nem szánsz éngemet, |
kinek szíve háborog? |
6 | Érted, hogy elmentél, és elfelejtettél |
éngem, szegény árvádat, |
Ily reméntelenül, szép személyed nélkül |
ne hagyj vészni, szolgádat, |
Emlékezzél rólam, fényes fejér rózsám, |
add már látni magadat! |
7 | Szívem nagy szerelmét s titkon felgyúlt tüzét |
jelenteni nem mérem, |
Mert ha megjelentem, nagy tüzemmel, féltem, |
hogy sokak eszét vesztem, |
Ha penig titkolom, csak magam fogyatom, |
mert belső tűz veszt éngem. |
8 | Török szép versekből szerelmese felől |
csak nemrégen fordítá, |
Igéről igére nem szinte teheté, |
de hertelen jobbítá, |
Régi szörnyű kárán, ily veszett, bánkódván, |
Juliának ajánlá. |