Balassi Bálint: ÖTÖDIK
1 | Nő az én örömem most az én szép |
szerelmem erre való néztében, |
Bús kedvem sincsen semmi énnékem, |
mert ismét bévett nagy szerelmében, |
Megengedett, fogott kezet, |
megbékéllett nagy kegyesen, |
Halálomtól megtérített, |
engem csókolván édesen. |
2 | Szép Venust azért már kis fiával |
jótétéért, míg élek, mind áldom, |
Hogy jóra hozta szerelmesemmel |
vétkemért gonoszul fordult dolgom, |
Kegyelmet nyert, meg bészerzett, |
tudta, mert hív szolgálatom; |
Hogy vétettem, nem szánszándék |
oka, de tudatlanságom. |
3 | Mint az idvösség semmi nem egyéb |
az Isten színének látásánál, |
Én boldogságom is csak abban áll, |
ha szerelmét látom igazsággal, |
Örömre fordít, ha szólít |
magához édes szavával, |
Boldogít, ha hozzá szorít, |
ölelve gyönge karjával. |
4 | Ezelőtt néki csak rabja voltam, |
őtet jutalom nélkül szolgáltam, |
Rabságból kivett, szolgájává tett, |
szolgálatom nem esik héában, |
Mert ajakát, mint jó zsoldját, |
adja, hogy én megcsókoljam, |
Szerelmével ajándékoz, |
csak hogy tovább is szolgáljam. |
5 | Sem Jason az szép aranygyapjúnak, |
sem vitéz Aeneas Laviniának |
Nem örült ennyit, mostan amennyit |
én örültem jó akaratjának; |
Mert mi lehet ennél kedvesb, |
édesb én kívánságomnak, |
Mint csókolni dicsőséges |
színét mennyei orcának? |
6 | Vallyon s ki élheti énnálamnál |
nagyobb kedve szerint már világát? |
Vagyon-é, inkább ki hasonlítsa |
én boldogságomhoz állapotját? |
Mert Ő ékes, kegyes, kedves, |
mutatja hozzám hív voltát: |
Nincs bánatom, gyanóságom, |
mert esmérem igazságát. |
7 | Gond nélkül azért vígan éneklek, |
örvendek csak igaz szerelemnek; |
Míg élek, arra figyelmes lészek, |
hogy ne légyek ellene kedvének: |
Dicsértessék jótétéért, |
megbocsátott én fejemnek, |
Megcsókolván és ezt mondván: |
Miért mondasz kegyetlennek? |