Babits Mihály: DIVINA MACHINA
melytől fázik gyenge hátad, égre lázad gyér hajad;
van e földön (s egyre több lesz) sok véletlen Vakeset,
mely akár egy őrült isten zúzza kínra szívedet;
gondolat, amellyel élni egymagában hősiség;
csoda, mely már lehetetlen, puszta álma is kisért:
de legszörnyübb gondolatnak, legborzalmasabb csoda
az hogy nincs csoda a földön, az hogy nem lehet csoda.
hős mert élsz és nem vársz semmit, hős mert élsz és nem remélsz.
Ó ha sikerülhet olykor minden társaságtól válnod
s nincsen nyitva könyv előtted, s nincsen gondod s még sincs álmod
(hogyha könyved, gondod, álmod, társaságod a magány,
akkor tudsz csak önmagadról, akkor élsz csak igazán)
nem roskaszt-e akkor össze ennek a gondolata:
az hogy nincs csoda a földön, az hogy nem lehet csoda?
nap jön éjre és tavasz jön télre válhatatlanul;
az hogy vergődhetsz örökké, falba fejed verheted,
mégsem fog történni más mint ami rég megirva lett;
az hogy sínek vannak rakva a világkerék alá
s nincsen semmi, nincs erő mely sínéről kihajtaná;
az hogy e világ egy fád gép, lázadásra ostoba;
az hogy nincs csoda a földön, az hogy nem lehet csoda.
könyv, bor, álom képzeletre fest talán hamis csodát;
de magadba, öntudatban, magadé és szabadon,
"Mind hazudság!" - igy kiáltasz temetősdi ágyadon -
"Mind hazudság! nincs szabadság! csupa rabság életünk;
sors pórázán, buta bárány, vágóhidra mehetünk,
egy uton csak: nincs választás! s türhetetlen kaloda
az hogy nincs csoda a földön, az hogy nem lehet csoda."
ül e bús buta világon, buta bús lidércnyomás
s ha csak moccan rab világunk, már fején e fene két
óriásnak érzi nyomni halhatatlan fenekét. -
S hogyha kérdezné az Isten: "Világ, mért van rajtad átok?
Nemde minden jót megadtam? Béna lelkek mit kivántok?"
azt kellene válaszolnunk (jaj, hogy nem lehet soha!):
"Adj Uram csodát csak egyszer! egyszer csak legyen csoda!"