Ányos Pál: Bessenyeinek
Bessenyeinek
Quiquid sub terra est, in apricum proferet aetas,
Defodiet condetque nitentia.
Defodiet condetque nitentia.
HORATIUS L. I. Epist. 6. Car. 24.
| Melly szomoru árnyék lepi a térséget! |
Egész természetre terjeszt csendességet,
Talám most képezi a volt semmiséget.
| Napnyugoti szellők nyögve lengedeznek, |
Kövecseken krystál erek csergedeznek
S az elbódult gállyák Fároszhoz eveznek.
| Csak ezek láttatnak lenni még életben, |
Ű te szent bölcsesség! vigy be rejtekedben,
Hogy áldgyom végzésid illy rendes mivedben!
| Feltetted a napot egünk tetejére, |
De ismét elüzöd éjszak tengerére,
S álmat küldesz világ elbágyadt szemére!
| Okoskodgy bár Newton a nap forgásáról, |
Vedd le a golyóbist Herkules válláról,
Vidd napnyugot felé hajnalcsillagáról:
| Mit nyertél nagy elméd hánykolódásával? |
Tudom, mikor Charon ragadt sajkájával,
Nem kérdezett, áll-e Febus négy lovával?-
| Inkább a mulandó jusson hát eszünkbe, |
Ugy mi, kik pihegünk, majd örökségünkbe
Szóllittatunk! s fagyot hagyunk kék testünkbe.
| Egy kinyiló rózsa, melly pirosságával |
Elveszti szépségét minden pompájával,
Mihelyt a bús éjjel int ón pálcájával!
| Egy lugos óhajtya tavasz melegségét, |
Alig mutathattya árnyékos zöldségét,
Pusztulnak ágai s vesztik ékességét!
| Hátha a nemzetnek tekéntünk sorsára, |
Miként uralkodtak világ csudájára,
S miként estek ismét a község sorjára?
| Bölcs s vitéz Athénás - hol vannak hamvai |
Talám most szántóknak nyögnek ott vasai,
Hol büszkén állottak gazdag kastélyai!
| Halhatatlan Spárta Likurgus lelkével, |
De eltünt nagysága fényes erejével,
S most csak volt szépségét jegyezi nevével!
| Már az éjfélt hallom szólni érc szavával. |
Mit ügyelsz mulandó világ folyásával,
Mit meg nem változtatsz ezer lant hangjával
Buda, 30-dik Martius 1779.
