Amade László: CXXIII. TITKOSAN SZERETEK...
Titkosan szeretek,
Csak egyet kedvelek;
Ki légyen,
Hol légyen,
Én jól tudom.
Akárki mit mondjon
Ámbátor megszóljon,
Nem félek,
Igy élek
Ezt megtartom.
Sokan beszélnek
És megitélnek,
Engem kevélynek,
Elhiszem, vélnek,
De a ki híven él,
Nem csapdos, mint a szél,
Mint kőszál,
Bátran áll
A nyelveknek.
Az tudja s én tudom,
Másnak nem is mondom,
Mi közi,
Bár főzi,
Másnak ehhez?
Megelégszem véle,
Mert kedves személy(e),
Elég az,
Ha igaz
Ő szívéhez.
Ezt dobra ütnyi
Vagy megtudatnyi,
Mással közlenyi,
Vagy kibeszélnyi,
Mert ilyes dolgokban
Hamisan gyakrabban
Szolgálnak és ártnyak
El köll hinnyi.
Lehetne találnyi,
Nem egyet számlálnyi,
Hívségben,
Szívedben
Kik kárt tettek.
Jól meg nem vizsgálták,
És meg nem fontolták,
Hogy bátran
És nyilván
Csak szerettek.
Mert ebben sok árt,
Szem, nyelv tehet kárt,
Igy immár sok járt,
Egymástúl elvált,
Végtére megbánták,
De későre hagyták,
Nem hitték,
Szenvedték
Az ilyen kárt.
Igaz, most is vannak,
Kik engem vizsgálnak,
Akarnák
Hogy tudnák,
Kit szeretek.
Némely már kérdezte:
Azt mondtam: Quid ad te?
Pirúltak,
Némúltak
Az ilyenek.
Igy más is járhat,
Ebbűl tanúlhat,
Az csak hallgathat.
Ki nem szolgálhat.
Nem jó vizsgálódnyi,
Más titkát nyomoznyi,
Okos az,
Boldog az,
Ki hallgathat.