Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. Budapest. 1928.
Szabó Dezső: A herceg Festetics-család története. Budapest. 1928.
A családtörténeti irodalom terén hosszabb stagnáció után újból élénkebb mozgalom kezd mutatkozni. Folyóiratunk utóbbi évfolyamaiban megemlékeztünk már egyes újabb irodalmi termékekről, most pedig ismét egy újabb terjedelmes monográfiáról adhatunk számot. Szabó Dezső a debreceni egyetem történetprofesszora, kinek régebbi publikációi a magyar politikai történet, főleg a XVI. század ismeretére vetnek világot, hosszú évekre terjedő kutatások után hatalmas terjedelmű kötetben ismerteti a herceg Festetics-család történetét, mely a család történetén kívül a politikai történet eseményeire is számos értékes felvilágosítást és adalékot nyujt.
A monográfia összeegyeztetni igyekszik a családtörténetet a köztörténettel olykép, hogy egyik se szárnyalja túl a másikat. Ezért a család első tagjainál, kiknek közszereplése kisebbmérvű volt, magánéletük elmondására fekteti a fősúlyt, elhagyva ebből minden olyant, ami reájuk nézve nem fontos, míg a köztörténetben nagyobb szerepet játszott családtagok életét megfelelő részletes módon adja elő.
A monográfia a családi hagyomány ismertetéséből indul ki. A család eredete iránt legelőször Festetics György tanusított nagyobb érdeklődést, aki a Horvátországban, Zágráb közelében lakozó Festeticsekkel kereste az összeköttetést. A Zágráb közelében, Sassinoveczen lakozó Festetics Györgytől 9 darab, a családra vonatkozó okmányt vett át, köztük a család címereslevelét, melyek később ismét visszakerültek a horvátországi családtagokhoz. Ezek az oklevelek az 1570–1629 közti évekből származnak és másolataik a keszthelyi hercegi levéltárban is megvannak. Festetics György fia, László, szintén érdeklődött a család eredete iránt, és a levéltárnokával folytatott levelezésből megtudjuk, hogy a Sarajevo mellett fekvő kressovai kolostorban a családra vonatkozó régi kéziratok őriztettek, melyek a család bosnyák eredetét és leszármazását bizonyítják. László gróf kísérletet is tett a családra vonatkozó kéziratok megszerzésére, de hogy ezek sikerre vezettek-e, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy, 1834 és 1836 között báró Maretich Ernő nyugalmazott ezredes megírta a Festetics-család történetét. A kéziratban megmaradt családtörténet a Festetics-családot Nagy Sándor Hephaistion nevű vezérétől származtatja, és rokonságba hozza a családot a nyugati gót királyokkal és az albán fejedelmekkel. Természetes, hogy ezek a megállapítások merőben önkényesek és semminemű hitelre igényt nem tarthatnak. Döbrentei Gábor a családot a turopolyai nemesek sorából származottnak mondja. A családban a horvátországi származás hagyományának egészen Döbrentei Gáborig nincs nyoma. Festetics György az első, aki a család horvátországi tagjait megismerve velük kereste a származás megállapítását.
A család legrégibb ismert tagja Festetics Péter, aki Turopolya 1558-ból való jegyzőkönyvében említtetik, akit a jegyzőkönyvek Bosenicán lakozónak mondanak. Városi polgár volt és valószínűleg 1480 körül születhetett. Utána Mihály említtetik a család tagjai közül, akinek rokonsági viszonyáról az említett Péterhez azonban nem tudunk semmit. Mihálynak, aki 1510 körül születhetett, két fia volt, Lőrinc és Tamás, akik közül Lőrinc származtatta tovább a családot, Lőrincnek Lukács, Máté és József fiait, valamint ezek fiait 1612-ben Péter zágrábi püspök 36a püspökség praedialistái sorába emeli, majd II. Ferdinánd őket 1625-ben magyar nemesekké tette és nekik címert adományozott. Lukácsnak fia, Pál az első Festetics Magyarországon, akivel 1634-ben Németújvárt találkozunk.
E bevezető fejezetek után a munka részletesen tárgyalja a Festetics-család magyarországi szereplésének kezdetét. Részletesen ismerteti Pál hasonnevű fiának élete folyását, majd a második házasságából született József fiának életét. A család nevesebb tagjai közül részletesen szól a szerző még Festetics Kristóf fiáról, Pálról, aki Mária Terézia idejében játszott nagyobb szerepet, és különösen részletesen szól gróf Festetics Györgyről, a Georgikon megalapítójáról. Ennek életrajza képezi a munka legterjedelmesebb részét és a benne foglalt adatok köztörténeti és művelődéstörténeti szempontból a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. A munka többi fejezetei a családnak László, Tasziló és II. György nevű tagjairól szólanak. A kötethez csatolt családfa nagy gonddal állítja össze a család leszármazását egészen napjainkig.
Szabó Dezső munkája alapos levéltári kutatások alapján épült fel. Éveken át kutatta a hercegi levéltár nagyterjedelmű anyagát, melyet más levéltárak anyagával, valamint az irodalomnak gondos felhasználásával egészített ki. Kiterjeszkedik a munkában a családi vagyon szerzésének történetére is, anélkül, hogy a birtok történetét kimerítően ismertetné. Ő maga mondja az előszóban, hogy a birtoktörténet megírása különösen abból a szempontból volna érdekes, hogy a család tagjai miképpen gazdálkodtak az általuk szerzett birtokokon. E tekintetben, mondja a szerző, a családi levéltár rendezett része a birtokszerzésre nyujt részletekbe menő felvilágosítást, míg a rendezetlen rész a gazdálkodásra vonatkozólag tartalmaz értékes anyagot. Talán rászánja magát a szerző ezen birtoktörténet megírására is.
Szabó Dezső munkája a magyar családtörténeti irodalomnak minden tekintetben értékes gyarapodását jelenti, de e mellett a család közszereplésére való tekintettel a magyar köztörténet művelőjének is számos értékes felvilágosítást és adatot szolgáltat. Teljes elismerés illeti meg a szerzőt fáradságos munkájáért. Külön ki kell emelni a kötetnek tipográfiai kiállítását, mely herceg Festetics Tasziló bőkezűségét dícséri.
Áldásy Antal.
