Magyar zsoldosok Itáliában a XIV. században.
Magyar zsoldosok Itáliában a XIV. században.
Mihalik Sándor barátom e folyóirat f. évi 1–2. számában «Egy magyar család Rietiben» című értekezésében rámutatott ama közvetlen érintkezésre, mely a XIV. század közepe táján magyar és olasz harcosok között fennállott. Fenti cikkének megírására művészettörténeti adat inspirálta. Kutatásai közben ugyanis ama fölfedezésre bukkant, hogy Rieti város S. Agostino temploma főkapujának architrája 1354-ben bizonyos Nicolaus Ungarus adományából készült. Róla is, meg a Gubbióból való Bosone Ungaróról, Rieti 1381-ik évi népkapitányáról (capitano del popolo) feltételezi, hogy magyar eredetűek, illetőleg személyüket Egidio Albornoz kardinális, pápai legátus szolgálatában álló magyar zsoldos vezérek valamelyikében keresi. Ezek előrebocsátása után pedig a Rietiben élő Pierongaro-család ősét Petrus Johannis Ungari de Monte Creste-ben, mint magyar zsoldosvezérben véli felfedezni.
Foglalkozván magyar zsoldosoknak e korbani itáliai szereplésével, feltevéseihez hozzá kell szólnom.
Magyar zsoldosok Itália harcterein csak Nagy Lajos királyunk nápolyi hadjáratának lezajlása után szerepelnek, és pedig az 1353-ik évtől kezdődően, mint azt az olasz levéltárakban fennmaradt zsoldosjegyzékek, illetőleg számadáskönyvek tanusítják. Igaz ugyan, hogy 1346-ban bizonyos «Gregorius Ungarus»-t 17 társával együtt Johanna nápolyi királynő zsoldjában látjuk, de e magyarok, bizonyára mint a szerencsétlen végű Endre király kíséretéhez és udvarához tartozók kapták fizetésüket, stipendiumaikat a nápolyi kincstárból.*
Dipl. Eml. az Anjoukorból II. 135.
Az eddig publikált anyag és a vatikáni levéltárból összeállított zsoldos-jegyzékeim alapján, melyek kizárólag a Mihalik által jelzett korra vonatkoznak, meg kell jegyeznem, hogy a cikkben közölt zsoldosvezérek nevével, mint magyarokéval nem találkozunk.
E korbeli magyar zsoldos-vezérek «Ungari» vagy «Ungarus» névvel jelezve a következők: 1. Valente Ungarus, 2. Georgius Grande, 3. Iso Ungarus, 4. Johannes Nigrus Ungarus, 5. Georgius Ungarus, 6. Johannes de Gretz, 7. Johannes de Characim, 8. Ullinus Andreassi, 9. Nicolaus Sichel, 10. Thomaxius de Crescentia, 12911. Michael Cumanus, 12. Stephanus de Siculo, 13. Johannes Petri, 14. Georgius Thomaxii, 15. Nicolaus Lamberti de Sopron, 16. Johannes de Villacaza, 17. Johannes de Aram literatus, 18. Johannes Laurentii, 19. Ulricus Simoni, 20. Thomboldus Danizi, 21. Stephanus Marchi, 22. Johannes de Sala, 23. Johannes de Buda, 24. Johannes Johannis, 25. Petrus magister Feratrani, 26. Thomboldus de Besechim al. Claudus, 27. Andreassus de Ceppe, 28. Michael de Ardel etc. etc.*, közöttük – bár mind Albornoz emberei – Mihalik magyarjai nem találhatók.
Vatikáni lvtár: Int. et Exit. v. 266, 268, 276, 279 stb.-ből véve a nevek.
Feltehető volna még az is, hogy a nápolyiakkal való békekötés után Apuliában maradt magyar zsoldosok közé sorolhatók, akik fra Moriale zsoldos-vezér nagy csapatában küzdöttek, vagy az 1361-ben ismert Magna societas Ungarorum etc. vagy egyéb csapatokban szereplő magyar zsoldos-vezérek személyével azonosak. A nagyobb társaságok tagjairól azonban semmit sem tudunk. Vezéreik, tanácsosaik és főbb connétablejaik nevét is csak a signoriakkal kötött szerződések szövegéből ismerjük. Mihalik magyarjai kiválóbb személyiségek és ezért nevükkel, ha magyarok volnának, a szerződések aláírói között bizonyára találkoznánk.
Ha Mihalik adatait nézzük, azt látjuk, hogy mindkét személye kiváló ember; az egyik «…milex dominus Busonus Ungarus de Eugubio», a másik «Petrus Johannis Ungari de Monte Creste». Nevük írása után azonban inkább olaszoknak, mint magyaroknak kell őket elismernünk. A fenti magyar zsoldosok névsorához vegyük még hozzá a következőket: «Nicolaus de Sala Ungarus»,* «Dominicus Nicole de Fervenich Ungarus»,* «d. Nicolaus comes de Thody Ungarus»,* «d. Lucas de Valco Ungarus»,* stb., mindig azt látjuk, hogy a név után következik a predikátum, esetleg ez el is marad, majd a nemzetiség megnevezése. Ha Mihalik magyarjai tényleg magyarok volnának, akkor az általa citált számadás stb. könyvekben következőleg volnának elkönyvelve: «Busonus de Eugubio Ungarus» és «Petrus Johannis de Monte Creste Ungari», mely esetben azonban mindkét helynévnek Magyarországon kellene lennie. Malatesta Ongaro da Rimini-ről például senki se tételezi fel magyar származását, M. feltevése szerint pedig ennek is magyar zsoldos-vezérnek kellene lennie. Éppúgy, mint Malatesta, úgy a rieti magyarok is bizonyára akkor vették fel az «Ungaro», «Ongaro» nevet, mikor Nagy Lajos király nápolyi hadjárata alkalmával nyerték el a lovagi méltóságot és rangot.*
Dipl. Eml. az Anjoukorból II. 639.
Theiner: C. D. dominii s. sedis temp. II. 523.
U. o. 419.
Dipl. Eml. az Anjoukorból II. 639.
Petrus Johannis Ungari de M. Cr.-nek természetesen az apja János nyerte el a lovagi rangot.
Mihalik egyéb állításait teljesen elfogadjuk és örülünk, hogy a művészettörténet mellett kimondottan históriai problémákkal is foglalkozik. Rövid értekezése sok új momentumra hívta fel figyelmünket.
Dr. Lukcsics Pál.
