Az első Dunajeciek.
Az első Dunajeciek.
Tudvalévő dolog, hogy II. András a Meráni Bertolddal Magyarországba költözött Adolf szepesi prépostot és ennek nővérét a szepesi Poprád vidékén néhány birtokkal megajándékozta.* 1246-ban arról értesülünk, hogy bizonyos Rüdiger (az okirat szerint Rutker) e nő férje s hogy fiai Rikolf és Hermann az 1209. évi adománylevelet átiratják.* 1251 jul. 15-én Rikolf és Polyán a Poprád mentén birtokosok,* megjegyzendő azonban, hogy bizonyos Polen már 1229-ben Tamásfalu határjárásánál mint pristald működik.* 1257-ben azonban e Rikolf bizonyos Polyán-nal az örökölt birtokokat akként osztja fel, hogy neki Lomnicz, Polyánnak pedig «terra Supse» részül jut.* 1269-ben egy határjárás alkalmából Rikolf és Polyán, mint a Poprád 135folyó mentén lévő birtokosok szerepelnek;* ugyanezen minőségben emlitik őket 1270-ben is.* 1271-ben ők is a draveczi lakosoknak valamely birtokügyében fogott birákként működnek.* 1274 febr. 18-án Rikolf és Polyán «szepesi nemesek» csere utján a sárosmegyei Tárcza birtokot szerzik meg.* Chronologiai rendben következne Fejér V. 2, 468., melynek értelmében Szepesi Polyán és fratere Rikolf 1278-ban, többiek között azért is, mert e Polyán fia Rikolf a hütlen Geregye nb. (Pál fia) Geregye elleni harczban elesett, Farkasfalva és Pokaj nevü birtokokat kapták, csakhogy ezen okirat hamisitás! Rikolf 1282-ben a «Tarkői» nevet használja.* 1287-ben Rikolf és Polyán comesek, szepesi nemesek, édes fivérek, tárczai birtokukat meghatároltatjak, ez azonban a Polyánról szóló utolsó adatunk. Úgy látszik tehát, hogy ő az 1246-ban emlitett «Herman»-nal azonos.
Fejér III. 1, 77.
U. ott. IV. I. 416.
Hazai oklevéltár 22.
Suppl. Anal. Scepus II. 7.
U. ott. IV. 2, 440.
U. ott. IV. 3, 515.
II. ott. V. 1, 76.
U. ott. 167.
U. ott. 219.
Hazai okmánytár VIII. 160.
Mielőtt a nemzedékrend vázlatát folytatnók, ki kell emelnünk, hogy Rikolftól többiek között a kihalt Tarkői, Tárczai s a még most is élő Berzeviczi-családok származnak; de ezeknek genealogiai rajza nem képezvén jelen sorok feladatát, mi csak Polyán közvetlen utódait akarjuk kimutatni, mert az eddigi irodalom – úgy látszik – ezeket nem igen méltatta s mert ez uton a XIV. századbeli archontologiai ismereteinket egy érdekes meghatározással képesek vagyunk gyarapitani.
Polyán gyermekei közül okirati bizonyossággal csak fia András és egy névleg ismeretlen leánya mutatható ki. Andrással legelőször találkozunk, midőn nagybátyjával, Rikolffal a farkasfalvi és tárczai birtokokat felosztja. Az illető kutfő* szerint ez 1285-ben történt volna; de miután fentebb láttuk, hogy Polyán még 1287-ben élt, magától érthető, hogy az osztás 1287-ben vagy utána történt. IV. Lászlónak okiratai, melyeknek erejével 1290-ben egynéhány szepesmegyei birtokot adományoz,* hamisitványok. 1294 áprilisában még é1.* Utolsó egyenes nyomára akadunk 1305 jun. 26-án, midőn arról van szó, hogy néhai Polonus (Polány = Polanus) comes fia, a néhai (Jakab) szepesi püspök unokaöcscseivel, Lászlóval és Ferenczczel az egymás irányában fennforgott viszályait kiegyenliti. Itt értesülünk arról, hogy Polyán leánya 1305-ben bizonyos Pál comesnek az özvegye és hogy Farkasfalván malma van, mely halála után a püspök unokaöcscseire vissza fog szállni.
Fejér V. 3, 303.
Hazai okmánytár VI. 350, 354.
Fejér VI. 1, 328.
1323 aug. 17-én már nem él. Ezen napon Károly király «Johanni filio Andreae de Scepus» egy okiratot erősit meg.* 1325 aug. 29-én pedig tanusitja a király, hogy Rikolf fiai Kakas, János és Rikolf rokonukat Polyán fia András fia Jánost (frater eorum) azzal vádolják, hogy Lomniczi és Sobchfalu nevü birtokaik között egy határjelt elpusztitott.* Alperes tagadta ugyan, hogy itt valamikor határjel lett volna és erősen állitotta, hogy a vitás telek az övé, az ügy azonban csak 1326 decz. 20-án lett elintézve. Károly király ugyanazon évi nov. 25-én tanusitja, hogy Rikolf fia Kakas fivérei János és Rikolf beleegyezésével rokonainak (fratribus fuis fratruelibus) Polyán fia András fiai János, Miklós és Péternek a Dunajecz folyó és a havasok között lévő erdejéből 100 mansiót (németül: Hube) adott.* Ugyanazon napon felhivja az országbiró a szepesi káptalant, hogy a fentnevezett Polyán unokái és Rikolf fiai közötti birtokper ügyében határjárást eszközöljön. A káptalan erre decz. 20-án jelenti, hogy a Lomnicz, Zophfalva és Martsisfalva nevü birtokokat a kellő határjelekkel különitette.* Ezek után a rokonok – úgy látszik – kibékültek, mert már a jövő évben (1327 jun. 22-én) találjuk, hogy Károly király Rikolf fiainak: Kakas, János és Rikolfnak valamint Polyán fia András fiainak János és Péternek arany- és egyéb érczbányák mivelésére kiváltságot ad.*
Wenzel X. 4.
Tört. Tár 1902. évf. 598. old.
Fejér VIII. 5, 167.
U. ott. 169: – Tört. Tár 1902. évf. 598/599. old. «Zophfalva» vagy «Zopchfalva», mely 1326-ban még «Jabschfalva» alakban is szerepel nem lehet más, mint azon terra Supse, mely 1257-ben Polyánnak osztályrészül jutott. Martsisfalva kétségkivül azon «villa Marcilis», mely 1305-ben az András és a szepesi püspök unokaöcscsei közötti perben szerepel (1. f.).
Anjoukori okmánytár II. 305.
Hogy itt a harmadik fivérről, Miklósról már nincsen szó, annak magyarázata abban keresendő, hogy e Miklós a papi pályára lépett: – 1344-ben ő Budán a szent Máriáról nevezett egyház plébánosa, mely minőségben a Polyán fia András hagyatékából reá szállott rókuszi és nagyőri birtokának határolását kéri* és melynek teljesitésénél Dénes fia Jakab dunajeczi várnagy királyi embernek ki van szemelve. Lajos király tette őt 1347-ben szepesi préposttá, mely minőségben 1356-ban meghalt.* 1351 jul. 11-én kéri Lajos király a pápát, hogy többiek között Miklós szepesi prépost gyóntatója által magát halála órájában felmenthesse. 1352 jan. 10-én pedig irja Lajos a pápának, hogy midőn János prépost halála után a szepesi prépost-ág üresedésbe 136jött, Miklós a budai egyház akkori rektora az ő előterjesztésére a prépostságot kapta, melynek birtokában most is van. Csakhogy János prépost halála után, Demeter fia János, akkori zempléni főesperes, azon ürügy alatt, hogy a prépostság még János életében lett fenntartva, azt a pápától kérte; de mielőtt megkapta, meghalt. A király kéri most, hogy előterjesztési jogát ujra elismerje.*
Suppl. Anal. Scep. II. 99.
Wagner Anal. Scep. II. 343 III. 34. Fejét IX. 2, 424.
Supplic. ad. Clem. VI. Anni X. fol. 22, 67.
Péter elég nagy távolban kereste és találta nejét. A király tanusitja t. i. 1335 jul. 6-án, hogy Volfing nevü budai polgár, különben az ő komája, miután egyenes fiutódai nincsenek, azon kéréssel fordult hozzá: engedje meg neki, hogy Pestmegyében fekvő Horhi, Tárnok és Szent Erzsébet nevü birtokait, (melyeket királyi adományként nyert) leányának Margitnak, férjének: Polyán fia András fia Péternek és mindkettejük gyermekeinek: János és Péternek hagyományozhassa; a király meg is adja az engedélyt és kiemeli, hogy ez Margit és férjének esetleg még születendő gyermekeire nézve is érvényes.*
Anjoukori okmánytár. III. 182.
1355 decz. 16-án olvassuk, hogy a pápa «Johanni Petri de Dovanich domicello Agr. dioec.» a kért absolutiót megadja.* Ezen adatnak látszólag semmi összeköttetése nincs az eddigiekkel, – meglátjuk azonban, hogy nagyon is rokonok egymással. Kont Miklós nádor tanusitja t. i. 1364-ben, hogy bátmonostori Töttös fia Lászlónak a következő felekkel valami peres baja volt, melynek tárgyalására meg nem jelent:
Tört. Tár 1895. évf. 78. old.
a) Péter fiai: Dananychi János és Péter.
b) Wolfing fia Miklós fiai István deák, Wolfangés László, kiknek képviselője, magát a budavárosi hatóság bizonyitványával igazolta.* Ezen «Dovanich» és «Dananych» csak ferdités; mindkét helyén kellene «Donavich» vagy Dunawichnak állania, mely 1342-ben Donawig, 1344-ben Danavich, 1355-ben Donaiz, 1383-ban Donauich alakban szerepel* és nem más, mint a Rikolf utódai kezén volt szepesmegyei Dunajecz.* Miután fentebb láttuk, hogy Wolfing budai polgár leánya Margit 1355-ben Polyán fia András fia Péternek a neje volt és hogy e házasságból akkor már János és Péter nevü fiuk születtek: egészen helyesen járunk el, ha az 1364-ben szereplő Péter fiaiban: Dunajeci Jánosban és Péterben Wolfing budai polgár leányának fiaira ismerünk és ha a velök ugyanazon érdekközösséget valló Wolfingot és Lászlót, tekintettel még arra is, hogy közös ügyvédük budavárosi bizonyitványnyal igazolja magát, az 1335-ben szereplő Wolfing oldalrokonainak mondjuk.*
Zichyokmánytár III. 259.
Anjoukori okmánytár IV. 294., 473. V. 529• Fejér X. I. 120.
Rikolf fiai már 1325-ben «de castro Dunawich» nevet viselik. (Fejér VIII. 1, 624.)
Teljesség kedvéért legyen még a következő kiemelve. Wolfing budai polgár a budai, Sz. Máriáról nevezett templom temetője mellett kápolnát állitott fel és fenntartására bizonyos jövedelmeket biztositott, melynek a pápa 1334 jul. 11-én bucsut engedélyez. (Mon. Rom. episc. Vespr. II. 85.). Halála után a veje, Miklós budai polgár 1344 október 4-én azon kéréssel fordul a pápához: engedje meg neki, hogy e kápolnában több papi személyzet működhessen és hogy maga és neje számára teljhatalmu gyóntatót választhasson (Theiner, Mon. Hung. 675 és Supplic. ad Clem VI. Anni IV. pars II. fol. 20.).
Nyolcz évvel később Polyán unokája János már az országnagyok sorában foglal el helyet. Opuliai László nádor t. i. 1372 máj. 3-án öt darab ügyiratot állit ki és mind az ötben kijelenti, hogy azokat főjegyzője (Szepesi Jakab) távollétében, ki a nádori pecsétet magával vitte, Péter fia: Danauichi János királyi tárnokmester pecsétjével megerősiti.* Hogy Dunajeci János tényleg a király és nem a királyné tárnokmestere volt, a mire az eddigi kutatás figyelme még ki nem terjeszkedett, bizonyitja azon körülmény, hogy a királyné tárnokmestere 1363-tól 1389-ig félbeszakitás nélkül Ákos nb. Böbék György; azt azonban, hogy Dunajeci János mikor vette át a tárnokmesteri állást? határozottan meg nem állapithatjuk. Az 1370-ben működő János tárnokmester és Veszprémmegye főispánja.* Gyelét fia Miklós nádor fiával azonos, ki 1371 szept. 16-ig műkődik. 1372 máj. 3-án már Dunajeczi Péter fia János a tárnokmester.* 1373 márcz. 8-án, 1374 nov. 12 és 1376-ban megint egy János az, kiről jogosan feltételezhetjük, hogy a Dunajeczival azonos. 1379 febr. 11-én Hontpázmán nb. Szentgyörgyi Tamás, a király tárnokmestere.* 1383-ban már János fiával, Dunajeci Polyánnal és Péter fia Péterrel találkozunk,* de ezen időszak a tervbe vett rajzunkat már tulhaladja.
Zichy okmánytár III. 458–463
U. ott. 408.
Sopronm. okmánytár I. 397.
Fejér IX. 5, 84., 100.
Fejér X. I, 120–124.
E család további története nem tartozik ugyan jelen sorok keretébe, de mind a mellett mégis elég érdekesnek találjuk, hogy a következő adatot is ide csatoljuk: Már fentebb mondtuk, hogy Wolfing budai polgár többek között a Pest melletti Szenterzsébetfalvát, melyet később csak Szentfalvának neveznek, királyi adományozás utján kapta s ezt 1335-ben Margit nevü leányának, Dunajeci Péter nejének átengedte. Azóta-úgy látszik – állandóan Wolfing leánya utódainak – a Dunajecieknek – kezén maradt. 1371403-ban azonban Zsigmond király Szentfalva felét, mint a hűtlenégbe esett Tarkői Henrik fia Péter és Ákos nb. Csetneki György fia Zsigmond nejeinek birtokát testőrtisztjének és budai várnagynak: a dalmát származásu Nassis-i Zoilusnak és testvérének, Jánosnak adományozta, kiket a felerész birtokába azonnal be is iktattak. A birtok másik felét ekkor azonban bizonyos Mihály fia Mihály budai polgár birta.
A Tarkői vagyis Berzeviczi Péter örökösei, mint a néhai Wolfing leányági utódai azonban megtámadták ezen adományozást, azt állitván, hogy Zsigmond királynak nem állt jogában, hogy e falurészt eladományozza, minthogy ez Wolfing szerzett birtoka volt. S bár egy izben Rozgonyi Simon országbiró ellenök hozott itéletet, 1449-ben Pálóczi László országbiró végkép visszaitélte Szentfalvának ezt a felét a serkei Lorántfi György felesége Hedvig asszony és az agárdi Tőke Péter leányai, mint Wolfing egyenes leányági leszármazói részére,* ettől fogva a serkei Lorántfiak állandóan jogot tartottak Szentfalva, Hohri és Tárnok részeinek birtokához.
Pálóczi László országbirónak 1449 márcz. 23-án «dominabus Adviga et Anna nec non puellis Adviga et es Margareta vocatis» kiadott itéletlevele O. L. DL. 2932.
Midőn 1449-ben feltüntek, akkor mint alperesek Nassisi Zoilusnak következő jogutódai szerepeltek:
1. Földvári Swan (a Giovanni név röviditése) fia Simon,
2. Zuborius fia János,
3. Dénes fia János, kikről egyelőre határozottan meg nem mondhatjuk, vajjon Zoilusnak egyenes vagy csak oldalutódii voltak.*
V. ö. Csánki dolgozatával a Századok 1893. évf. 20-ik old. és az Országos levéltárban DL. 2932. sz. a. őrzött oklevéllel.
Az eddigiek és egyéb hiteles adatok alapján megkapjuk a következő nemzedékrendi töredéket:
Rüdiger – Adolf szepesi prépost nővére 1209; Tarkőiek; Dunajecziek; I. Rikolf 1246–1288; I. Polyán 1246–1287; Kakas 1288–1327 – Lőcsei Helbrand leánya; Henrik † 1321 előtt; János 1288–1329; II. Rikolf 1302–1312 † 1360 és 1361 között; András 1287–1305; Leány 1305 – Pál comes, † 1305 el.; Miklós 1315; Anna 1321 – Ferencz fia Tamás szepesi várnagy; Mihály 1320–1354; Rikolf 1329; János 1329 folytatják a családot; László 1329; Jakab 1329; Fiak; János 1323–1327; Miklós 1326 † 1356 szepesi prépost; Péter 1326–1335 – Wolfing budai polgár leánya Margit 1335; László 1329; Kelemen 1329; Lőrincz 1329; János 1329; János 1409; folytatják a családolt.; Miklós 1329–1373. Orbászmegye főispánja 1349–1353 – Tibald nb. Lökös leánya Anna 1373; István 1429; Fiak; János 1335–1376 tárnokmester; Péter 1335–1364; II. Polyán 1383; Péter 1383.
Dr. WERTNER MÓR.
