II.
II.
Ha a chronologiai sorrendben ismertetett családtörténeti adatokat közelebbről vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy azok kettőnek a kivételével mind Duim comesre (1133–1163.), respective egyenes ágon való leszármazóira vonatkoznak, kik egymást felváltva egy egész századon keresztül a velenczei köztársaság vegliai hübéresei voltak. Nem is irták ezen idő alatt soha másképen magokat. Csak 1242-ben kezdték – egy időre a «vegliai» elhagyásával – a modrusi és vinodoli comes czimet használni.
Igaz, egy oklevél 1209-ből azt hirdeti, hogy II. Guido (a Duim unokája) volt a Bertalan comes örököse Modrusban.* Sőt egy másik 1223-ból való azt mondja, hogy Vinodollal együtt Modrusra is adománylevelet szerzett.*
Smičiklas i. m. III. köt. 95. l.
Smičiklas i. m. III. köt. 244. l.
Ezzel szemben elég reá mutatnom, hogy II. Guidót 1198–1232-ig testvéreivel együtt egyszerüen vegliai comesnek nevezik az oklevelek. Halála után se nevezték soha másképpen. Pedig ha valóban ő örökölte volna Modrust s ő is szerezte volna meg a családnak Vinodolt: – lehetetlen, hogy ne modrusi és vinodoli comesnek nevezze vegliai helyett az elébb idézett 1248-iki oklevél; holott az okleveleknek a velenczei krónikás tudósitását megerősitő hallgatásából bizonyos, hogy Veglia ebben az időben a családra nézve amúgy is el volt veszve.
E mellett az idézett két oklevél ellenmond egymásnak. Az 1209 évi szerint II. Guido Modrust örökli, az utóbbi szerint Vinodollal együtt adományba nyeri. Magában véve már ez a körülmény is gyanussá teszi a szóbanforgó oklevelek hitelességét. Ha pedig azt is tekintetbe vesszük, hogy hiteles oklevek tanusága szerint először a János kezén találjuk a két uradalmat s csak az ő halála után szálltak a Guido fiaira által: – világos, hogy silány hamisitványokkal van dolgunk. Sőt azon körülményből, hogy János után nem Frigyes, a nyilván legidősebb testvér irta magát először modrusi és vinodoli comesnek, hanem Guido – legalább úgy hozzávetőleg azt is megállapithatjuk, hogy a két oklevelet minden valószinüség szerint 1248 és 1257 között a nevezett III. Guido iniciativájára koholták.
Ennek okát véleményem szerint abban kereshetjük, hogy János comes halála esetére Modrus felett szabadon nem rendelkezhetett. Az örökbefogadás kiváltsága kizárólag az adományos Bertalan személyéhez volt kötve. A választott utódot magtalansága esetén már nem illette meg. E tekintetben az 1193 évi adománylevél rendelkezése félre nem magyarázható. Si iamdictus comes – mondja az oklevél – absque prole ingrederetur viam carnis universae, unus ex filiis fratrum ipsius ... sub nostrae serenitatis domino terram tranquille possideat et quiete. János pedig nem hagyott egyenes utódokat maga után. – Ennélfogva a modrusi tartománynak törvény szerint vissza kellett volna szállani a királyra. Ezt a veszedelmet elháritandó, koholták vagy koholtatták a XIII. század közepe táján a kérdéses 1209 és 1223 évi okleveleket. A mi viszont igen könnyen érthető okokból maga után vonhatta a János comes örökbefogadásáról szóló oklevélnek egyidejüleg való megsemmisitését is.
Futólag emlitettem már elébb, hogy a család Vegliát a XIII. század derekán elvesztette. De érdemes egy kissé közelebbről is megvizsgálni a velenczei krónikásnak a megfosztatás okairól és körülményeiről szóló elbeszélését.
Azt mondja, hogy Bertalan vegliai comes, ki a köztársaságtól hübérbe birta a szigetet, birtokot kapván a magyar királytól, czimboráival együtt hozzá szegődött.* Mire a doge (Teupolo Jakab) minden méltóságuktól és joghatóságuktól megfosztotta őket s a fiát, Lőrinczet állitotta helyükbe.
Bartholomeus comes Veglć cum consortibus suis, qui iuramento fidelitatis comitatum a venetis recogno scebant, recepto feudo a rege Hungarić ei totaliter adhćserunt. Dux autem illos ut rebelles omni honore et iurisdictione privavit et Laurentius Teupulo eius genitus illis subrogatus est ... Muratori: Scriptores rerum italicarum (1728-iki kiadás) XII. köt. 355. hasáb.
148Ez a tudósitás nem felel meg teljesen a valóságnak. Csak annyi igaz belőle, hogy a Frangepán-család a XIII. század közepén tényleg megszünt – legalább egyidőre – a signoria hübéresse lenni. Ellenben Bertalannak a sziget elvesztésével kapcsolatban való emlegetése a kritika szempontjából sulyos kifogás alá esik.
Hátrább kifejtem, hogy Bertalan vegliai s a korabeli hasonnevü modrusi comes két különböző személy volt. A ki Modrust s minden valószinüség szerint Vinodolt is kapta a magyar királytól, nem volt hübérese a velenczei köztársaságnak. Az előbbi pedig 1198-ban már elhalt.
De még tarthatatlanabbá válik a krónikás állitása, ha tekintetbe vesszük, hogy fiai és unokaöcscse még 1232-ben is békességesen birták a szigetet, sőt a köztársaság szine előtt ugyanakkor hat évre meg is osztoztak rajta.
Máskülönben sem megbizható a krónikás elbeszélése. Azt állitja, hogy a Frangepániak után Teupolo Lőrincz lett Veglia comese, holott János, Guido és Henrik után 1248-ban Contarini Márkot találjuk a sziget ispáni méltóságában. Teupolo Lőrincz 1253-ban viseli ezt a tisztséget.*
Ljubics: Listine I. köt. 85. l.
A mi Veglia elvesztését illeti, ez az eset Bertalan modrusi comesnek nagy valószinüséggel a XIII. század 30-as éveiben történt halálával s ebből kifolyólag János comesnek Modrus és Vinodol birodalmában való örökösödésével egyidejüleg következhetett be. Valószinüleg ez az utóbbi körülmény tette gyanussá hüségüket a magyar király hatalmára nyilván féltékeny velenczei köztársaság szemében. Ezért fosztotta meg őkét 1239 táján a szigettől, a mit abból lehet következtetni, hogy a signoria a templomos lovagok által 1239 deczemberében Zengben kifosztott velenczei, vegliai és arbei kereskedők dolgában a rend nagymesterével maga lépett egyezségre.*
Ljubics i. m. I. köt. 77. l.
E szerint Veglia a mondott évben már tényleg a velenczei köztársaság közvetetlen jurisdictiója alá tartozott. Viszont a Frangepáni urak – így nevezi őket Rogerius mester – a magyar király alattvalói voltak s nyilván mint ilyenek segitették hadaikkal a rhodusi keresztes vitézek mellett a dalmát szigeteken bujkáló IV. Bélát, hogy a tatárok kivonulása után országába visszatérhessen.*
rex Bela maritimis de partibus per cruciferos de insula Rhodi et dominos de Frangapanibus multis agminibus militum adiutus ... in Hungariam venit. – Schwandtner: Scriptores 8-r. I. köt. 529. l.
Másutt kifejtem, hogy a Frangepán név 1422 előtt hitelesen nem fordul elő. Az is tudvalevő, hogy a Siralmas ének Turóczi 1488 évi kiadásában maradt fenn. Ezen körülmények összetalálkozásából nem nehéz a következtetés, hogy a család Frangepán neve, ha igaz is a vegliai comesek említett szereplése a tatárjárás idején, a XVI. században interpolatio utján került a krónikába.
Mondanunk sem kell, hogy ebben az istenes cselekedetben Bertalan modrusi comesnek alig, vegliai névrokonának meg egyáltalában nem volt része.
De térjünk vissza a fejtegetéseink alapjául szolgáló okleveles emlékekhez és lássuk meg, mit hámozhatunk ki a kivételesnek mondott két oklevélből.
Az egyikben, mely 1186-ból van datálva, a mint láttuk Bertalan egy Vegliával kapcsolatos dologban minden rangbeli megkülönböztetés nélkül egyszerüen a comesek fraterének vallja magát. Nem nevezi ugyan meg név szerint őket, de nem nehéz kitalálni, hogy itt a vegliai comesekről van szó. Nyilván erre a Bertalanra vonatkozik III. Bélának régóta ismeretes 1193 évi adománylevele is.
Ezen oklevelekben a Bertalan comes származására, családi összeköttetésére vonatkozó frater comitum és unus ex filiis fratrum ipsius kifejezések véleményem szerint lényegileg egyet jelentenek. Azt jelentik, hogy maga is a vegliai comesek családjából való. Azonban kétségtelen, hogy nem volt hübérese a velenczei köztársaságnak. Ha az lett volna, nem hihető, hogy ezen fontos körülményt III. Béla adománylevelében elhallgatta volna. Különben is a korabeli vegliai comeseket név szerint ismerjük. Bertalan és Guido, a Duim comes fiai birták ez időtájt Vegliát.
Hogy Bertalan a modrusi adományos nem volt egy személy a korabeli hasonnevü vegliai comessel, – ahhoz a már elmondottak után se férhet kétség. De más bizonyitékaink is vannak reá. A modrusi comesnek – igy nevezem – 149nem voltak egyenes utódai se az uradalom megszerzésekor, se későbben. Különben nem lett volna magtalan halála esetére az örökbefogadás kiváltságára szüksége. Jánosra se szállhatott volna át örökségképen 1240 táján Modrus tartománya. Igaz, hogy erről az örökbefogadásról nem tudunk semmi biztosat. Historiai emlékek nem szólnak róla. De úgy kellett lenni – máskép alig magyarázható meg, – hogy János az 1193-iki adománylevél értelmében örökbefogadás révén ült belé a Bertalan comes halálával urafogyott modrusi tartomány birtokába.
De végleg eldönti ezt a személyi kérdést az, hogy Bertalan vegliai comesnek ebből az időből ismeretes két fia közül II. Guido az 1199 évi oklevél tanusága szerint a modrusi adománylevél keltekor legalább is husz éves lehetett, Henrik – Imrének is nevezi egy későbbi oklevél – tizenhárom-tizennégy. Ennélfogva az 1193 évi adománylevél Bertalanjának esetleges magtalansága nem is ő reá vonatkozott. A mit ilyen körülmények között, legalább emberi számitás szerint, kizártnak lehet és kell is tartanunk.
A mi Vinodolt illeti, nem tudjuk, hogy a XII. század végén s a XIII. elején élt Frangepániak közül voltaképen ki szerezhette meg. Erre nézve kétségtelen bizonyitékkal nem rendelkezünk, mivel az 1223 évi hamisitvány, mely II. Guidónak tulajdonitja, számba se jöhet. De abból, hogy 1242-ben Modrussal együtt a János kezén találjuk, legalább némi joggal következtethetjük, hogy Vinodol is a sokszor emlitett Bertalan modrusi comes révén került a Frangepán-család birtokába.
