Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1905. évi működéséről.
187Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1905. évi működéséről.
Mélyen tisztelt Nagygyűlés!
Mai évzáró összejövetelünk alkalmával társaságunknak fennállása huszonharmadik évében kifejtett működéséről kell titkári tisztemből kifolyólag megtennem jelentésemet.
Mielőtt azokat az eredményeket ismertetném, a melyeket a rendelkezésünkre álló anyagi és szellemi eszközök felhasználásával ez év folyamán végzett munkásságunk révén elérnünk sikerült, a társaság számbeli állapotáról, az abban beállt változásokról és ügykezelésünk menetéről kivánok számot adni.
Első sorban arról a veszteségről kell megemlékeznem, mely társaságunkat a tagtársaink sorában bekövetkezett elhalálozások utján érte, s mely nem kevesebb, mint 14 taggal csökkentette a társulati tagok létszámát. S azok közül, a kiket a halál sorainkból elragadott, megemlékezésünk első sorban dr. Illésy Jánosnak szól, igazgató választmányunk buzgó tagjának, a genealogia tudományszaka jeles müvelőjének, kinek élete derekán, munkaereje teljes birtokában, váratlanul bekövetkezett halála egyik legbuzgóbb munkatársunktól, üléseink legszorgalmasabb látogatójától fosztott meg bennünket. Alapitó tagjaink közül kettő hunyt el, ugymint idősb Petrovay János, örökös alapitó tag és gróf Kuun Géza, s a pártoló és évdijas tagok közül elhunytak sorából gróf Andrássy Tivadart, dr. Beniczky Ferenczet, dr. Esztegár Lászlót, Kandra Kabost, Ráth Györgyöt és gróf Szapáry Gyulát kell névszerint megneveznünk, mint olyanokat, a kik társaságunk iránt tanusitott érdeklődésük s müködésünkben való részvételük által nyomot hagytak maguk után a társaság történetében.
Társaságunk a mult év zártakor 488 élő tagot számlált, ezek között volt örökös alapitó 4, 400 koronás alapitó 23 és 200 koronás alapitó 22, továbbá 124 pártoló és 315 évdijas tag. A jelen évben 200 koronás alapitóink száma egygyel gyarapodott, és 2 pártoló s 21 évdijas tagot vettünk fel tagjaink közé, de ezzel szemben a halálozás által okozott veszteségen kivül kilépés által 6 pártoló és 10 évdijas taggal csökkent tagjaink száma.
Névjegyzékünk tehát ez év zártakor, az elhunyt alapitókat nem számitva, 1000 koronás örökös alapitót 3-at, 400 koronás alapitót 23-at, 200 koronás alapitót 23-at, összesen 49 alapitó tagot, továbbá 113 pártoló és 321 évdijas tagot sorol fel: összes élő tagjaink száma tehát 483, öttel kevesebb a tavalyinál.
Igazgató-választmányunk kebelében az év folyamán a két utolsó év halálozásai folytán két hely volt üresedésben; e két hely a nagygyülést megelőző ülésen dr. Dőry Ferencz, orsz. levéltári fogalmazó és Nagy Géza magyar nemz. muzeumi igazgató őr személyével választás útján betöltetvén, az igazgató-választmány immár ismét teljes létszámmal folytathatja működését.
Az igazgató-választmány az alapszabályok által előirt évnegyedes üléseit ez évben is a rendes időben tartotta meg. Február 28-iki ülésén mutattatott be a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv második sorozata, a Nemes Családok I. kötete, mely Pettkó Béla és ifj. dr. Reiszig Ede igazgató választmányi tagok szerkesztésében látott napvilágot; s ugyanez ülésen hagyta jóvá az igazgató-választmány a társaság 1904. évi zárószámadásait és állapitotta meg folyó évi költségvetését.
Az április 27-iki ülésen jött létre a megállapodás a Franklin-társulattal a Nemzetségi Zsebkönyv uj kötetének bizományba vétele tárgyában. A folyó ügyek elintézésével foglalkoztak még a szeptember 28-iki és november 30-iki ülések; ezek elsején ezenkivül a Turul Tárgy- és névmutatója kiadásának ügye is megbeszélés tárgyát képezte, s az igazgató-választmány az eziránt tett inditványt elvben magáévá téve, a kérdés pénzügyi részének megoldásától tette függővé annak a 25-ik évfolyam befejezése után leendő kiadását. Az utolsó ülésnek pedig legfontosabb tárgyai voltak az igazgató-választmány uj tagjainak megválasztása és a számvizsgáló-bizottság kiküldése.
Az üléseken öt szakbeli dolgozat került felolvasásra, illetve bemutatásra, u. m. dr. Wertner Mór ig. vál. tagnak «A genealogia közép- és ujkori fejlődése» czimü tanulmánya, R. Kiss István évdijas tagnak Radvánszky László családtörténeti munkájáról szóló dolgozata és egy következő alkalommal a rudóbányai ev. ref. templom czimeres emlékeiről szóló ismertetése; az utolsó ülésen a jelentést tevő titkár Nagybánya város XIV. századi pecsétnyomóját mutatta be, méltatva annak történelmi és sphragistikai jelentőségét és ismertette egyuttal a város ugyane korból való kis pecsétjét, Czakó Elemér pedig mint vendég ugyanez alkalommal a nagybányai pecsétnyomó technikai kiviteléről értekezett.
Mindezen dolgozatok a Turul ez évi folyamában részben már napvilágot láttak, részben az ezután megjelenendő füzetekben fognak közzététetni.
Fentebb emlitettem a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv uj kötetének megjelenését.
Társaságunk régi igéretét teljesitette és tagjainak, valamint a családtörténelem kedvelőinek s az ősi mult iránt kegyelettel érző nemes társadalomnak régi óhajtását töltötte be, midőn e zsebkönyvnek a nemes családok ismertetését tartalmazó sorozatát meginditotta s abból az első kötetet közre bocsátotta. A kötet 188250 nemes család származásának s czimerének leirását és mai nemzedékrendjének ismertetését foglalja magában, s az érdeklődés, melyben minden oldalról részesült, reményt nyujt arra, hogy a hosszu szünet után felelevenitett vállalatot tovább folytatva, egymást gyorsabban követő kötetek utján eleget fogunk tehetni munkaprogrammunk ama részének, mely a hazai nemes családok nyilvántartását teszi egyik fő feladatunkká.
Rendes kiadványunk, a «Turul» a jelentésttevő titkár és Varjú Elemér ig.-vál. tag szerkesztésében negyedévenként a megszokott időben, 24 ivnyi terjedelemben jelent meg, közleményeivel hű képét adva a társaságunk által képviselt tudományszakok művelése terén tagtársaink által kifejtett munkásság egy évi eredményéről.
Az első czikk, mely folyóiratunkban mult évi nagygyülésünk óta megjelent, Pauler Gyula emlékének volt szentelve. Karácsonyi János, ig.-vál. tagtársunknak az elhunyt tudós felett e nagygyülésen elmondott emlékbeszéde méltóképen örökitette meg az utókor számára azt a kegyeletet, a mely társaságunk kebelében emléke iránt él.
Szakbeli közleményeink tulnyomó része ezuttal is a genealogiai irodalmat gazdagitja uj anyaggal. E szakba vágó dolgozataink között, általános kérdést tárgyaló tartalmánál fogva dr. Wertner Mór ig.-vál. tagtársunknak «A genealogia közép- és ujabbkori fejlődésé»-t tárgyaló közleményét kell első helyen emlitenünk. Ez a hosszabb tanulmánynak igérkező dolgozat, a családtörténet irodalmi művelésének korszakain vezet végig bennünket, érdekesen és tanulságosan ismertetve azt a folyamatot, a melyen az a gyakorlati czélt szolgáló feljegyzésekből önálló tudományággá fejlődött. Eddig megjelent fejezetei a középkort és a genealogiai irodalmat tárgyalják Hübner János korszakalkotó fellépéseig, a ki genealogiai műveiben lerakta e szak tudományos művelési módszerének alapjait.
A tulajdonképeni genealogiai kérdések tanulmányozása terén ugyancsak Wertner Mór tagtársunk foglalja el a legtöbb helyet, tovább folytatva mult évben megkezdett, «Ujabb nemzetségi kutatásai» czimü tanulmányát, melyekben a Gutkeled, Héder és Huntpázmán nemzetségekre vonatkozó uj adatgyüjtésének eredményei vannak feldolgozva.
A nemzetségek kérdésének tisztázásához járul Sörös Pongrácz két ismeretlen nemzetség, a Hetény és Kajár nemzetségek létezését deritve ki eredeti oklevelek adatai alapján, melyek ez adatokból gyanithatólag Komárom és Nyir vármegyékben voltak honosak. E közlés kiegészitéseül Sárközy Imre tagtársunk a Somogyban létezett Hetény községre hivja fel a figyelmet s itt véli a hasonnevü nemzetség ősi fészkét feltalálhatni.
Dr. Karácsonyi János ig.-vál. tagtársunk egy kisebb közleményében a sajómezei csatában elesett esztergomi érsek, Mátyás eredetének kérdését igyekszik megvilágitani, egy a Rátót nemzetséget érdeklő birtokperben viselt szerepéből azt következtetve, hogy e nemzetség sarja volt. A nemzetségekkel foglalkozó dolgozatok sorában kell megemlékeznünk ama polemia felől, mely Pázmány Zoltán tagtársunknak a családja történetéről irt munkája felől mult évi folyamunkban közölt birálatból kifolyólag a szerző és a munka birálója között folyóiratunk hasábjain azóta lefolyt, s melyben a biráló uj érvek alapján vonta kétségbe a kérdéses családnak a Hont-Pázmán nemzetségből való leszármazását.
Bartal Béla tagtársunknak, a Karcsayakról szóló közleménye Pozsony vármegye csallóközi járása egy ősrégi nemesi családjának XIII. századi történetét és a XVI. századig terjedő elágazását ismerteti. Dr. Wertner Mór a Bethlenfalvi-Thurzó család eredetéről közöl hosszasabb dolgozatot, melyben e család középkori történetének adatait összegyüjti s arra az eredményre jut, hogy az osztrák Lichtensteinoktól való származásnak semmi alapja nincs, a család a törzsökös szepességi családok közé tartozott s azokkal együtt származhatott valamely német vidékről hazánkba.
Herczegh Mihály tagtársunk a zekchewi és zilahi Herczegh család történetét ismertette egy rövid dolgozatban, mely a hagyományok és az okleveles emlékek egyenlő mérlegelésével igyekszik kimutatni a most élő Herczegh családoknak emez, a XVI. században kihalt családdal való rokonságát.
Érdekes adat középkori genealogiánkhoz Horváth Sándor tagtársunk közleménye az átkos emlékü János diák leszármazásáról, melyben okleveles alapon mutatja ki, hogy a hires okirathamisitó diák atyja Benedek, nagyatyja pedig Domen nevet viseltek, s Liptó vármegye nemesei közé tartoztak.
Hattyuffy Dezső levelező tag egy terjedelmes dolgozatban azokat a családtörténeti adatokat ismerteti meg velünk, a melyben Károly Jánosnak Fejér vármegye történetéről irt munkája foglal magában, s azok csoportositásával élénken világitja meg e vármegye nemesi társadalmának történetét, belső életét és a köztéren való szereplését az első századoktól korunkig.
Középkori vonatkozásu közleményeinket dr. Bártfay Szabó László tagtársunk «Proscriptio I. Mátyás király korából» czimü dolgozata zárja be, egy érdekes jogtörténeti emléket ismertetve, mely a hazai biráskodás akkori menetébe enged bepillantást vetni és érdekesen világitja meg a XV. századi vármegyei társadalom belső életét. Heves vármegye 1467-ben jegyzéket küldött a nádorhoz ama nemesekről, a kik ellen emberölés, 189rablás, orgazdaság, eretnekség, oklevélhamisitás és egyéb bünök miatt proscriptionalis eljárást inditott meg. 36 vádlott szerepel e jegyzékben; köztük az egri káptalan, mely oklevélhamisitással van vádolva.
A közleménynek genealogiai szempontból is kiváló érdeket kölcsönöznek azok az adatok a melyekben az ismertető a jegyzetekben szereplő családok származását és ama korabeli nemzetrendi viszonyait megvilágitja.
Az ujabbkori genealogia anyaga számos közlemény révén gyarapodott uj adatokkal. Thaly Kálmán ig.-vál. tag ama kutatásainak eredményeit közölte, melyeket a Rákóczy ház utolsó sarjának, György herczegnek elhunyta idejének pontos meghatározása érdekében kifejtett, s melyek alapján megállapitható, hogy az utolsó Rákóczy 1756 június 17-ikén halt meg St-Dénisben. A czikkben még érdekes adatok foglaltatnak Rákóczy József végrendeletéről és mostanig törvényesnek hitt leányáról Jozefinról, kiről most kiderül, hogy természetes gyermek volt.
A Rákóczy-házra vonatkozik Zarándy Gáspár közleménye melyben figyelemre méltó pótlásokkal egészitette ki a Turul 1903. évi folyamában Aspremont-Rákóczy utódok czim alatt megjelent közleményét, s egyuttal közölte Rákóczy Julia herczegnő teljes ősfáját és a gróf Bossányiak, gróf Dégenfeldek és gróf Szapáryak családfáihoz járul kiegészitő adatokkal.
A régi magyar genealogiai irodalom egy mostanig rejtve maradt termékét ismerjük meg a XVIII. század derekán élt Radvánszky László családtörténeti munkájában, mely a Radvánszky család kritikai alapon, okleveles forrásokból megirt történetét foglalja magában. Az adatainál és feldolgozása módjánál fogva egyaránt érdekes genealogiai irodalmi emlékről R. Kiss István tagtársunk irt tanulságos ismertetést.
Horváth Sándor tagtársunk három Lipthay családról értekezik, a kik csak névleg rokonok a Kisfaludi Lipthayakkal; egyikük 1722-ben, a másik 1726-ban, a harmadik 1759-ben szerzett nemességet, és a régi vármegyék nemesség igazoló eljárásának jellemzéseül ismertet egy esetet, melyben egy Lipták nevü krompachi tanitó a mult század elején hamis adatok segitségével szerez vármegyei bizonyitványt a felől, hogy ez utóbbi, 1759-ben megnemesitett Lipthayaktól származott.
Éble Gábor ig.-vál. tag rövid közleménye «A gróf Károlyi család vérrokonsága herczegi nemzetségekkel» ama házassági összeköttetésekről ad képet, a melyekbe a gróf Károlyiak a XVIII. század folyamán osztrák herczegi és más főuri családokkal jutnak, annak a törekvésnek diadalául tüntetve fel azt, a mely a magyar főnemességet az osztrák arisztokráczia tagjaival való összeházasitása utján igyekezett nemzeti jellegéből kivetkőztetni.
Kállay Ubul ig.-vál. tag, Simonyi obester származása czimü közleményében a nagykállói kath. egyház anyakönyveinek bejegyzései alapján tárgyalva a vitéz katona származását és születésének kérdését, megerősiti azokat a kétségeket, melyek az erre vonatkozó eddig ismert adatok hitelessége iránt fentforognak.
Ahoz a mult évi folyamunkban tárgyalt kérdéshez, mely a Csapó családnak az angol főkamarási méltóságra való igényjogosultsága körül forog, járult kiegészitéssel Daróczy Zoltán tagtársunk, kinek két közleményéből megtudjuk, hogy Dyllon Károlynak Csepreghy Teréztől való leszármazói s ezek között a Nyáryak egy ága e jognak voltaképen közelebbi örökösei, és csak arról való lemondásuk révén szállott az a Chapó és gróf Coreth családokra.
Zarándy A. Gáspár egy a mult év folyamán történt grófi rangemelés alkalmából a Tholway grófok leszármazását ismerteti, kimutatva, hogy e család a XIX. század elején fiágon kihalt és csak leányágban nyert folytatást.
Heraldikai tárgyu közleményeink között első helyet foglalnak el középkori armálisaink ismertetései, a melyek közléseit társaságunk kezdettől fogva egyik fő feladatának ismeri. A régi magyar heraldika e nagybecsű emlékei közül ez évben hármat tettünk szines hasonmásban közismeretüvé. A legrégibb közöttük, Keszői Jakab 1415-iki czimerlevele, melyhez ifj. dr. Reiszig Ede irt magyarázatot, a Zsigmond királytól konstanczi tartózkodása alatt kelt czimeradományok számát növeli. A czimert a Recsky család, mely az eredeti armális birtokában van, a XVII. századtól kezdve, eddig ki nem mutatható alapon, magáénak tekinti s mint ilyet használja, a mi a czimerlevél ismertetőjének alkalmul szolgált arra, hogy e család nemzedékrendjét összeállitsa.
A másodikat, Nagykapusi Hofmaister Miklós küküllői főesperes és testvérei János, Bertalan és Gáspár 1454-ben V. Lászlótól kapott czimeres levelét Horváth Sándor ismertette az országos levéltárban őrzött eredetije után. Ez főleg azért érdekes, mert a czimer az oklevél közepére van festve s igy a Zsigmond alatt is előforduló birodalmi kanczelláriai gyakorlat egy későbbi termékével ismertet meg bennünket. Szintén Horváth Sándor tollából származik II. Ulászlónak Muronyi Weér András részére czimer- és pallosjog megujitás felől adott oklevelének ismertetése, melynek czimerképe, mindkét kezében kivont pallost tartó pánczélos vitézt ábrázolva, a beszélő czimerek közé tartozik s e mellett a benne lévő motivummal a hazai viselettörténet érdekes emlékeinek számát gyarapitja.
Középkori czimeres leveleink sorozatát uj számmal 190gyarapitja a Gányi Mochkos család 1434-ben kelt ármálisa, melynek töredékét Závodszky Levente tagtársunk találta meg a gróf Khuen Héderváry család hédervári levéltárában. A csonka állapotban levő oklevelen a czimert, sajnos, nem lehet kivenni s igy annak megtalálója csak a szöveg közlésére szoritkozhatott ismertetésében.
A középkori és az ujabb heraldika emlékei között átmenetet képez Gyulay Balázs 1591. évi czimere, melyet tollrajzban már korábbi közlésben ismertünk. Társaságunk elnöke, báró Radvánszky Béla áldozatkészsége folytán most szines hasonmásban mutathattuk be, megfelelő ismertetés kiséretében, ezt a czimert, melyben az olasz renaissance-heraldika Erdélybe szorult iskolájának egyik legutolsó termékét van alkalmunk megismerhetni. Ugyancsak mélyen tisztelt elnökünk ezenkivül Csókássy Mihálynak 1582-ben Báthory Istvántól, Iwchych Mátyásnak 1572-ben Rudolftól, Almássy Istvánnak 1632-ben II. Ferdinándtól és Almási másként Kőmüves Istvánnak 1696-ban Apafi Mihálytól kapott czimerét rajzokkal ismertetve s armálisaik szövegét közölve, ama feladatunkat kivánta szolgálni, hogy lehetőleg eredeti forrásokból gyüjtsük össze; a régi hazai czimerek teljes sorozatát.
Thaly Kálmán a II. Rákóczi Ferencz által kiadott czimerlevelek gyér sorozatáhóz járult egy adattal, mely az Almásy Mihálynak 1708-ban adott ármális emlékét őrizte az annak Heves vármegyében történt kihirdetéséről a vármegye levéltárában meglevő feljegyzésben.
Abból a gazdag heraldikai anyagból, mely nem armálisokon, hanem egyéb emlékeken áll czimerkutatóink rendelkezésére, R. Kiss István a rudóbányai ev. ref. templom három czimeres emlékét ismerteti, ugymint a XIV. századból származó vasajtót, mely maig is megfejthetetlen gót betüs felirata mellett a rajta levő czimermotivumok, köztük az ország czimeréből vett kettős kereszt és a vágások által kelti fel a kutatók figyelmét; továbbá Perényi Istvánnak, Csergheő Géza és Csoma József közléséből ismert 1437. évi sirkövét, melyet ez alkalommal ismerünk meg a maga teljes szépségében, és Saurer Erhard nevü 1575-ben elhunyt vitéz siremlékét, melynek czimere disznófejet ábrázol és igy a beszélő czimerek közé tartozik.
Egy Csekei név alatt iró tagtársunk pedig az Oltári szentségről elnevezett egri ájtatos társaságnak, gróf Barkóczy Ferencz egri püspök alapitásának, XVIII. századi czimeres emlékalbumát mutatja be, mely az egri érseki könyvtárban őriztetik, s Mária Terézia és családja arczképein s az alapitó püspök czimerén kivül a társaság nyolcz tagjának, mind magas egyházi állásu férfiunak kettő kivételével eddig ismeretlen czimerét foglalja magában.
A czimerek gyüjtésének történetéhez járul Gárdonyi Albert évdijas tag, «Fejedelmi czimergyüjtő» czimü kis közleményével, melyben arról ad hirt, hogy V. Ferdinánd királyunk fiatal korában czimerek gyüjtésével foglalkozott és a magyar főnemes és nemes családok czimereit a helytartótanács közvetitésével gyüjtette össze.
Czimertani közleményeink között kell felemlitenünk a Nagykapusi czimer szövege «persevandus» szavának hibás olvasása körül a czimer ismertetője Horváth Sándor és dr. Wertner Mór között kifejtett eszmecserét, melynek réven Horváth Sándor egybefoglalja a középkori heroldsegédek, a persevantok intézményére vonatkozó adatokat, s kimutatja, hogy ez intézmény emléke hazánkban eddig csupán ez egyetlen esetben fordul elő.
A pecséttan müvelése az utolsó években aránylag kevesebb tért foglalt el folyóiratunk hasábjain. Az idén is csupán három pecséttani közleményről adhatunk számot, de mindannyia érdekes adattal járul a hazai sphragistika anyagának gyarapitásához. Pór Antal ig.-vál. tag «Pecséttani apróságok» czimü közleményében Nagy-Lajos királyunk lengyel királyi nagy pecsétjének, idősb Erzsébet királyné két rendbeli titkos pecsétjének, melyek egyike a királynő arczképét ábrázolja, továbbá Boleszló toszti herczeg, esztergomi érsek pecsétjének rajzban és leirásban való ismertetésével járul az anjoukori sphragistikai emlékek sorozatának kiegészitéséhez. Ugyane korból egy érdekes pecsételési esettel foglalkozik Horváth Sándor «Egy XIV. századi városi pecsét mint pecséttani különlegesség» czimü közleményében, Esztergom város 1337-ben kelt oklevelének pecsétjét mutatva be, a melyen a városi pecsét helyét hengeralakúvá gyúrt viaszba nyomott három gyürüpecsét pótolja. Ez ismertetés alkalmat adott Varjú Elemér ig.-vál. tagtársunknak a kérdés behatóbb vizsgálatára, a melyből kiderül, hogy egy az eredeti városi pecséttel ellátott oklevélnek a pecsét elvesztése folytán szükségessé vált ujbóli hitelesitésével van dolgunk és hogy az e czélból használt pecsétek három e korbeli esztergomi városi tanácsostól származnak.
Mint művelődéstörténeti szempontból kiválóan érdekes közleményről, meg kell még emlékeznünk Iványi Béla évdijas tagnak «A történelmi segédtudományok oktatása Erdélyben 1848 előtt» czimü dolgozatáról, mely a kolozsvári főiskola paleografiai tanszéke 1815-ben történt felállitásának és sorsának történetét vázolja tanulságos előadásban.
A szakirodalom rovatában Karácsonyi Jánosnak Az első Lónyaiak czimü müvéről, Szilágy vármegye Petri Mór által irt monografiája V. és VI. kötetéről, Zarándy A. Gáspár «Árpád vére», Mauks Ernő «Ung vármegye multjából» cz. művéről s a turopoljei nemesség 191okirattáráról, továbbá a Siebmacher, a Deutsche Herold uj füzeteiről és a «Vitezovic» czimen megindult horvát szakfolyóiratról jelentek meg ismertetések és birálatok, melyek révén igyekeztünk olvasóinkat a heraldika és genealogia művelése terén a szakirodalomban elért ujabb eredmények felől tájékoztatni.
Az itt felsorolt adatok elég meggyőző módon tanuskodnak a mellett, hogy társaságunk tudományos feladatai megoldásánál legjobb akarattal igyekezett felhasználni a rendelkezésére álló erkölcsi és anyagi eszközöket.
Hogy eszközeink ez utóbbi csoportja kissé szük arányokban van kimérve számunkra, azt nincs miért eltagadnunk. S az utóbbi években még itt is csökkenés állott be ama közöny folytán a melyet tagjaink egy része tagsági kötelezettségei teljesitése körül társaságunk irányaban tanusitott. Pedig feladataink nem kevesbedtek, sőt a fejlődés törvényének megfelelőleg folyton növekedőben vannak és a jövőben is fognak növekedni Ily körülmények között nem volt könnyü a feladat társaságunk háztartásában az egyensulyt fentartani. Tagjaink állandó érdeklődése a társaság erkölcsi és anyagi érdekei iránt tette eddig lehetővé, hogy feladatainkat megoldhassuk; ez érdeklődés fokozásától és a müvelt társadalom áldozatkészségétől várjuk, hogy a jövőben erőnk növekedésével, eszközeink gyarapodásával az eddiginél tágabb keretek között is eredményesen folytathassuk munkásságunkat.
Kérem a tekintetes nagygyűlést, hogy jelentéseimet tudomásul venni kegyeskedjék.
Budapesten, 1905 deczember 13-ikán.
Dr. Schönherr Gyula
társ, titkár.
társ, titkár.
