Vjestnik Kr. Hrvatsko-Slavonsko-Dalmatinskog Zemaljskog Arkiva, Urednije Dr. Ivan pl. Bojničić-Kninski. Godina IV. Zagreb 1902. (…
Vjestnik Kr. Hrvatsko-Slavonsko-Dalmatinskog Zemaljskog Arkiva, Urednije Dr. Ivan pl. Bojničić-Kninski. Godina IV. Zagreb 1902. ( A Horvát-Szlavon-Dalmát országos levéltár értesitője. Szerkeszti Knini Bojnichich Iván dr. Zágráb 1902.)
A gondosan szerkesztett folyóirat mult évi folyama, bár közvetlen hazai érdekü czikkekben szegényebb a tavalyinál, ezuttal is sok becses adatot tartalmaz. Az 1–2. füzetek java részét Lucas Ielič czikke «A horvát szent Jeromos intézet Rómában», foglalja el. Bibliografiai és diplomatikai adatok felhasználásával védi a horvát politikai sajtó abbeli álláspontját, hogy a római intézet mindenkor horvát jellegü volt, horvát kezelés alatt állott s az 1901. évi «Slavorum gentem» bulla csak a régi helyzet szentesitésére szolgált.
A szerző az intézet templomának és az ahhoz csatolt káptalannak történetét külön tanulmányban tárgyalja, végül bemutatja diplomatariumának főbb okleveleit.
Dr. Cherubin Šegvič «Adat a dalmácziai oklevélhamisitások történetéhez» czimen a «Privilegium fundationis et donationis Ecclesiarum paroch. S. S. Michćlis de Lasane et Martini de Crussevo existentium» már Rački által kifogásolt teljes szövegét ismerteti. A Mladinus bán korában 1104-ből keltezett fundationalis oklevelet 1189-ben Henrik pápa átirja; de az átiratban annyi a szembeszökő anakronizmus, hogy hitelességéről szó sem lehet. Šegvič ezért csak belső argumentumokkal bizonyitja a hamisitást s paleografiai érveléshez nem is fordul. Feltünik mindenekelőtt, hogy Mladinus hol regia maiestasnak, hol banusnak neveztetik. Hibás az indictio, valamint a keltezés is, mert «tempore Belć secundi regis Ungarić» nem lehet 1189, hanem már III. Béla kora. Hivatkozik továbbá az oklevél korszerütlen stilusára, egyes szavak és tulajdonnevek alkalmazására, melyek még a transumptio idejében sem lehettek használatosak s a hosszu oklevelet XVI–XVII. századbeli hamisitványnak mondja.
Dr. Stefan Srkulj röviden referál az 1900. évi történelmi kongresszusról, Laszowszki pedig a horvát-szlavon vásárok történetéhez nyujt adalékot 98 város vásártartási szabadalom oklevelének felsorolásával. Tanulmánya mindenkor kiemeli a közbenjáró birtokos, illetve patronus nevét, miáltal a horvát-magyar viszony szempontjából érdekes adatokhoz jutunk. Magyar befolyás révén nyertek vásártartási jogot a következő városok: Bosiljevo 1717-ben Auerspergné Erdődy Anna – Borbála grófnő révén. – Bozjakovina 1781-ben, Brckovljan 1687-ben, Brezovica 1781-ben és Bukovać 1759-ben, a Draskovich grófok kérelme folytán – Csechi 1387-ben Zsigmond királytól Cseh Ferencz Péter fia érdemeire való tekintetből. – Daruvár és Gáj 1837-ben Jankovich de Daruvár közbenjárására. – Desinić 1590-ben Rátkay Iván kérelmére. – Erdővég és Ilok (Ujlak) 1817-ben Odescalchi 95herczeg révén, – Ivanič vár a XIV. század végén Zsigmond királytól a libera villa-k sorába emeltetik, 1405-ben pedig vásártartási jogot kap, ezt megerősiti I. Lipót 1660-ban. – Jalžabet 1748-ban Somogyi Rózsa Ilona özv. Gottal báróné kérelmére, Kamenica 1785-ben puchói Marczibányi István kérelme folytán. – Kraljevać Erdődy Zsigmond gróf révén nyeri jogát 1628-ban. – Krapina 1418-ban ideiglenes jogot nyer Cillei Hermantól, ezt megerősiti Zsigmond királynak Nürnbergben 1430-ban kelt oklevele, utóbb Mátyás király 1489-ben. – Kutina 1837-ben Erdődy és Széchenyi grófok közös kérelme folytán. – Ludbreg 1792-ben Batthyany herczeg közbenjárására. – Pakrácz 1796-ban daruvári Jankovich Iván és 1837-ben daruvári Jankovich Izidor közbenjárására bővitve kapja jogát. – Petrijanec-nek 1580-ban Istvánffy eszközli ki. – Rcka 1682. Orchóczy István báró kérelmére, megerősittetik II. Ulászlótól nyert vásártartási jog. Remete 1773. Odescalchi Livio herczeg révén. – Stražeman 1837. daruvári Jankovich Izidor kérelme folytán. – Alsó-Stubicza 1638-ban Malakoczy de Susjegrad kérelmére. Trg 1668-ban gróf Irinyi Péter bán közbenjárása révén. – Varasd 1448 Cillei Ulrik bán helyben kelt saját oklevele. – Vinica ugyanazon adatok, mint fentebb Petrijanecban. – Zágráb. Első adomány 1242-ből Béla királytól 1256-ban és 1266-ban kibővitve; 1270-ben István király megerősiti. Lajos király 1372-ben és II. Ferdinánd 1655-ben ismét kiterjesztik forum solenne és forum cottidianum jogát.
Dr. Wertner Mór Glosszák két horvát oklevélhez czimen Tkalčić Hist. Episc. Zagr. I. k. 57. 1. és Hazai Okmánytár VII. k. 31. 1. okleveleit kritizálja. Az előbbire nézve megállapitja, hogy Péter fia Miklós de Ludbreg 1272-ből keltezett ajándéklevele a zágrábi káptalan javára helytelenül van datálva, mert az évszámból egy C hiányzik, tehát 1272 helyett helyesen 1372 olvasandó. Az ajándékozó a Veszprémből Horvátországba szakadt Pécz nemzetség sarja, zalai birtokos, oklevelekben sürün előforduló Dénes moraveczi comes unokája. A másik kritika a H. Okmánytár idézett helyén olvasható «B. Dei gratia dux et banus totius Sclavonić» kezdetü 1244. évi oklevélre vonatkozik. Az eddigi kiadások rubruma Bela-ra egésziti ki a csonka szót, maga Wenczel IV. Béla vonatkoztatja Hogy «dux et banus» királyra nem vonatkozhatik, ma már nyilvánvaló, de még IV. Béla ifjabb fiára sem gondolhatunk, mert ez a jelzett időben alig egy éves volt, s kimutathatólag csak 1260-ban kezd szerepelni Horvátországban, addig az országot bánok kormányozzák. Ezek sorából kitünik az 1242-ben beiktatott Dénes bán, de genere Türje, mint Béla király belső embere és barátja. Ennek egyik hiteles 1244 julius 19-én kelt oklevele igy kezdődik: «Dyonisius dux et banustotius Slavonić» és e szavakkal végződik: «datum per manus Benedicti cancellarii bani, ducis Sclavonić». A szerző ebből a körülményből azt következteti, hogy mivel a kérdéses időben kétségtelenül Dénes volt a bán, az oklevélben vagy B. cancellár ejtett hibát, D helyett B-t irván, vagy csak téves olvasás okozza a zavart.
Dr. J. Kršnjavi ugyancsak hosszabb czikkben válaszol a Századok 1900. évi 924. 1. hozott recensiójára, melyben Historia Salonita cz. müve van tárgyalva. Korábbi álláspontját teljesen fentartva, ujból azt vitatja, hogy Kálmán király sem diadalmas hadjárat, sem örökség utján nem jutott Horvátország birtokába, hanem azt egyszerü pactum révén szerezte meg. Polemizál a Századokkal, egyuttal megtámadja a Vjestnik horvát referensét, ki e vitában szintén a magyarokhoz csatlakozik, terjeszti – úgymond – a régi mesét, hogy Kálmán Péter horvát királyt megverte és megölte. Ujabb érvül felhozza Fraknói müvét Szent László király leveléről.
Dr. Bojničić kiadatlan periratokat közöl a horvátországi boszorkányüldözések történetéhez 1629., 1698. és 1699. évekből. V. Klaič a zágrábi püspökök 1433–66. évi történetéhez szolgál adatokkal, minek kapcsán Dr. Karlo Horvát a harmadik füzetben pótlásokat közöl. Dr. F. Sisič I. Károly itinerariumát irta meg, mihez Wertner M. dr. a következő füzetben helyesbitéseket és ujabb adatokat nyujt. Dr. Ludwig Ivanćan két czikkében a varasdi kerület 1755. évi parasztlázadásával foglalkozik. A katonai összeirások és hadi terhek okozta elégületlenség már évek óta forrongott, éle először a császári tisztek ellen fordult, de mikor nyiltan kitört a lázadás, a nemesi birtokokat kezdte pusztitani. Zágráb környékén a kuriákat felégették, raboltak és gyilkoltak mindenfelé, mig a sorkatonaság az insurgensek támogatásával az egyik csapatot Bisag mellett szétverte. Az egyik paraszt vezért, Radovićot Petkovich kapitány haditörvényszék elé állittatta s agyonlövette a többieket Batthyány, Erdődy és Keglevich grófok csapatai verték szét s a vértörvényszék csakhamar helyreállitotta a rendet.
E. Laszowszki «Tiz oklevél Krizsevác város XV–XVII. századbeli történetéhez» czimen a városi levéltár érdekesebb emlékeit mutatja be. Zsigmond király 1405 április 15-én kelt levelében megengedi, hogy a város sánczczal és árokkal vétessék körül, polgárai Buda polgáraihoz hasonló szabadságokat élvezzenek s körülirja szolgálmányaikat. Ez az oklevél csak Ulászló 1494. évi átiratában maradt fenn, ki a fentirt szabadságot megerősitette, még pedig «Paulus Zygyartho iuratus civis» és társának kérelmére. A második, illetve harmadik oklevél Ferdinand király 1548. évi május 8-án Bécsben kelt mandatuma Erdődy 96Péter bánhoz intézve, hogy a polgárokat a királyi kamara taksabehajtásától és Kerechény Mihály helyettes bán erőszakosságaitól oltalmazza meg. Ez az oklevél is csak Rudolf 1596. évi transsumptumában maradt fenn. A IV. sz. oklevél Ferdinánd 1558. évi privilegiuma, illetve Zsigmond és Ulászló adta szabadalmaknak megujitása, mit Kovách Mátyás biró és Zabó István esküdt polgár eszközöltek ki. Ugyanezeket megerősiti Miksa 1568. évi márczius 3-án Bécsben kelt oklevele. – Rudolf 1596. évi márczius 8-án Prágában kelt oklevele alapján ismét elengedi a taksafizetést. – Mátyás király 1609. évi deczember 30-án Pozsonyban kelt oklevele megujitja a Miksa király adta szabadalmakat. Érdekesebb gróf Erdődy Tamás királyi tárnokmester 1617. évi junius 15-én Varasdon kelt oklevele a város pecsétje tárgyában. Ez oklevél Podhradczky József másolata nyomán már a Turul mult évi folyama 80. lapján ismertetve volt. Az eredeti Erdődy Tamás gróf sajátkezü aláirásával vörös, kék és zöld szinü zsinóron függő tárnoki titkos pecséttel van ellátva. A határozatot Lipót király 1660. évi márczius 26-án kelt oklevelével megerősiti, de mivel a belső villongások ezután sem szüntek meg, mig az uralkodó 1661. évi április 9-én Bécsben kelt határozatával az alsó és felső várost örökre egyesiti J. Barlé és dr. Schwarz Gábor a határőrvidéki zsidóság XVIII–XIX. századbeli történetéhez, főleg a türelmi taksa és a települési jog kérdésében szolgáltatnak adatokat. Kempf Gyula a pozsegai nemesek és főurak 1745. évi hadi adó repartitióját ismerteti.
Vladimir Mažuranić családi levéltárának okleveleit ismerteti két csoportban: kiadott és kiadatlan oklevelek szerint. Glagolita betükkel van irva 26 darab 1501–1720. évekből magánjogi ügyekben. Érdekesebbek Malačić Péter 1555. évi végrendelete «Miklows Zrynzky» a szigeti hős aláirásával és pecsétjével. – Desič Mihály bakari kapitány Frangepán György, Miklós és Kristóf rendeletére Mauranić Györgyöt felszabaditja jobbágyterhektől és «nemes emberré» teszi 1570. év november 1-én. A latin nyelvü oklevelek csoportjában 45 oklevelet ismertet 1605–1798. évekből, tulnyomólag birtokviszonyokra vonatkoznak. A harmadik csoportban glagol, illetve latin oklevelek transsumptumai foglaltatnak 1461–1749. évekből. Glagol nyelvü Csáktornyán 1569. évi május 3-án kelt Georgius comes de Zrinio latin aláirásu levél. Ezenkivül van a levéltárban 25 oklevélkivonat a Zrinyi, Frangepán, Erdődy és Batthyány családok történetére érdekes adatokkal. Az eredeti oklevelek a zágrábi káptalan archivumában vannak. A legrégibb 1541-ből való: Frangepan István és Zrinyi Miklós egymást kölcsönösen osztályos atyafiaknak fogadják. Van ezenkivül az 1585–1812. évekből származó 36 levél vagy töredék, közte 5 a Frangepánok történetét érinti. Az utolsó füzetből emlitésre érdemes még Dr. Wertner Mór dolgozata: V. István, IV. László és dignitariusaik itinerariuma.
E–y
