I.
I.
Sopron vármegye egy előkelő családja multjának ismertetéséhez hozzájárulni szándékozván, rövid foglalatban közlöm itt azt, a mit e család történetére s tagjainak szereplésére nézve egybegyüjtöttem. Nem irhatok ugyan kimeritő ismertetést, mert az sokkal behatóbb forráskutatást igényelne; de azt hiszem, hogy egyrészt rövid közleményem elégséges a leszármazás előtüntetésére, másrészt pedig talán nyujthatok jelen vázlatommal oly adalékot, mely a család történetének megirásához másnak egy más vagy tekintetben hasznos anyagul szolgálhat.
Adataimat főleg a «Sopron vármegye oklevéltára» czimü kiadványból meritvén, rövidség okáért közleményem szövegében egyszerüen a mű kötetét s az oklevél folyószámát fogom idézni; a hol azonban más forrást használok, ott erre külön hivatkozni el nem mulasztom. A család multjáról szóló vázlatos közlésem időrendben mutatja be az adatokat, s mert ezek gyakran több ágnak tagjaira vonatkoznak, ismétlések kikerülése végett nem tartottam czélszerünek az ágonkinti tárgyalást, annyival is inkább, mivel dolgozatom végéhez könnyebb áttekintés czéljából két táblát csatolok, melyek elsején mint a tulajdonképi leszármazási családfán az adataim segitségével időrendben megszakitás nélkül kimutatom hét nemzedékét a Cziráky családnak, mely forrásunk tanusága szerint «de genere Vezekén» származik; a II. táblán pedig szinte könnyebb átpillantás végett csoportositottam azon tagokat, kikre nézve a rokonsági fokozatot sem egymás közt, sem az első táblán állókkal szemben meghatározni nem tudtam; egyuttal mindebből arról is meggyőződünk, hogy az I. tábla első nemzedékének a II. táblán álló öt kortársa közül egyik a fiában, egyik pedig unokájában szakadt magban, a többi háromnak közvetlen utódait (öt férfi tagot) azonban megemlitik ugyan az oklevelek, de föltünőnek tartom, hogy ezek származékáról már semmit se olvasunk.
Ha vázlatos munkámba óvatosságom ellenére talán a forrásszöveg helytelen értelmezése vagy más ok miatt valamely tévedés csuszott be, úgy az ügy érdekében kérem a helyreigazitást.
A család első ismert ősei I. Blandriz s ennek testvére I. Pál, kik 1247-ben (I. 12.) a csornai konvent előtt Herbort, Bertalan és mások közbenjárására valamely fenforgó perben Farkast készpénzben kielégitik.
A második nemzedéket képezik a most emlitett I. Blandriz vagy Brondelez fia, I. István, s I. Pál fiai: Zah és II. Pál, mindnyájan de genere Vezekén, kik az ugyanazon nemzetségből eredt Sykusd fiának, Salamonnak özvegyét, Chama asszonyt, Ilmár leányát hitbéri és hozományi követelésére nézve 1264. évben, a maguk és nemzetségük nevében megjelent Vezekéni nemesek Ugrin, Dénes és Ivánka egyetértésével kielégitették. (I. 18.) Sykusd fiát, Salamont, azután Ugrin, Dénes és Ivánkát a II. táblán mutatom ki; s különösen megjegyzem, hogy azon fölmerülő kérdésre, vajjon a most érintett Salamon s a Fejérnél* 1260. évben előforduló Absolon de Zirák egy és ugyanazon személynek felel-e meg, bár sejtem, hogy úgy van a dolog, határozott feleletet mégse adhatok, mert az oklevél teljes szövege nem áll rendelkezésemre. A fennemlitett Vezekéni Dénes mester, kinek atyját Bertalant az 1277-ben kelt oklevél* is megnevezi, mint a családnak egyik kiváló tagja, a cseh király elleni hadjáratban a Morva körül a magyar király személyének hősies megvédése által saját vérének kiontásával nagy érdemeket szerezvén, IV. Béla 1265-ben (I. 20.) neki a Rába melletti királyi erdőörök Székas nevü birtokából öt teleknyi földet Szemere mellett Sopron vármegyében, az ő birtokának szomszédságában adományozott; miután pedig az érintett Salamon magban szakadt, az I. tábla élén kitüntetett I. Pál fia, II. Pál, s Zah fia, II. Brondez vagy Blandriz, úgyszinte I. Blandriz fia, I. István s ennek testvérei, I. Endre vagy András, Gervasius és Konrád, azután a II. táblán fölsorolt Artun fiai, Ugrin, Teodor és Márk, s Tiborcz 173fia, Ivánka, valamint Jakab fia, II. András, mint a Vezekén nemzetség tagjai, néhai Salamonnak Székas és Czirák közt fekvő szerzett birtokát Vezekéni Bertalan fiának, Dénesnek 1265-ben (I. 21.) barátságosan átengedték. Dénes ellen azonban 1272-ben (I. 24.) a székasi erdőőrök Moys nádor és soproni főispán előtt panaszt emeltek, hogy a cziráki birtokához az ő földjükből foglalt; de a kiküldött várjobbágyok jelentése szerint a panasz alaptalannak bizonyult, a mit Máté nádor az 1279-ben kelt oklevél (I. 32.) tanuságaként is elismer, a midőn Dénes birtokára nézve Moys nádornak vegzését megerősité. Ezt az itéletet átirja és megerősoti László főispán is 1283-ban (I. 35.) a Székas és Czirák közt fekvő birtok ügyében.
1 Cod. dipl. V/III. k. 39.
2 Fejér, VLI/II. k, 58. l.
Dénesnek sopron-vármegyei Kér birtokáról szinte több oklevél emlékezik. Így 1277-ben (I. 29. és 30.) az országbiró a Kér nevü birtokot Us fia, Miklós s Uysa fiai ellenében neki itéli; 1278-ban pedig* Isov és társai az ő ősi Kér birtokukat, melyet családjuk állitólag sz. István ideje óta birt, Dénesnek eladják; 1279-ben végre Máté nádor részéről* egy Kér nevü részbirtok szinte neki itéltetett. Dénes azután az Osli családbeliekkel Csák bán fiaitól Hidegség és Homok birtokokat 1281. évben* zálogba veszi; s hogy ott csakugyan birtokos volt, azt egy későbbi, 1358-iki oklevélből (I. 210.) is tudjuk. Peresznye, a mai Czinfalu egy részét a többi rokonaitól egy 1291. évi oklevél (I. 44.) szerint szinte zálogban birta. A Széleskuti birtokosok családjából származott feleségétől, Flórától, kinek leánynegyedére nézve 1332. évben* az érdekelt felek közt egyezség jött létre, született leánya Margit Poghi Károlynak volt neje. Itt tán nem fölösleges megjegyezni, hogy Széleskut birtokosának családja magbanszakadván, a vele vérrokonságban álló sopron-vármegyei Frankóiak (máskép Sárodiak) és a vas-vármegyei sári nemesek, a Gősfalviak tartottak igényt a széleskuti birtokra, kiktől azt 1332-ben* a Nagymartoni család szerezte meg; a mi pedig Dénes leánya, Margit férjét, Poghi Károlyt illeti, az nézetem szerint vasmegyei birtokos volt, s nevét kiejtés szerint ma Pogy vagy Poty-nak kellene irni, a mit azzal vélek bizonyitani, hogy egy 1359. évi oklevélből (I. 213.) csakugyan a vas-vármegyei Pogh, máskép Mindszent nevü helységet ismerjük, s hogy a régi Pogh nevét ott manapság a Poty major tartja fönn. De Dénesnek egy másik leánya is volt, a kit Erzsébetnek hivtak: a mi kitünik az 1345-ben kelt oklevélből (I. 147.), melynek értelmében, miután az oklevél végén álló jegyzet szerint Vezekéni Konrád fiai (az I. Blandriz-ágból) a Dénes leányait 1342-ben hitbéri és hozományi követelésükre nézve kielégitették, a magbanszakadt Vezekéni Dénes birtokainak fölosztására uj határnap tüzetett ki.
1 Fejér, Cod. Dipl. VII/II. k. 70. l.
2 Fejér, id. m. VII/II. k. 76. l.
3 Fejér, id. m. VII/II. k. 89. l.
4 Fejér, id. m. VIII/III. k. 605. l.
5 Fejér, id. m. VIII/III. k. 607. l.
Fentebb már érintettük, hogy Vezekéni Salamon magbanszakadt; a minek következtében 1291-ben (I. 41.) az ő Czirák és Veszkény nevü birtokaira nézve a Vezekéni nemzetség tagjai s pedig az I. táblán álló: I. Borondrez (= Blandriz) fiai Konrád, I. Endre és Gerváz, s I. Pál fiai: II. Pál, Kozma, I. Sándor és I. Miklós, másrészt Zaah fia, II. Borondrez között barátságos osztály jött létre; ugyanezen évben (I. 44.) Peresznye, Család és Czirák nevü birtokaikat az előbb nevezett veszkényi nemesek magok közt fölosztották; a reá következő évben (1292. I. 46.) pedig Veszkényi Borondrez II. az ő Czirák nevü részbirtokát I. Endre, Gerváz és Konrád testvéreknek, veszkényi nemeseknek eladta. Vezekéni Konrád 1302-ben (I. 50.) egy tárgyalásnál mint meghatalmazott szerepel.
A II. táblán álló Bertalannak második fiáról, Domokosról csak egy 1310 körül kelt oklevélből értesülünk, a midőn az a győri káptalan előtt Veszkény birtokában egy erdőrészt Tordas mellett Csornai Lőrincznek zálogba ad olykép, hogy azt ő és fiai vagy rokonai visszaválthassák. Gyermekeit nem ismerjük. (I. 58.)
A családfa harmadik nemzedékének egyik jeles tagja volt az I. Blandriz ágán lévő Konrád fia, II. István, a kinek a király és haza iránti kiváló nagy érdemeit I. Károly 1323-ban azzal jutalmazá, hogy neki, valamint I. Tamás és I. János nevü testvéreinek Szil (ma Ruszt) birtokot adományozá (I. 77.); mind a három testvér mint peresznyei birtokos «de Peresznye» (I. 91.) 1327-ben egy vizsgálattal tanukként 174fordulnak elő. Egyébiránt ez a II. István 1326 vagy 1327-ben kelt oklevél szövege szerint* nemcsak a mai Czinfalu, hanem Nagyhőflán határában is birtokos volt; a mennyiben akkor a Temfeul nevü önálló birtok – mely ma Kis-Marton határában foglaltatik – az emlitett két község irányában II. István ottani két birtokával határos volt; de ő róla emlékezik egy 1341-iki oklevél,* úgy az ausztriai szentkereszti apátság levéltárában található 1343-iki adat, midőn ez utóbbi szerint ő mint «Graf Stefan von Siegendorf, (Czinfalu) Burggraf auf Forchenstein» a Nagymartoni családnak fraknói várában a várnagyi tisztséget viselte. Gimai János 1344-ben* Konrád fiainak, tehát II. Istvánnak és testvéreinek a Fertő mellett fekvő Egyházas-Urkont elzálogositja. Az alnádor által 1344-ben (I. 143.) tartott megyegyülésen az alispán és szolgabirák bizonyitják, hogy Székas nevü birtok Konrád fiának, II. Istvánnak (magister) jogos tulajdona, s hogy azt az előde Nagy Dénes is birta. Ugyancsak II. István és testvérei, s I. Pál ágán leszármazó Kozma fiai, II. János és III. István, úgy I. Sándor fiai, III. András, III. János, I. Benedek és II. Miklós, azután I. Miklós fiai, Péter, «dictus Euz», III. Pál és III. Miklós, «nobiles de generatione Vezekén», a győri káptalan előtt a magbanszakadt Veszkényi Dénes birtokainak megosztására 1345-ben (I. 147.) mint fentebb már érintém, uj határnapot tüznek ki. A reá következő évben, 1346-ban (I. 151.) Gyorói Demeter Gyoró nevü birtokának felét s egy Köblös nevü földet Ligvándon, a Vezekén nemzetségbeli II. Istvánnak, fraknói várnagynak, I. Tamásnak és I. Jánosnak zálogba adja.
1 Fejér, VIII. k. 3., 182. ll.
2 Fejér, VIII. k. 4., 481. ll.
3 Hazai okmtár, I. 187. l.
A most nevezett II. István halála idejét nem lehet ugyan pontosan meghatározni, de hogy 1357-ben már nem élt, azt egy akkori oklevélből (I. 199.) tudjuk, melyben már fiával, IV. Istvánnal találkozunk, kire nézve azt olvassuk, hogy Osli Péter Nagyhőflánban egy jobbágytelkest a falu nyugoti végén megtelepitvén, magát kötelezte, hogy azt Peresznyei Konrád fiának, II. Istvánnak fia IV. István ellenében megoltalmazza. Ezen IV. István s a Fejérnél 1366. évben* emlitett Stephanus de Peresznye egy s ugyanazon személy. Ez időtájban I. Sándor fia, II. Miklós is életben volt, mert egy 1360 keltü oklevél (I. 240.) tanusitja, hogy ezt a Cziráki Miklóst hatóságilag megintették, miszerint tartozását Gyorói Benedeknek fizesse meg.
1 IX/7. k. 554.l.
A győri káptalan 1366-ban (I. 248.) bizonyitja, hogy a Vezekén nemzetség tagjai: IV. István s I. Pál ágán I. Sándor fiai, II. Miklós, III. János, úgy I. Miklós fiai, Péter és III. Pál, továbbá Kozma fiának, II. Jánosnak fia, I. Mihály, Czirák, Berekalja, Család, Peresznye, Veszkény s egy Csér és Szemere közt fekvő földterület, azután Bosórág nevü aradvármegyei birtokok iránt osztályos egyezséget kötöttek. IV. István (de Peresznye) és Gyorói István közt folyó perben 1368-ban (I. 261.) László nádor halasztást enged, s noha a per tárgya nincs megnevezve, mégis gyanitani lehet, hogy fennérintett Gyoró és Zigvánd zálogbirtokokra vonatkozik; ugyanezen IV. Istvánt Köcski Tamás fia, Farkas vérségi rokonság czimén Szil (Rust) eladásától, Hédervári Jakabot és Jánost pedig annak megvételétől tiltja 1383-ban. (I. 327.)
I. Pál ágán Cziráki II. János fia, I. Mihály Veszkény, Család és Berkaljfalu birtokaiból s cziráki malmából a felerészt II. Miklós fiának, V. Miklósnak (= Michk) az ő unokatestvérének 1395-ben (I. 365.) két oklevél szerint birtokába bocsátja.
IV. István 1400. évben már nem élt, mert ekkor özvegye, Margit, most Harkai Dénes fiának, Lászlónak neje, Bikcsei Vörös Mihálynak leánya, a férje IV. István és atyja Mihály után őt megillető hitbéri járandóságot, úgyszintén a IV. Istvántól, férjétől, született II. Mihály nevü fia, mint az I. Blandriz-ágnak ötödik s egyszersmind utolsó nemzedéke után való vérdijkövetelést az ő második férjére, Harkai Lászlóra ruházza át. (I. 381.)
A vasvári káptalan előtt 1402-ben (I. 387.) az I. Pál ágán leszármazó Cziráki V. Miklós s fiai, I. László és II. Tamás, s III. János fia, III. Mihály, úgy Péter fia, IV. Miklós, s II. János fia, Mihály, továbbá Gyorói Dániel, a Kanizsaiakat a Rába vizének más mederbe való 175vezetésétől, s Czirák, Dénesfalva, Család és Gyoró birtokaiknak pusztitásától tiltják; ugyancsak a nevezett V. Miklós s fiai; I. László, II. Tamás és IV. János, azután III.. János fia, III. Mihály 1404-ben (I. 391.) a Kanizsai családot és Csornai Kun György utódait a Vezekén, Család birtokaik elpusztitásától tiltják.
I. Blandriz ágához tartozó IV. István özvegye Margit, most Harkai Lászlóné, – noha az I. Pál-ágon álló V. Miklós a maga s fiai, I. László, II. Tamás és IV. János, úgy III. János fia, III. Mihály nevében 1405-ben (I. 393.) kijelentette, hogy ő az özvegy fentérintett követeléseinek biztositására az elhunyt férje és fia után Peresznye, Czirák, Család és Veszkényben lévő részeket neki meghagyta – mégis a mostani férjével együtt másik Vezeként és Középgyorót, úgy Tomaj alias Czirákfölde nevü (a Cser erdő mellett fekvő) birtokot is elfoglalta, mely hatalmaskodásról a vármegye részéről kiküldött Völcsei István meggyőződést szerzett.
V. Miklós és IV. Miklós (Euz) 1405-ben (I. 397.) egy birtokelfoglalási ügyben tartott tárgyalásnál mint király emberei vannak kijelölve; a következő 1406. évben (I. 403.) a most emlitett V. Miklós s fiai, I. László, IV. János, II. Tamás és VI. Miklós, úgyszinte III. Mihály, panaszt emeltek, hogy Harkai László és neje Középgyoró, Veszkény, Tomaj vagy Czirákfölde nevü birtokokból bizonyos részt elfoglaltak, s Peresznye, Czirák és dénesfalvi javaikban különféle termesztményeket erőszakkal elpusztitottak; mire Zsigmond király a tetteseket a csornai konvent elé idéztette. Ugyanezen V. Miklós s előbb idézett négy fia, azután III. Mihály, s végre Péter fia IV. Miklós 1409-ben (I. 413.) a királyt Sopron-vármegyei Székas adományozásától, Linkóháti Domokos fiait pedig annak megszerzésétől tiltják; végre az alispán és szolgabirák 1410-ben (I. 435.) V. Miklós kérésére tanusitják, hogy Mihályi Domonkos fiai Székas, Szemere, Dénesfalva, Czirák és Fasdréte birtokokon jogtalan módon uj határjeleket állitának föl.
