A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

Teljes szövegű keresés

A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság
f. évi május 5-én Nagy Imre másodelnök elhúnyta alkalmából rendkívüli igazgató-választmányi űlést tartott, melyen Thaly Kálmán vál. tag. elnöklete alatt jelen voltak: hg. Odescalchi Arthur, Hajnik Imre, Barabás Samu, Nagy Gyula, Tagányi Károly, Szinnyei József, br. Nyáry Jenő, Szent-Ivány Zoltán, Schönherr Gyula, Szilágyi Sándor, Emich Gusztáv vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Az elnöki széket a titkár indítványára Thaly Kálmán vál. tag foglalván el, mélyen meghatott hangon adja a választmány tudtára Nagy Imre másodelnök gyászos elhúnytát; e szomorú haláleset tette szükségessé a jelen rendkívüli választmányi űlés egybehívását, hogy a gyászeset alkalmából a választmány fájdalma és igaz részvéte megfelelő módon kifejezésre jusson. Megemlékezvén az elhúnytnak a társaság iránt és a tudomány terén szerzett hervadhatatlan érdemeiről, felhívja a titkárt, hogy a társaság gyászának módozatai felől javaslatait a választmány elé terjeszsze. A titkár javaslatai elfogadtatván, a társaság gyásza felől a következők határoztattak:
1. A társaság Nagy Imre másodelnök haláláról gyászjelentést ád ki.
2. Az elhúnyt ravatalára koszorút helyez.
3. A május hó 6-án d. u. 3 órakor tartandó temetésen testületileg vesz részt.
4. Az elhúnyt másodelnök emlékét, a társaság alapítása és vezetése körűl szerzett hervadhatatlan érdemeit jegyzőkönyvében megörökíti.
5. A gyászoló családdal mély részvétét és a veszteség fölött érzett fájdalmát részvétiratban tudatja.
6. Nagygyűlésen az elhúnyt fölött emlékbeszéd tartását határozza és ennek elkészítésére br. Radvánszky Béla társ. elnököt kéri meg.
A haláleset által megürült másodelnöki tisztnek választás útján való betöltésére nézve határoztatott, hogy az a folyó évi nagygyűlés tárgyai közé vétessék föl.
A jegyzőkönyv hitelesítésére Hajnik Imre és br. Nyáry Jenő vál. tagok kéretvén meg, az űlés véget ért.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság f. évi május 10-én br. Radvánszky Béla társ. elnök elnöklete alatt igazgató-választmányi űlést tartott, melyen jelen voltak: Boncz Ödön, Barabás Samu, Nagy Gyula, Schönherr Gyula, Szendrei János, Szinnyei József, Szent-Ivány Zoltán vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Fejérpataky László titkár.
Elnök megnyitván az űlést, kegyeletes szavakkal emlékezik meg Nagy Imre másodelnök haláláról; ezzel kapcsolatban a titkár jelentést tesz a május 5-én a gyászeset alkalmából tartott rendkívüli választmányi űlés határozatainak végrehajtásáról.
A társaság tagjaivá megválasztattak a következők: Pártoló tagokúl Beniczky Elemér földbirtokos Heves-Csehiben, Ivády Tihamér pénzügyminiszteri segédfogalmazó Budapesten, Rakovszky Ferencz cs. és kir. kamarás Novákon, Tahy István megyei főjegyző Budapesten (mindezeket ajánlja Szent-Ivány Zoltán.) Évdíjas tagokúl Petrovay Margit Homonna-Olykán (aj. Petrovay György), Domahidy Viktor főszolgabiró Nagybányán (aj. Schönherr Gyula), Fekete Albert földbirtokos Alsó-Mislyén (aj. Csoma József), Ambrózy Ferencz gyógyszerész Szegeden, Szalay Gábor főgymn. tanuló Budapesten, gr. Szirmay János földbirtokos Martonvásáron, Török Kálmán orsz. fegyintézeti igazgató Munkácson (aj. a titkár), br. Weissenbach János földbirtokos Tabon (aj. Boncz Ödön.)
Szent-Ivány Zoltán vál. tag indítványozza, hogy a társaságba lépő új tagok részére bizonyos kötelezvény-forma készíttessék, melyen az új tagok aláirásukkal kötelezik magukat, hogy az alapszabályokba a tagsági cziklusra nézve foglalt kötelezettségnek eleget tesznek. Br. Radvánszky Béla, Boncz Ödön, Schönherr Gyula és a titkár hozzászólása után a választmány elhatározta, hogy a mennyiben a tagsági bejelentési ívek, melyeken a tagok kötelezettsége világosan ki van tűntetve, elfogytak volna, ilyenek készíttessenek és a belépő új tagok lehetőleg sajátkezű aláirásukkal ismerjék el, hogy az alapszabályokba foglalt kötelezettségnek eleget tesznek; továbbá elhatároztatott, hogy a megválasztott új tagok a választásról írásban értesíttessenek.
A titkár bemutatja a pénztárnok jelentését a társulati pénztár állapotáról. E szerint folyó évi május hó 9-ig volt
Bevétel 1597 frt 99 kr.
Kiadás 1206 frt 42 kr.
Készpénz 391 frt 57 kr.
A társulat vagyona:
Értékpapirokban 9900 frt – kr.
Kötelezvényekben 2600 frt – kr.
Kötelezvény nélküli
alapítványok 500 frt – kr.
Összesen 13000 frt – kr.
103A pénztárnok kimutatása ideiglenesen tudomásúl vétetett.
A titkár indítványozza, hogy a társaság Doby Antal nagy genealogiai műve: «Magyarország főrangú családai» érdekében lépjen közbe a szerzőnél, hogy a nagy fáradsággal és szorgalommal egybegyűjtött mű a tudomány közkincsévé válhassék. A választmány beható vita után azt határozta: szólíttassék föl a szerző, nem volna-e hajlandó elfogadható feltételek mellett a mű kéziratát valamely nyilvános könyvtár részére átengedni, mely esetben a társaság szívesen vállalja magára a közbenjáró és közvetítő szerepét. A társaság anyagi erők hiánya miatt nem lévén abban a helyzetben, hogy a tetemes költséget igénylő mű kiadására gondolhasson, kész a mű érdekében minden erkölcsi támogatás megtételére.
A folyó ügyek elintézése után Nagy Géza társ. tag felolvasta «Kossuth Lajos eredete» czímű értekezését. A nagy tetszéssel fogadott dolgozat folyóiratunk jelen füzetében olvasható.
A jegyzőkönyv hitelesítésére Szinnyei József és Szent-Ivány Zoltán vál. tagok kéretvén meg, az űlés véget ért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem