I. Az Athinaiak.
I. Az Athinaiak.
Egyike a legrégibb és legelőkelőbb magyar nemzetségeknek kétségkívül az Aba genus volt; azon csekély számú nemzetségekhez tartozott, melyeknek tagjai már a tatárjárás előtt jelentékeny szerepet vittek.
E nemzetség számos ága egyikéből származott azon Péter, kiről nevén kívül mitsem tudunk. Ő az Athinai család ősatyja.
Fia, I. Lőrincz, egész fiatalságát IV. Béla király udvarán és szolgálatában töltötte. A tatárjárás alatt urának sorsát osztotta; részt vett a véres sajói ütközetben (1241), valamint az utána következett összes viszontagságok alatt is hazája és királya érdekében mindenét feláldozta.
Vajjon atyja után valamely birtokot örökölt-e, nem tudjuk. Béla király említi 1263-ban, hogy mint Sopronmegye főispánja az ország határait kitünően védelmezte s hogy őt szolgálatai és érdemei elismeréseűl többször megjutalmazta.
1257-ben ismerjük Lőrincz sopronmegyei főispánt, mely hivatalát 1259-ben még a királyi tálnokmesteri méltósággal együtt is viselte,* de mely évben történt a királyi megjutalmazás, pontosan meg nem határozhatjuk; annyi bizonyos, hogy Lőrincz érdemei igen kimagaslók voltak.
Wenzel II. k. 284. l., VII. k. 503. l.
Az első kitüntetés abból állt, hogy Béla a zalamegyei Hurbuchant adományozta neki; de nemsokára sokkal nagyobb adományozásról olvasunk.
A Győr nemzetségbeli óvári Konrád még főpohárnokmesteri állása idején (a XIII. század ötvenes éveiben) különféle hazaáruló és felségsértő tetteket követett el. – Mindenek előtt osztrák csapatoknak Mosonymegyébe való berohanását segítette elő, melyek – az ő birtokait kimélvén – rablók és pusztítókként az egész vidéket bejárták; azután a cseh királylyal szövetkezett; ezzel meg nem elégedve, még hamis pénzverésre is adta magát. A király ítélőszéke 65elé többször idézve, meg nem jelent s miután helyzetét már felette veszélyesnek találta, a büntetés elől megszökött.
Ennek az volt a következménye, hogy a király a szökevény birtokait az országnagyok beleegyezésével elkobozván, azokat másokra ruházta át. Lőrincz a rengeteg birtokok főörököse lett; megkapta az óvári várat, a pozsony- és mosonymegyei összes szigeteket, a lébényi monostor kegyuraságát, továbbá az összes mosony- és pozsonymegyei, valamint a Mosonymegyén alúli jószágokat.
Magától érthető, hogy Konrád e veszteséget nem tűrhette; Béla kegyére nem számíthatott; István trónörököshez fordult, hogy ez közvetítse a dolgot. István, kinek érdekében volt, hogy az ország nagyjai és hatalmasai közűl mennél többet lekötelezzen, megragadta az alkalmat és Konrád érdekében a kellő lépéseket megtette. Béla teljesítette fia kivánatát, visszaadta a megkegyelmezett Konrádnak öszes birtokait. Hogy Lőrinczet ezekért némileg kielégítse, 1263 decz. 17-én az egész locsmándi megyét Lánzsér várával együtt neki adományozta.
Ez időben Lőrincz a királyi főtálnokmesteri és sopronmegyei főispáni méltóságot viselte. – Ugyanezeket viseli még 1268-ban, midőn Bélától a borsmonostori (kedhelyi) apátság kegyúri jogát kapta* és 1269-ben.*
Fejér IV. k. 3. r. 436. l., v. ö. Fejér V. k. 2. r. 246. l. (1275), hol Aba nemzetségbeli Péter fia Lőrincznek neveztetik.
Wenzel VIII. k. 226. l.
1270-ben Moys a soproni főispán, míg Lőrincz csak egyszerű comesnek említtetik, a ki birtokai igazgatásával foglalkozik. Igy olvassuk pl. hogy ez évben* tisztviselője (a Szemere nembeli), Szemerei Ewzen, a győri káptalannal bizonyíttatja, hogy ura egynéhány darab földet Georanban, a locsmándi vár egynéhány volt jobbágyának azon kikötéssel enged át, hogy ezek bizonyos szolgálattételre kötelezzék magukat.
Wenzel VIII. k. 321. l.
1272-ben elérte Lőrincz a méltóságok legmagasabb fokát; ez évben t. i. nádor és Sopronmegye főispánja; 1273-ban e mellett még baranyamegyei főispán és a kunok birája; 1274-ben pedig csak Sopronmegye főispánja.*
Wenzel IV. k. 2. r. 27–38. l.
Lőrincz haláláig hű embere maradt a királyi háznak. V. István halála után IV. Lászlóhoz szegődvén, részt vett a lázadó (Gutkeled nemzetségbeli) Joákim s a Németújváriak elleni harczokban s kitűntette magát a bökény-somlói hegy alján (Fövenynél) 1274-ben vívott csatában. Főleg itt kivívott érdemei elismeréseűl adta vissza neki IV. László 1274 szept. 22-én a vasmegyei Szentmihályt, melyet már régebben királyi adományként bírt, de időközben ártatlanúl elvesztett.* Ez idő óta – úgy látszik – a magánéletbe vonult vissza, miután a tisztviselők sorában már nem találjuk. Utoljára 1277-ben merül fel, mely évben jévai Beze arra kötelezi magát, hogy Locsmánd mellett fekvő jévai birtokát csak Lőrincznek fogja elörökíteni vagy cserébe adni.* Lőrincz nemsokára ezután halt meg. Tetemét a borsmonostori apátságban helyezték nyugalomra.
Wenzel XII. k. 88. l.
Fejér V. k. 2. r. 422. l.
Házassági viszonyait nem ismerjük.
Fia, II. Lőrincz, úgy látszik nem szerepelt nyilvánosan. 1279 márcz. 1-én* a borsmonostori apátságnak atyja lelki üdveért sopronmegyei Limbach nevű helységét adományozza;* ezúttal tudtunkra adja az okirat, hogy Lőrincz akkor Sopronmegyében fekvő Nyék nevű birtokán lakott. (V. ö. Wenzel IX. k. 428.)
Fejér V. k. 2. r. 596. l.
A győri káptalan ez adományt 1282 jan. 11-én a zárda részére átírja. Sopronmegyei oklevéltár I. k. 47. l.
Vajjon «de Suprunio» melléknevét azért kapta-e, mert itt állandóan lakott, vagy csak azért, mert e megyében volt legtöbb birtoka, nem tudjuk.
Ha fent mondtuk, hogy II. Lőrincz – úgy látszik – a közéletben nem szerepelt, akkor azzal csak hangsúlyozni akartuk, hogy neve az országnagyok sorában nincs feltüntetve. Különben pedig az udvarban s főleg mint az özvegy királyné, Erzsébet, híve, igen kiváló szerepet visel. A királyné maga mondja 1290-ben,* hogy Lőrincz serdülő ifjú kora óta hű és kiváló szolgálatokat tett neki, hogy a vészteljes időkben magát és vagyonát készséggel bocsátotta a korona rendelkezésére; hogy az osztrák herczeg – mert nem akarta pártját fogni s királyához hű maradt – három várát elfoglalta s számtalan jószágtól megfosztotta, – hogy végül, mint a királyné követe, válogatott lovakban 200 márkáig érő kárt szenvedett.
Wenzel XII. k. 487. l.
De a királyné háladatos is tudott lenni irányában; a fentebbi évben adományozza neki a verőczemegyei szentmártoni vyznikátust (t. i. az athinai, nováki és darnóczi vidéket), mihez László király és az ország báróinak beleegyezését is megnyerte.
De úgy látszik, hogy Erzsébet az érdemekben gazdag férfiút már korábban még más módon is jutalmazta.
Az itt idézett okiratban t. i. őt cognatus carissimusának nevezvén, az adományozást többi között még a ratio proximitatis-sal is indokolja. Miután jelen esetben nemzetségi rokonságról szó sem lehet, kétség kívüli dolog, hogy a királyné, 66a ki az okiratban maga is bevallja, hogy Lőrinczet maga mellett tartotta («quem ad nos mediante fide nostra duxeramus»), a jártas és megbízható udvaroncznak kun rokonai egyikét adta nőül; mert nehezen tehető fel, hogy e rokonság már az öregebb Lőrincz neje útján létesült volna.
II. Lőrincz elhalálozásának évét nem ismerjük; Miklós, Jakab, János és Péter nevű fiait hagyta hátra.
E négy fivér élete az Árpádház kihalta után beállott trónvillongások és polgárháboruk szomorú korszakába esett. A mit az atyák szereztek, elvesztették a fiak. A négy testvér az Anjouk legbuzgóbb párthivei közé tartozott; semminemű csapás, melynek ellenségeik részéről ki voltak téve, nem volt képes őket arra birni, hoy érzelmeiket eltagadják.
Róbert Károly leghatalmasabb ellenségei között voltak a Németujváriak s ezektől szenvedtek Lőrincz fiai legtöbbet. Több mint hajmeresztő, a mit e felől Károly király 1317 május 22-én elmond.*
Anjoukori okmánytár. I. k. 426. l.
Miklóst és Pétert az a szerencsétlenség érte, hogy ellenök hatalmába kerülvén, ezek által az athinai várba bebörtönöztettek. – Az embertelen Németujváriak Miklóst a fogságból a vár kapuja elé hozatván, egy ló farkára kötötték, s meghurczoltatták s a halállal vivódva szétmarczangolt testtel vitték vissza börtönébe.
Péter három évig maradt a fogságban (1314–1317); szabadságát csak 1317 máj. 22-ike után nyerte vissza. De mind a mellett, hogy a felkelők mind a négy fivért megfosztották jószágaiktól, ezek mégis hivei maradtak a királynak.
Ily tántoríthatlan hűséget meg kellett jutalmazni. Miklós már 1313-ban a Monoszló nemzetségbeli Athinai Egyed veje volt, a ki Rupol nevű birtokát végrendeletileg neki hagyta.* Ezen Egyed fiörökös nélkül elhalálozván, birtokai: Athina és Noak, a hozzátartozó athinai és darnóczi kővárakkal együtt a koronára szálltak. Károly király e birtokokat a súlyosan megkárosított testvéreknek adományozta.
Fejér VIII. k. 1. r. 524. l.
Miklós még ugyanazon évben (1317 november 24-én)* azáltal gyarapítá vagyonát, hogy a keresztúri birtokra szerzett cessiót a szentjánosi Apa fiaitól, kiket inségükben támogatott és életüket védelmezte.
Anjoukori okmánytár I. k. 448. l.
1318 márcz. 29-én, Erzsébet királyné 1290-iki oklevelének átiratásakor, mind a négy testvér szerepel; 1324 máj. 13-án azonban Miklós helyett csak fia Péter említtetik,* a miből következtethetjük, hogy akkor már nem élt. Ez a III. Péter mostantól kezdve nagybátyjaival együtt neveztetik; s ez időtől fogva kezdi az egész család az athinai (helylyel-közzel nyéki) előnevet használni.
Wenzel XII. k. 488. l.
1337 márcz. 19-én* II. Lőrincz fiai közül csak János és Péter említtetnek; mellettük szerepelnek Miklós fia III. Péter és Jakab fia, a még zsenge korú II. János.
Anjoukori okmánytár III. k. 331. l.
E napon a Kán nemzetségbeli Siklósiakkal a baranyamegyei Szenterzsébet nevű helység s a hozzá tartozó puszták határa ügyében egyezkednek. A Siklósiak megkapják e birtokot törvényszéki itélet alapján, de kötelesek az Athyna, Noak és Darnolch birtokokra vonatkozó, kezeikben lévő irományokat az Athinaiaknak kiszolgáltatni.
Lőrincznek még életben levő fiai, János és Péter, a közéletben nem szerepelnek; falusi nemesek ők, kik csak jószágaik kezelésével foglalkoznak s hatalmaskodásaik által gyakran átlépik a törvényes határt. Így tudjuk, hogy 1340 ápril 1-én* az Athinaiak – a közvetlen bűnöst nem ismerjük – a Nádasd nemzetségbeli György megöletéseért az 50 márkányi vérdijat a megölt rokonának lefizették. – I. János, II. és III. Péter 1340 óta nem szerepelnek az okiratokban.
Anjoukori okmánytár IV. k. 14. l.
Valószínű, hogy az 1358 aug. 3-án* előforduló Péter fia III. Lőrincz, Nyék ura, III. Péter fia volt. Ezt az teszi valószínűvé, hogy az okiratok eddig még kiskorú családtagokat is felemlítettek.
Sopronmegyei oklevéltár I. k. 289. l.
E III. Lőrincznek már pénzügyi nehézségei vannak. Fennebbi napon sopronmegyei lakatlan birtokát, Urkundot húsz évre 20 font bécsi denárért Káli Fridul fia Péternek és nejének, Ditrik, soproni biró leányának adja zálogba. – Az elzálogosítás feltételei Lőrinczre nézve elég szigoruak. Ha ő vagy örökösei e húsz év letelte előtt a birtokot ki akarják váltani, akkor 40 fontot tartoznak fizetni; ez idő leteltével csak az eredeti 20 font fizetendő, de ha húsz év után ki nem váltják, akkor a birtok a zálogbavevők tulajdonába megy át.
Ugyanazon évben (1358 aug. 22)* megismerkedünk a család egy más tagjával: I. János fia II. Miklóssal, a kinek Czenki András nevű szomszédával valamely, közelebbről meg nem határozott ügyben, pere van. Andrásnak kellett volna ez ügyben esküt letennie; Miklós pedig fennebbi napon rokonsági szeretetből felmenti őt ez eskületétel alól. Valószínű, hogy a két fél között sógorsági viszony létezett.
Hazai okmánytár III. k. 172. l.
E Miklósnak szintén vannak pénzügyi zavarai, 67minthogy 1359 decz. 6-án* Nyékhez tartozó Pula és Szentmárton birtokait, 200 márka bécsi denárért az Osl nemzetségbeli Kanizsaiaknak adja zálogba.
Sopronmegyei oklevéltár I. k. 316. l.
III. Lőrincz 1365 jan. 6-ig* fordul elő, mely napon a nádor ellene törvényszéki vizsgálatot rendel. Gyórai István t. i. az iránt panaszkodott, hogy Lőrincz szergényi jobbágyai által ötven lovát a fertői mocsárba hajtatta, a hol belefultak.
Sopronmegyei oklevéltár I. k. 355. l.
Lőrincznek két fia volt: IV. Péter és László, s egy leánya, ki Fraknói János grófhoz ment nőül. – 1373 febr. 5-én* végez be a két testvér egy pört, melyet még Lőrincz indított meg. Ez t. i. Szergény nevű birtokát, melyet már azelőtt az Endrédiek zálogba vettek, endrédi Gergely fiaitól jogellenesen elvonta. A két fél, a fentebbi napon egyezségre lépett, s a Nyékiek a nevezett birtokot az Endrédieknek újra zálogba adták.
Sopronmegyei oklevéltár I. k. 402. l.
1377 máj. 30-án* újra szerepel a két testvér, a mennyiben igazságot kapnak Fraknói Miklós ellenében, a ki sopronmegyei Gorbonuk nevű birtokukat pusztította.
Sopronmegyei oklevéltár I. k. 434. l.
IV. Péter gyermekei közűl határozottsággal csak IV. Lőrincz nevű fiát ismerjük, a ki 1412 körül* «Comes de Nyék, dominus de Atyna» czímmel említtetik, s mint ilyen tanúsítja, hogy a soproniak a csavargó és csendháborító Pulai Demetert felakasztották.
Hazai okmánytár IV. k. 268. l.
E Lőrincz rokonairól egy 1421-iki okirat* a következőket mondja: Miklós fia Péter, Lőrincz fia László és István fia Zsigmond Durazzói Lászlóhoz mentek át, ki Zsigmondot praefectussá, Lászlót pedig zászlóhordozójává tette. Zsigmond király elvette tőlük a körösmegyei Darnóczot, melyet Pelsőczi Ferencz özvegyének zálogba adott. – Athinai Zsigmond visszakapta ugyan Darnóczot királyi kegyelemből, de azt 1421-ben megkapta Garai Dezső macsói bán.
Fejér, Cod. dipl. X. k. 6. r. 380. l.
Az utolsó Athinaiak története a szomszéd Fraknói (nagymártoni) grófokkal való viszályok szakadatlan lánczolata, melyről a következő okirati adataink vannak:*
Sopronmegyei oklevéltár II. k. 87–101. l.
Fraknói János gróf (az évszámot nem ismerjük) nőül vevén Athinai III. Lőrincz leányát, 68ezáltal Lánzsér várára és tartozékaira szerzett igényt, III. Lőrincz fia László, Fraknói János sógora, nővérének hozományát, 3000 arany forintot, Lánzsérra kebelezte be; ehhez járult, hogy János e várat 3000 arany forintért az osztrákoktól kiváltotta. – Már most nem tudjuk, vajjon nem akarta-e, vagy nem tudta-e László e tartozását lerónni, elég az hozzá, hogy Fraknói János 1386-ban Athinai László beleegyezésével Lánzsért elfoglalta. A vár többi urai, Athinai II. János fia István és II. Péter fia Miklós, unokatestvérüknek ezen eljárása ellen 1390-ben tiltakozván, Fraknói János makacsság miatt elmarasztaltatott, s az Athinaiak visszakapták az elfoglalt birtokokat.
Fraknói János halála után fia Vilmos megint elfoglalta Lánzsért, mire a már meghalt Athinai István fia Zsigmond 1425-ben Garai Miklós nádor előtt panaszt emelt, melynek következtében Vilmos újra elmarasztaltatott.
A mag nélküli Zsigmond azalatt (1424-ben) egész birtokát Garai Miklós nádorra és családjára* ruházván át, Fraknói Vilmos jónak láta, a nádorral egyezkedést kötni, melynek alapján Garai Miklós Vilmosnak az összes perköltségeket, ez pedig a nádornak a 6000 arany forintra való igényeit átengedte. Ezen egyezkedés alapján a király rendeletéből a fejérvári káptalan Garai Miklós nádort és nejét Annát Lánzsér várába és az ahhoz tartozó Lánzsér, Derecske, 2 Pulya, Dobornya, Deutal, Szentmárton, Felső- és Alsó-Lók, Haracson, Nyék, Semlesdorf, Riczing és Szergény nevű falukba, továbbá Urkon, Pichlesdorf, Boldogasszonyfalva és Gobornok nevű pusztákba beiktatta, a mit a király 1425 jun. 9-én erősített meg.
T. i. a nádor nejére Cilly Annára s ettől született fiaira Lászlóra és Jánosra. Ha ezek mag nélkül találnának meghalni, akkor az örökség a nádor két nővérének fiaira, t. i. Szécsi Miklós fiaira: János, Miklós, Tamás és Dénesre és Miklós zenggi grófi fiaira: János, Miklós, István s Bertalanra és másokra megy át. Megjegyzendő, hogy az okirat egy más példányában az erre vonatkozó passus másképen hangzik. Itt t. i. azt mondja a szerződés, hogy Anna fiai kihaltával Lánzsér a nádornak első nejétől született fiára, Miklósra, háramlik.
Az Athinaiak birtokai tehát a következők:
Athina, Tótországban, 1290 királyi adomány, 1317 részint királyi adományozás, részint házasság útján a Monoszló nemzetségbeliek után.
Boldogasszonyfalva (puszta), Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Borsmonostori kegyuraság, 1268 kir. adomány.
Derecske, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Deutal, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Dornócz, Kőrösm., 1317 k. a. a Monoszló nemzetségbeliek után, 1421-ben a Garaiaké.
Dobornya, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Georan (Gyoró? Locsmánd mellett), Sopronmegye, 1270.
Gorbonok (Gaberling), Sopronm., 1377.
Haracson, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Hurbuchan, Zalam., k. a., 1263 előtt a királynak cserébe adva.
Keresztúr, Sopronm., 1317 a Szentjánosiaktól.
Lánzsér (vár és falu), Sopronm., 1263 királyi adomány, 1424-től a Garaiaké.
Locsmán-vidék (Sopronm.), 1263 királyi adomány.
Lók (Felső- és Alsó-), Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Novak, Tótország, 1317 királyi adomány, a Monoszló nemzetségbeliek után.
Nyék, Sopronm., 1279.
Óvár, Mosonym., 1263 előtt királyi adomány, a Győr nemzetségbeliek után, 1263 körül visszakerült a Győr nemzetségbeliekhez.
Pichlesdorf (puszta), Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
2 Pula, Sopronm., 1359-től a Kanizsaiaknak zálogba adva.
Riczing, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Rupol, Bácsm., 1315 házasság útján a Monoszló nemzetségbeliektől.
Semlesdorf, Sopronm., 1424-től a Garaiaké.
Szenterzsébet, Baranyam., 1337-től a Kán nemzetségbeli Siklósiaké.
Szentmárton, Sopronm., 1359 a Kanizsaiaknak zálogba adva, 1424-től a Garaiaké.
Szentmihály, Vasm., 1274 új királyi adomány.
Szergény, Sopronm., 1355. 1373 az Endrédieknek elzálogosítva, 1424-től a Garaiaké.
Urkund, Sopronm., 1358 a Káliaknak zálogba adva, 1424-től a Garaiaké.
Záradékul adjuk az Athinaiak következő nemzedékrendi tábláját:
I. Péter.; I. Lőrincz 1257–1274. 1257 soproni főispán, 1259 soproni főispán és kir. seneschall, 1263 királyi főtálnokmester és soproni főispán, 1268 és 1269 ugyanaz, 1272 soproni főispán és nádor, 1273 nádor, soproni és baranyai főispán, a kúnok birája, 1274 soproni főispán.; II. Lőrincz 1279–1290.; I. Miklós 1313–1318 † 1324 előtt. – Monoszló nb. Athinai Egyed leánya 1313.; Jakab 1317–1324.; I. János 1317–1340.; II. Péter 1317–1340.; II. János 1337–1340.; II. Miklós 1358–1359.; III. Miklós 1386–1390.; István 1386–1390.; III. Péter 1324.; Zsigmond 1390–1425.; III. Lőrincz 1358–1365.; IV. Péter 1373–1377.; László 1373–1386.; Leány – Fraknói II. János gróf.; IV. Lőrincz 1412 körül.
