Lazói János czímere. (Egy czímerrajzzal.)
Lazói János czímere.
(Egy czímerrajzzal.)
(Egy czímerrajzzal.)
Csergheő Géza úrnak részint az Archaeologiai Értesítőben, részint a Turul hasábjain megjelent, régi magyar sírköveket ismertető becses czikkeihez legújabban ismét járúl kettő e folyóirat idei 3-ik füzetében, melyek egyike Lazó (helyesebben Lazói, Laszói vagy Laszai) János erdélyi főesperesnek a római San Stefano il Rotondo templomban levő sírkövéről szól.
E sírkő a Monumenta Vaticana «Liber confraternitatis sancti spiritus de Urbe» czímű, Bunyitay Vincze által szerkesztett kötetének megjelenése óta nem ismeretlen irodalmunkban, heraldikai szempontból azonban Csergheő Géza méltatta először.
Kétségtelen dolog, hogy a sírkő-párnán jobbról és balról látható egyforma czímer csak Laszai János saját czímere lehet, s ha heraldikai szabály az, hogy sírköveken alkalmazott két czímer-pajzs közűl a balkézt eső mindig az anyai czímert mutatja, úgy első tekintetre is azt kell feltennünk, hogy Laszai János maga volt a czímer-szerző családjában, s mint nem nemes apától származó, valószinűleg anyai czímerrel sem dicsekedhetett.
Teljesen igazolja e feltevést Mátyás királynak 1489. évi nov. 16-án kelt, s az Országos Levéltárban őrzött eredeti armalis levele, melyben a király Sánkfalvi Antal pozsonyi prépostnak s vele rokonainak: Heős Tamásnak, Miklósnak, Ferencznek, Hereni Bálintnak és Lazoi János erdélyi főesperesnek, a sírkövön látható háromnyilas czímert adományozza.
A fölöttébb érdekes armalis levél tartalma ekként következik:
Nos Mathias dei gratia Hungarie Bohemieque rex, ac Austrie dux, etc., significamus tenore presentium quibus expedit universis, quod nos rationem habentes fidelitatis et servitiorum fidelis nostri venerabilis Anthonii de Sankfalwa, prepositi ecclesie Posoniensis, que ipse nostre maiestati, regnoque ac eiusdem regni nostri sacre corone, omnibus in rebus cure et fidei sue creditis et commissis, precipua quadam fide et diligentia, circiter sex annos et viginti, non minus utiliter quam fideliter exhibuit et impendit, pauca ex obsequiis eiusdem pro laude et memoria suarum virtutum duximus presentibus annotanda: atque inter alia imprimis occurrit nunccium illud expectatum, quod nobis de restitutione corone regni nostri idem ex urbe Grecz, a prelatis et baronibus nostris, qui causam huiusmodi restitutionis apud serenissimum dominum Fridericum Romanorum imperatorem agebant, primus omnium maiestati nostre attulit, quo et nos et regnum nostrum singulari serte letitia mirum in modum affecit; seterum cum ipsum in gravi et periculoso tempore regni nostri, quo primogenitus serenissimi domini Kazimiri regis Polonie regnum nostrum valida manu subintrarat, ad eundem dominum Polonie regem cum fidele nostro egregio Emerico Nyfor nomine oratorum nostrorum misissemus, iidem iuxta voluntatem nostram firmatam utrinque pacem et concordiam ab ipso rege, exacto iam per nos filio et gentibus suis de regno nostro, ad nos retulerunt; plures etiam legationes alias ipse Anthonius prepositus ad plurimos principes christianos, cum nostris privatis in rebus, tum in aliis maximis et gravibus, negotiis publicam utilitatem totius reipublice christiane concernentibus,. obivit, nam non semel ipsum ad serenissimum dominum Ferdinandum Sicilie regem, patrem et socerum nostrum misimus, deinde in Franciam, tum ad senatum remque publicam Venetam, necnon ad illustrissimum dominum Mediolanensium ducem, fratrem et con sanguinemi nostrum, aliosque principes, qui semper nobis sua singulari sapientia et virtute, optatam atque expeditam rem secundum acceptam a nobis instructionem reportavit; sed neque ipsius frater nobilis Thomas Hews apud maiestatem nostram et in rebus nostris bellicis fide et virtute segnior extitit, nam nobiscum frequens affuit, et nonnunquam magnis periculosisque fortune casibus se vitamque suam opposuit, et ut decuit militem egregium, gloriose certavit, plures ictus, plurima vulnera, prope letalia suscepit, atque inter alia, ut cetera obmittamus, in Moldavia in eo bello quod cum illustri Stephano vayvoda Moldavie gerebamus, tribus sagittis preter cetera vulnera ibidem susceptis fuerat sauciatus. Ut igitur prefatus Anthonius prepositus servitiorum meritorumque suorum et eiusdem fratris sui memoria perpetua letetur, in eiusque et fratrum suorum infrascriptorum posteris eadem memoria perenniter elucescat, hec arma seu nobilitatis insignia: scutum videlicet cuius campum per omnia celestinus color occupat, et in cuius medium manus aurea protensa trinas sagittas argentei 209coloris, cum cuspidibus sanguine tichtis, in argumentum militie ac susceptorum vulnerum atque plagarum ipsius Thome Hews continet; infula deinde scuto imminens mitra est episcopalis, et ecclesie eo diguitatis ac maiestatis insigni inter ceteras regni nostri prout ipsa arma in principio seu capite presentium literarum nostrarum rigurata sunt et distinctius expressata, animo deliberato et ex certa nostra scientia, memorato Anthonio preposito ac prefato Thome Hews, et per eos magistro Johanni de Lazo archidiacono et canonico in ecclesia Transsilvanensi, necnon Nicolao et Francisco similiter Hews condivisionalibus fratribus, et Valentino de Heren sororio eiusdem Anthonii propositi, eorumdemque Thome, nicolai et Francisci, Valentini et Anthonii heredibus et posteritatibus universis dedimus, donavimus et contulimus, imo damus, donamus et pressentibus elargimur, ut ipsi et eorum posteritas prenotata a modo perpetuis semper temporibus hec arma seu nobilitatis insignia ubique in sigillis, anulis, vexillis, cortinis, velis, tentoriis, et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus, actibusque nobilitaribus et militaribus, sub mere et sincere nobilitatis titulo ferre et gestare, omnibusque et singulis gratiis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri nobiles et milites regni nostri armis utentes quomodolibet fruuntur et gaudent, frui, uti et gaudere possint et valeant, harum nostrarum quibus sigillum nostrum est appensum, vigore et testimonio literarum mediante. Datum Bude, feria secunda proxima post festum beati Martini episcopi et confessoris, anno domini millesimo quadringentesimo octogesimo nono; regnorum nostrorum anno Hungarie etc. tricesimo secundo, Bohemie vero vigesimo primo.
Ad relationem magistri Francisci
prepositi ecclesie Budensis etc.
Eredeti hártyára írott példánya, a levél fejében a czímer művészies kivitelű festett képével, melynek rajzát itt szemlélheti a szíves olvasó, az Országos Levéltárban «N.n R. A. fasc. 851. nr. 14. M. O. D. L. 19599.» jelzet alatt őriztetik.
A czímer leirása ez: Kék mezőben arany mezbe öltözött, s arany kézben három véres hegyű egymást keresztező ezüst nyilat tartó, könyökben hajlott kar; a pajzs felett püspöki süveg, ettől jobbra és balra tarka foszlányok.
Csergheő úrnak kitűnő heraldikai érzékére vall azon észrevétele, hogy a Laszai János sírkövén 210levő czímer-pajzsokban csak egy kézfőt látunk a ruha-ujj végéből előtünni, a magyar heraldikában szokásos egész kar helyett, a mi a pajzsok nálunk szokatlan formájával egyetemben az olasz mester szeszélyének és felületességének tudható be. Íme, az eredeti czímer bizonyítja az észrevétel helyességét.
A levél tartalmából kitűnik, hogy a tulajdonképeni czímer-szerzők Sánkfalvi Antal pozsonyi prépost és Heős Tamás valának; amaz számos követségei alkalmával, emez a hadakban, különösen az István moldvai vajda ellen viselt hadban szerzett érdemei, s azon három nyiltól szenvedett sebei által, melyeknek emlékezetére a nyilakat czímerül kapták. A czímer-pajzs felett álló püspöki süveg, mely a pozsonyi prépost kitüntetésére szolgált, egyház-jogtörténeti szempontból nevezetes adat, a mennyiben – az oklevél szavai szerint is – arra mutat, hogy a pozsonyi társas káptalan prépostja szintén birt a püspöki jelvények viseletének kiváltságával, a mivel ma – ha nem tévedünk – csak a veszprémi és győri székes káptalanok columnaris kanonokjai birnak.
A mi már Laszai Jánost illeti, a ki kétségbe nem vonhatólag ugyanazon egy személy a Rómában 1523. évi aug. 17-én 75 éves korában elhunyt magyar gyóntatóval, felőle a közölt oklevél alapján csak annyit mondhatunk, hogy a czímer-adományra kiválóan érdemesűlt Sánkfalvi Antallal és Heős Tamással rokonságban kellett lennie, s hogy már 1489-ben, tehát 41 éves korában, erdélyi kanonok és főesperes vala. Családi körülményeire vagy származására vonatkozó közelebbi adatokkal nem rendelkezünk, hanem azt valószinűnek tarthatjuk, hogy – erdélyi ember lévén – nevét a mai Hunyad vármegyei Laszó helységtől vette. A sírkövén olvasható felirat némileg hibásan másolt szavai, melyekből az lenne következtethető, hogy János főesperes valahol a Duna mentén született, hihetőleg tágasabb értelemben az elhúnytnak magyar hazáját jelentik.
NAGY GYULA.
