Dr. SZALAY JÓZSEF.

Teljes szövegű keresés

Dr. SZALAY JÓZSEF.
Dr. SZALAY JÓZSEF.
Nagy reményekre jogosító tehetséget, magasztos czélokra törekvő életet, a történettudomány örök igazságáért hevülő lelket veszítettünk el ez év márczius havának 15-én. Az alig huszonnyolcz évet élt fiatal tudós fölött bezárultak a hantok, melyek a legnemesebb törekvéseket, a legönzetlenebb jellemet ölelték magukba. Ha elhunytát az egész történet-tudomány gyászolja, kétszeresen van oka társulatunknak a gyászra. Részt vett azon tárgyalásokban, értekezletekben, melyek a Heraldikai és Genealogiai Társaság megalakultát megelőzték; át volt hatva egészen azon meggyőződéstől, hogy a történelem segédtudományainak, a czímer-, nemzedék-, pecséttannak általánosabb és sikeres művelését csak társulás útján érhetjük el; megalakulván a czélul ezt kitűző társulat, ennek tagjai siettek Szalay Józsefet az igazgató-választmány sorába iktatni. Akkor még nem hittük, hogy ő lesz az első, kit gyászolnunk kell, s a kit oly nehéz lesz nélkülöznünk. Szalay komolyan fogta föl választmányi tagságának kötelességeit; a kezdő társulatot tanácsával, folyóiratát alapos dolgozataival támogatta. A «Magyar Levéltárszöktetés» czímű irányzatos czikke általános tetszésben részesült; a Turulból átvette egész terjedelmében az Ungarische Revue is. Írt könyvismertetéseket, apróságokat is (Keveházi név alatt). Társulatunknak rövid fennállása óta alig volt buzgóbb tagja nálánál. Irodalmi munkásságának túlnyomó része természetesen a magyar történelem teréé volt. Nem sorolhatjuk föl művei és nagyobb czikkei valamennyijét; a tíz évet megközelítő irodalmi pályája alatt annyit teremtett, a mennyivel hosszabb idő óta működő írók sem dicsekedhetnek. «Városaink a XIII. században» czímű első önálló munkájával egyszerre megnyerte a közelismerést; szigorú lelkiismeretességének, alaposságának és kritikai feldolgozásának köszönheté ezt. Megírta négy kötetben a Magyar Nemzet Történetét is népszerű modorban, de a legújabb eredmények felhasználásával; mily sikerült munka ez, mutatja, hogy az Akadémia alig egy éve a Szilágyi-díjjal jutalmazá. Régi óhajtását, hogy a magyar városi szervezet történetét, melyhez előbb idézett munkáját előtanulmányúl tekinté, megírja, már nem valósíthatá; pedig évek óta búvárolta a hazai és külföldi levéltárakat nagy szorgalommal; s e tárgyra vonatkozólag kétségtelenűl nagy becsű jegyzetek maradtak hagyatékában. Annyi nemes törekvésnek egyszerre véget vetett a sokáig lappangó kór, mely a gyönge testet áldozatúl követelte. A jó írónak s a jó barátnak emlékét elfelejthetetlenné teszik munkái s az a viszony, mely őt társaihoz fűzte. Családjának fájdalmát enyhítse a közrészvét, mely a legszebb reményeket keltő s úgyszólván a munka kezdetén elragadott pályatársat sírjába kiséré.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem