354THURZÓ ZSIGMOND (1).
1506-1512.
CSALÁDJA, IFJU ÉVEI S ÖSSZEKÖTTETÉSE A HUMANISTÁKKAL. – KIRÁLYI TITKÁR S ESZTERGOMI KANONOK, MAJD SZERÉMI PÜSPÖK. – ISMÉT KIRÁLYI TITKÁR S SZÉKESFEJÉRVÁRI PRÉPOST. – VÁRADI PÜSPÖKSÉGE. – ÉPITKEZÉSE. – VISZÁLYA A KÁPTALANNAL. – HALÁLA. – EMLÉKEZETE.
A következő 1506. év juliusa örvendetesen kezdődött, de szomoru véget ért mind a királyi családra, mind az országra nézve.
Anna királyné julius 2-án, épen a székesfejérvári országgyülés közben fiut szült (II. Lajos), de a gyermek az édes anyának életébe került ugyanazon hó 26-án. Vele a királynak s nemzetünknek jó angyala is sirba szállt.
A királyné a ravatalon feküdt, a király talpig gyászban a bibornok-primással és egy püspökkel belső termeiben időzött, midőn levél érkezett, melyet a király parancsára a püspöknek kellett felolvasnia. A püspök olvasta azt halkan, majd szomorun: a velenczei köztársaság levele volt az, melyben a nagy családi öröm alkalmából üdvözölte a királyt és királynét. A király – mint a tudósitás megjegyzi – egy ablakmélyedésbe vonult és zokogott.
A levélolvasó püspök Thurzó Zsigmond volt, Váradnak uj püspöke.
Neve történeti. Családja, mely a mesés gazdagságu Fuggerekkel, 355s mint láttuk, a Szatmáriakkal is rokonságban állt, a XV-ik század végével kezdett emelkedni Zsigmond atyai nagybátyjának, Jánosnak szerencsés pénzmüveletei s bányaipara által. De a pénz birodalmán kivül korán igyekeztek tért foglalni a magasabb körökben is.
Mind Thurzó Jánosnak, mind testvérének, Mártonnak több fia volt, kik mindannyian a leggondosabb nevelésben részesültek. János fiai közől a két legidősebb: .János és Szaniszló püspöki méltóságra emelkedtek; Márton fiai közől három: György, Zsigmond és Gáspár érdekelnek minket, Zsigmond épen a legközelebbről.
Ez, valószinüleg kortársa s rokonával, Szatmári Györgygyel együtt Olaszországban s tán épen, mint Szatmári titkára, Brodarich Pádua nagyhirü főiskoláján tanult. Ez alkalommal sajátitotta el a classicai tudományok szeretetét s ismerkedett meg Olaszország tudósai s nevesebb férfiaival.
Hazájába mint a humanismus lelkes követője tért vissza és Szatmári Györgygyel együtt kétségkivül tagja volt azon „dunai tudós társaságnak” (Sodalitas Litteraria Danubiana), mely Vitéz János veszprémi püspök elnöksége alatt a bécsi s budai humanistákat közös munkásságra és társas együttélésre egyesité (1497), s melynek budai tagjai a királyi cancellaria személyzetéből kerültek ki
E személyzet egyik legszellemesebb tagja volt Thurzó Zsigmond 356esztergomi olvasó-kanonok s királyi titkár, ki mint ilyen szerepelt azon szövetség megkötésénél, mely 1500. julius 14-én II. Ulászló magyar, s XII. Lajos franczia király közt létesült.
A humanisták, a középkori Európa e vándortanárai legalkalmasabbak valának arra, hogy valakinek jóhirét messze földön megalapitsák, s Thurzó Zsigmond nemcsak soraikhoz tartozott, hanem azok legtekintélyesebbjeihez, mint Aldus Manucius, Hassenstein stb. baráti kötelék is füzte.
Ezenfelül Ulászlónak már ekkor mindenható tanácsosa, Szatmári György, mint láttuk, rokona volt, nagybátyja Thurzó János, a körmöczi kamaragróf pedig már állásánál, de még inkább gazdagságánál fogva nagy tekintélyben állt az örökös pénzzavarokkal küzdő királyi udvarban, kivált Anna királyné előtt (1502–1506), ki ama zavarokat részben Thurzó János segedelmével igyekvék megszüntetni. Alig szenvedhet kétséget, hogy Thurzó Zsigmond személyes tulajdonain kivül e messzeható összeköttetéseknek köszönheté már királyi titkári állását is, valamint azt, hogy francziaországi diplomacziai müködése sem maradt soká jutalmazatlanul.
A következő 1501. február 24-én már szerémi püspök, de ez állomás távolról sem felelt meg igényeinek. A szerémi püspökség az ellenségnek ugyszólván torkában volt s birtokainak nagy része már a törökök kezében; azért Thurzó is igyekezett, mint e püspökségben utódjai, attól szabadulni. Igy lőn, hogy még ugyanazon évben a czimre ugyan kevésbbé jelentékeny, de máskép biztosabb s jövedelmezőbb székesfejérvári prépostságot fogadta el, és mint királyi titkár visszatért a budai udvarhoz. Itt ismét feltalálta 357régi hiveit, megszokott, müvelt környezetét s a gépies udvari élet felderitéseül folytathatta kedvencz tanulmányait: Ugy látszik, hogy a római classicusok felé hajolt s talán helyzete és jövője iránti tekintetből is előszeretettel forgatá Róma legnagyobb szónokának müveit, különösen pedig leveleit.
Midőn egy alkalommal Virgil és Horác müveinek legujabb zseb-kiadása került kezébe, diadallal vitte azt Szatmári György korlátnokhoz s nem győztek mindketten eléggé örvendeni rajta, hogy ezentul, a könyvek kisebb alakjánál fogva, séta, sőt udvari szolgálat közben is olvashatják majd kedvencz iróikat. És közös megállapodás szerént Thurzó azonnal irt Milanóba régi barátjának, a hires humanista Aldusnak, ki az emlitett kiadást eszközlé, és barátságukra hivatkozva, kérte őt, hogy az ő (Thurzó) és Szatmári kedvéért rendezzen hasonló zsebkiadást Ciceró levelei s egyéb müveiből is.
358A humanismus, mint látjuk, Vitéz Jánosnak, az öregebbnek ideje óta nagy hóditást tőn. Vitéz szerette a classicusokat, megnyerő nyelvezetéhez az alakot, a körvonalakat azoktól kölcsönzé, de a szint, az elbájoló illatot a szentatyák müveiből meritette. Tacitusa mellett ott van Szent-Leoja, élete legválságosabb napjaiban is az utóbbihoz menekszik. Thurzó Zsigmond idejében már megforditva áll a dolog, minélfogvást a korabeli főpapokról egyik kortársuk azt a jellemzést irhatta, hogy gyakrabban beszéltek Nemesisről és Laisról, mint Krisztusról; szorgalmasabban olvasták Plautust; Virgiliust és Epicurust, mint a szentirást.
Ebben rejlik magyarázata annak, hogy főpapjaink e korban, mint Szatmári is, inkább igyekeztek a püspöki palotába, mint a székesegyház oltárához. És igy készült lassanként a talaj a XVI-ik század erkölcsi nagy tusáihoz.
Eközben 1501. végével megüresedett a váradi püspökség. Kétségtelen, hogy arra a legilletékesebb jelöltek egyike Thurzó Zsigmond vala, azt azonban a nálánál minden tekintetben szerencsésebb korlátnok, Szatmári György elhóditá előle. Thurzó Zsigmond sem maradt sokáig egészen üres kézzel, kivált miután a következő évben mint a király velenczei követségének tagja, s a királyné egybekelésénél s koronázásánál, mint fejérvári prépost ismét gazdagitá politikai érdemeit. A király, valószinüleg Szatmári sugalmazására, egyszerre két adományban is részesité, reája szállitván a magtalanul elhalt Worsth Györgynek, betlenfalvi Hosszu Simon fiának és Fodor Lászlónak birtokait.
359Az adománylevelek keltekor 1503. május 25-én Thurzó Zsigmond még mindig fejérvári prépost és királyi titkár, de rövid napok mulva, mint valami láthatatlan büvös kéz érintésére, sorsa gyorsan s mindig fényesebbre változik: három év alatt három püspökséget nyer egymásután.
Az emlitett 1503. augusztus 3-án még szintén királyi titkár, de már egyszersmind „választott” nyitrai püspök; a következő év végével erdélyi, végre Szatmárinak Pécsre távoztával váradi püspök. 1506. január 28-án már meg is vala erősitve.
Midőn Thurzó Várad püspöki székét elfoglalta, alig volt több 40 évesnél. Ulászló király nemis késett a még ifju főpap magas képességeit az állam javára értékesiteni s 1507. juliusában Thurzó Zsigmondot jelölte ki a pápához menendő követül. de hogy elment-e csakugyan? arról nincs tudósitásunk.
Ami történeti nyomok püspöksége első éveiből reánk maradtak, azok legalább eredetileg nem tollal, hanem az épitőmesterek müszereivel valának irva.
360A XVI-ik század eleje mértéken tul kifejlődött fényüzéséről ismeretes. Thurzó Zsigmond is lehet, hogy épen korának e beteges hajlamából vagy mert a századokat látott püspöki palota már különben is átépitést kivánt, – mingyárt Váradra jövetelekor székháza megujitásához fogott.
Az épitkezés részleteiről csak annyit tudunk, hogy az nem csupán egy épületre terjedett, hogy ezek közől az uj püspöki palota 1509-ben már készen állt, s hogy alkotásai nagyok és fényesek valának. Thurzó tanuja volt Mátyás király felséges épitkezéseinek, látta a külföld, nevezetesen Velencze márványpalotáit, hol mint királyi követ lakott is: mindezek vonzó minták gyanánt lebegtek szemei előtt, s alig kételkedhetünk, hogy a müvészetek megujitásának e korában ő is igyekezett megnépesiteni saját épitését a képzőmüvészet alkotásaival, szobrokkal, falfestményekkel. Az 1881-iki várbeli bontakozások alkalmával csakugyan kerültek elő renaissance izlésü faragott s alakos kövek, melyek inkább palota, mintsem egyház kövei lehettek.
Épitketései alatt a nyári hónapokat székhelyétől távol, s egyebek közt birtokán, Belényesen töltötte. Itt találjuk 1508. augusztus 23-án, midőn Farkas Bálint püspöknek emlitett s a belényesi szőlőmüvelés emelése végett kiadott szabadalom-levelét, megerősiti azon záradékkal, hogy az ott termett bor pintjét sohase adhassák négy denárnál drágábban. Feltünő, hogy az oklevelen, mely pedig már 361váradi püspöksége harmadik évében kelt, nem nevezi magát Biharmegye örökős főispánjának.
Ugyanezen év deczember 15-én már Váradon van, ugy látszik, felépült palotájában s a Kálmáncsehi püspök alakitotta Szent-László-káptalan szabványainak átvizsgálása s megerősitésével foglalkozik.
De élete történetének különben fényes könyvében setét lapok is találkoznak. Már püspöksége első éveiben, mint századok előtt egyik elődét Elvint, perbe bonyolodva látjuk káptalana s papságával. A per kezdete s tulajdonképeni oka ismeretlen; annyi bizonyos, mert a püspöknek s környezetének viselete, mint mingyárt meglátjuk, mutatja, hogy nem a püspökön, vagy legalább nem az ő modorán mult, hogy az ügy végre egészen elmérgesedett.
A per ott kezd előttünk feltárulni, midőn az már a római szentszéken forog s a pápa azon okból, hogy Zsigmond püspök saját káptalanát sokféleképen zaklatja és zsarolja: annak joghatósága alól az egész káptalant kiveszi.
A vád kétségkivül nem volt alaptalan; az alsó papság zsaroltatása e korban annyira napirenden vala, hogy az ellen az 1498-iki országgyülés is végzést hozott, de ugyanez a kor volt az, melyben legjobb törvényeink is csak a papiroson maradtak.
Zsigmond püspök az itéletet megnyugvással fogadta, de nem 362ugy testvéröcscse, Gáspár. Ez, valamint Zsigmondnak másik testvére György, állitólag szintén egyházi férfiu volt, nevezetesen Gáspár szepesi kanonok, György pedig apát; mindemellett Gáspárt Zsigmond püspök perének alkalmával Váradon találjuk, éspedig minden egyházi rang, vagy annak megjelölése nélkül, mint váradi udvarbirót. Ez, amint értésére esett a pápa itélete, fegyveres hajduival a káptalanra tört s nevezetesen Jakab jogtudós kanonokot, ki, ugy látszik, a pernek főintézője volt, halálra kereste s mivel ezt nem találta, egy másik papot, ki utjába akadt, vert össze.
Evvel a baj még sulyosabbá lett s Várad nem sokára egy kinos jelenetnek lőn szemtanuja.
A római székhez ujabb panasz ment s Gáspár személyes megjelenésre Rómába idéztetett. Erre Gáspár indulatja kitört minden korláton. A szentszék küldötte, Nilkay János jegyző megjelent Váradon s a püspöktől menevédet (salvus conductus) kivánt. A püspök irásban és saját jegyzője, úgy látszik, Gencsi Benedek által szóval is megadta azt. Midőn pedig, épen a székesegyházból jövet, a küldöttet közeledni látta, megállt kiséretével együtt, s mind az érkezőnek, mind a vele volt két tanunak kezét nyujtá. Innet elfogadó termébe vezette őket, ismételve ama biztatását, hogy semmitől se tartsanak, s miután összehivatta jegyzőit, felolvastatá a hozott leveleket, majd másolatukat kérte s megigéré, hogy legközelebb felelni fog rájok.
Ezután – mondja a többször idézett tudósitás irója – Pázmán György, Sarmaságy András és Miklós s Ráskay kiséretében az udvarbiróhoz, Thurzó Gáspárhoz menénk, hogy felolvassuk előtte az idézőlevelet. Alig hogy megértette, hogy mit akarunk, „engem 363az ország törvényei védnek” – mondá képéből kikelve – s neki esett a pápa végrehajtójának, hajánál fogva hurczolá őt szolgáival egyetemben egyenesen a Körös partjára s már kezeit is összeköték, hogy a folyóba alá meritsék. Szerencsére e pillanatban oda ért a püspök küldötte, ki a már félig holt embert kiszabaditá kezeikből.
A nép a lármára összecsődült, s megdöbbenve szemlélte a történteket. Nem csoda, – mondák – hogy Isten ostora rajtunk, mikor ilyenek történnek. Szomoru idő volt ez hazánkban, már másod évben (1508–9.) pusztitott a pestis oly iszonyuan, hogy még a század végén is emlegették az emberek.
Hogy az 1514-iki s még inkább az ezt követő eseményekre mennyire meg valának már érve a kedélyek, mutatja azon körülmény is, hogy az egyházi körökhöz oly közel álló férfiu, mint Thurzó Gáspár távolról sem gondolt arra, hogy a megidézésnek engedelmeskedjék; ehelyett ő kerekedék felül s hazai törvényeink előtt fejét kérte a váradi káptalannak, mint olyannak, aki miatt nemesi személyes szabadságában megtámadtatott.
364A pápa ennélfogva már kénytelen volt a perbe a magyar király személyét is belevonni, s a következő 1510. év február 20-án külön levélben szólitá fel Ulászlót a váradi káptalan tagjainak védelmére. És ez, legalább eddigelé, utolsó adatunk e történetről. Sikerült-e mégis kibékiteni a peres feleket, vagy csak a legbiztosabb békéltető a halál, mely Thurzó Zsigmondot ezután nem sokára kiszólitá, – vetett véget a viszálynak? az még levéltáraink titka.
Utolsó ismeretes tette Zsigmond püspöknek, hogy mint előde Beckenschläger János a kápolnai pálosoknak, ő a várad-velenczei Szent-Klára apáczáknak szerzett egy malmot szintén Püspökiben. Evvel kétségkivül nemcsak az apáczák anyagi helyzetén kivánt javitani, hanem az annyira fontos nőnevelést is előmozditani. Mielőtt azonban ez adományáról levelet adhatott volna, váratlanul s élte virágjában sirba szállt 1512-ben. Földi maradványait nem Váradon, hanem szülővárosában Lőcsén, családja sirboltjában helyezték örök nyugalomra.
Felszentelt. püspök volt-e? arra határozott adatunk nincs; csak gyanithatjuk azt egy későbbi (1531.) feljegyzésből, mely arról 365értesit, hogy drága, gyöngyökkel ékes püspöksüvegét a gyulafejérvári székesegyháznak ajándékozá. Bizonyosan emlékül Váraddá jövetele alkalmával.
Elhunyta élénk részvétet keltett még a külföldi körökben is. Aldus mingyárt a következő (1513.) évben Cicero Epistoláinak egy ujabb kiadásával áldozott emlékének s annak előszavában siratja Thurzóban nemcsak az elvesztett jó barátot, hanem a nemes szivü, nagy tudományu férfiut is. Itthon különösen két keblet érinte fájdalmasan halála: egy meglett férfi s egy ifju keblét. A férfi: Henckel János volt, a boldogultnak váradi kanonokja, helynöke és – barátja, ki ugyanekkor szintén örökre megvált Váradtól. Az ifju: Oláh Miklós vala, a Hunyadi-háznak utolsó melléksarjadéka, később, egy félszázad mulva, Magyarország primása.
Midőn már Thurzó Zsigmond rég por és hamu vala s Oláh Miklós távol hazájától (Brüszszelben 1536-ban) „Hungaria” czimü munkáján dolgozott, Váradról irtában kegyelettel állapodék meg Thurzó Zsigmond emlékénél s felemlitve váradi épitkezéseit, fiui hálával jegyzé meg: ő volt az én második atyám.
366A mellékelt hasonmás kezeirását tünteti fel.
(Nos Sigismundus Thurzo postulatus Waradiensis praetactas litteras roboramus et confirmamus per hoc manuscriptum nostrum.)