A törcsvári szoros és lakói.
A törcsvári szoros és lakói.
A törcsvári szoros szép tájfüzére mellett azért is érdekes, mert be van népesitve, mert a már fennebb emlitett váron alul levő 3 havasi telep mellett a váron felül a kalibásoknak még 8 más telepét találjuk. Ezen havas lakok egy kis része az 1839-ki határszabályozáskor Oláhországtól szakadtak ide, legnagyobb részük s legujabb időben huzódott be a szomszéd fejedelemségből; de vannak itt ős vagy legalább régi lakosok is, még pedig eloláhosodott czigányok. Ezekre vonatkozólag Ulászló 1500. márcz. 3. Budáról Bozyni Péter erd. vajdához intézett rendeletében mondja, hogy Törcsvárhoz (ad castrum Thewrch), melynek gondozását (ad conservandam) Brassónak engedtük át, rég időktől fogva czigányok tartoztak, kik felett mindig az ottani várnagyok gyakorolták a felsöbbséget; most azonban a te embereid azokat itélni s nevezett várunktól elvonni akarják; mivel pedig azon várnak ugy is kevés jövedelme van, rendeljük, hogy embereid, se senki más nevezett egyiptusiakat vagy czigányokat (Egyptii sive cingari) a vártól elvonni ne merészelje*.
Eredetije brassai levélt. Nr. 264. közli töredékesen Marienburg Geogr. II. p. 362.
Ezen okmány adja a kulcsot kezünkbe azon körülmény megértéséhez, hogy miért nevezik az itt lakókat kalibásoknak, s hogy miért van köztük olyan sok hirtelen barna*.
Tehát e nép czigány-oláh keverék és nem külön népfaj, mint az Mayer Conv. Lexiconjában szerepel.
Hogy a törcsvári szoros régi lakói minő viszonyban voltak a várhoz, s minő szolgálmányokat tettek, arra nincsenek adataink; de az újabb lakokra, vagy telepitvényesekre nézve birjuk az 1761-ben jan. 3-án Bakó József és Pap Sámuel kir. táblai irnokok által végrehajtott urbéri összeirást, a melyet – mint az itteni birtokviszonyokra sok érdekest tartalmazott – több pontjaiban ismertetni jónak látom.
Törcsváron a kir. haszonvételek, szántók, kaszálók allodialis havasokon kivül mint földesuri javadalmak be vannak jegyezve: 1-szor kaliba taxa, minden gazdától évenkint 1 m. trt., özvegytől 50 denár. 2-szor vagusok taxaja 1 frt minden letelepedő gazdától. 3-szor lakadalmi reditus: minden letelepedni akarótól pro scheda dispensatoria esketéskor 1 ft. 4-szer Fundusok redentiója: egy forint illetékű birtok örökölésekor 10 m. ftot, fekvő birtok cserénél felét. 5-ször bárány dézma: törcsvári határon telelő 20–40 juhért 50 den., Oláhországban telelő 20–40 juhert 60 den. 6-szor méh dézma: minden rajért 12 den. 7-szer szopó borjú proventus: minden borjuért 1 1/2 meszely vaj, meszelye = 36 den. 8-szor a keseriákból (sajtkészités) való proventus az édes sajtért taxát fizettek, mi 1760-ban 70 m. ftért lett kiadva. 9-szer birságolás. 10-szer husz havas haszonbére; ezek egy-egyeért a jobbágyok 1–1 m. ftot, 2–2 sajtot fizettek évenkint, ha a haszonélvező elhalt, jogutódja az átruházáskor minden havasért 12 ftot fizetett.
Ezen kivül jobbágyi szolgálmány fejében tartoztak a város allodialis rétjeit lekaszálni, a szénát felboglyázni, e mellett a bligeria, vagyis a kastély számára szükséges fa meghordása, a drabantok élelmi czikkeinek Brassóból való kivitelére hetenként egy, vagy ha szükség volt több fuvart állitani; az első és másod harminczados számára 12 1/2 öl fát vinni, és a kastély, urak gyümölcsös kertje, vámépületek kiigazitásához anyagot hordani, napszámot adni.
Az 1819-ki urbéri összeiráskor a Törcsvárkori jobbágyok bevallása nyomán ezek jegyeztettek be:
Rfrt.
|
kr.
| |
A jobbágy lakásáért évenkint
|
–
|
50
|
A nőtlen jobbágy lakássai
|
–
|
25
|
Ha abban más valaki lakik, ez fizet
|
–
|
50
|
Az özvegy
|
–
|
25
|
A miserabilis
|
–
|
12 1/2
|
A neo advena és vágo
|
–
|
50
|
A törcsv. határon legelő 1–10 juhért
|
–
|
1
|
A törcsv. határon legelő 20–40 juhért
|
–
|
25
|
A törcsv. határon legelő 40–60 juhért
|
–
|
37 1/2
|
A törcsv. határon legelő 60–80 juhért
|
–
|
50
|
Az Oláhországban kitelelő juhnyájért
|
–
|
30
|
Minden borjuér
|
–
|
9
|
Rétváltság egy uradalmi szekér szénáért
|
–
|
4
|
A 20 havas mindenikének évi haszonbére
|
1
|
40
|
Ványoló fürészmalmokért, melyek a jobbágyok birtokában vannak, évenként
|
8
|
20
|
Ezen kivül tartoztak az uradalmi réteket megkaszálni, szénát megtakarva boglyába rakni, az uradalmi gyümölcsösökhez vesszőt hordani, napszámost adni, a vizárkokat a malom mellett jó karban tartani s hetenként egy előfogatos szekeret az élelmi szereknek Brassóból a várnagy és drabantok számára való szállitáshoz adni.
Ezen kivül dézma minden gabonától, ingyenes beszolgáltatással, és méh dézma rajonként 6 krajczár.
Az igazságszolgáltatást első folyamodásilag a törcsvári várnagy gyakorolta, honnan a fölebbezés a brassai törvényszékhez történt. A törcsvári várnagyok rendszerint magyarok voltak s azok az itteni néppel gyöngédebben és kegyeletesebben bántak; a fizetett bér és szolgálmányok, mint a fennebbiektől kitünik, kevéssé voltak terhelők, a havastáj úttalan vidékein szétszórtan lakók ritkán jöttek érintkezésbe a földesurak és azok embereivel, s igy nagyobb szabadságot és függetlenséget élveztek a térségen lakó tizfalusiaknál; e mellett a nagyon olcsón kibérelt havasok gazdag és alkalmas legelőt szolgáltattak a nyájak számára, csekély, 50 kr. évi fizetésért mindenki lakot épithetett a vadonban; mind ez hatalmas inger volt arra, hogy a szomszéd fejedelemségek sanyarú sorsban élő, s a féktelen hivatalnokok által zaklatott lakóiból mind többen-többen telepedjenek ide. 1848, a melylyel oly kevéssé rokonszenvelt e nép, az egykor alárendelt jobbágyokból itt is szabad polgárokat teremtett, a magyar állam megváltá a területet, melyet addig csak használtak, taxájokat, dézmájukat kárpótolta; az addig csak haszonélvezett 20 havasból méltányos osztályrészt juttaott nekik, szóval: szabaddá, önállóvá és az addig csak haszonélvezőket földtulajdonosokká tette. Ennyi jótétemény, ennyi áldozat, valóban kiérdemelné e népességtől, hogy melegebben érezzen e velök oly sok jót tett haza iránt, s annak határszélén ne legyen az ellenségnek kaput nyitni kész ellenfél, hanem e hazát fedező és azt oltalmazni kész határvéd.
A törcsvári szoros havas telepei a Törcsvár vagy Brán összitő név alatt foglaltatnak egybe; 11 havasi községet alkotnak, a melyek ugyan nincsenek a község fogalmának megfelelőleg csoportositva, hanem a Királykő és Bucsecs lapályos előhegyein és az ezek közé bemélyülő völgyületekben rendszer nélkül szétszórt, egymással semmi összefüggésben nem levő majorokat, vagy farmokat alkotnak; nincs sehol e lakokhoz vezető, azokat egymással egybekötő út, a minek következtében a közlekedés itt kizárólag lóháton vagy gyalog történik, kivételt csak a Törcspataka szük völgyében levő Simonpataka s Alsó-Mojecs képez, hol a lakházak rendszeresebben vannak épitve s útczasort képeznek, s hol a határszél felé huzodó bár nagyon rosz állapotban levő úton szekérrel is lehet közlekedni.
Mielőtt tovább hatolnánk, röviden jellemeznem kell e havastáji népet, előtüntetve annak szokásait, öltözetét és műveltségi állapotát.
A törcsvári kalibások még most is valódi nomád életet folytatnak, állandó lakhelyük ugyan van, de ők maguk nyájaikkal folyton vándorolnak egy helyről a másikra, egyik országból a másikba; itt egy darab középkort látunk átültetve a XIX. századba. A váron alól lakók ha ritkán is, de érintkeznek a térség és a városok műveltebb népével, miért ezek némileg szelidültek; a váron felül lakók azonban teljes elszigeteltségben csak nyájaikkal élnek, s szétszórtságuk miatt egymás közt is ritkán érintkeznek; igy ezek az Oceania távol szigeteinek vad népeitől nem sokban különböznek; az emberi társadalom, az állami lét czéljairól, jog- és kötelességről mi fogalommal sem birnak, iskola, népnevelés ismeretlen fogalom előttük; alig tudják, hogy van ember, ki irni tud, alig sejtik, hogy az embert műveltség teszi emberré; ők nem gondolják, hogy az embernek lehet más létczélja, minthogy 5 éves korától vénségeig nyájakat őrizzen; de különben békés nép, a havas lakók jellemző becsületességével s butaságuknak nem ők okai, hanem rút önzéstől áthatott papsága, mely e népet készakarva kiskoruságban tartja, hogy könnyebben zsarolhassa. Foglalkozásuk csaknem kizárólag a marhatenyésztés és csempészet, a legujabb időben a földmíveléshez is némi hajlamot kezdenek mutatni, a mennyiben tanyáik bekeritett kerteiben egy kevés kukoriczát itt-ott vetnek. 1848 előtt szinlett szegénységet mutattak, mert ha az inspectorok gyarapodásukat észrevették, ahoz képest emelték a bért; most azonban, miután a koldusmez ürügyére nincsen szükségük, kezdenek csinosodni lakhely- és öltözékben is. Öltözetük inkább az oláhországiakéhoz huz; a nők turbánt kötnek, oldalt gombolódó hosszú irha mellényt s bocskort viselnek; nők és férfiak kevéssé gondozott hosszú hajukat a szemöld felett egyenesen keresztül nyirják, miáltal mogorva sötét arczuknak sajátságos vad és visszataszitó kifejezést adnak; különben is arczra rútak, termetre kicsinyek, vaskosak, nehézkesek. Nő és férfi mindig zömök havasi lovon jár, a szekeret nem igen ösmerik, legfölebb kétkerekű taligát lehet nagyon ritkán látni; minek oka az útak teljes hiányában a városokkal való ritka érintkezésükben keresendő; mert kevés igényeik otthon leginkább juhaik által kielégithetők, annak teje adja csaknem kizárólagos eledelüket, gyapja, bőre ruhájukat; különben ezen ömagukra útaltatásuk korábbi elzártságuktól is származik, mert 1840-ig a pestis ellen huzott cordonon kivül esvén, Erdélylyel csak a veszteglés (contumacia) kiálltával közlekedhettek volna, mely körülmény távol tartotta hazánktól, mig az oláhországi részen közelben semmiféle város nem levén, oda sem mentek. 1840-ben a védvonal (cordon) a határszélhez tétetvén ki, a veszteglő-intézetek Oláhországtól zárták el rögtön, miért az államtól némi kárpótlást nyertek*.
Lásd Bl. für Geist 1842. évfolyam 152. és köv. lapjain.
Fennebb emlitém, hogy e vidék ős lakói czigányok voltak, honnan a kalibás elnevezés, mi a későbbi települőkre is alkalmaztatott. Azt is emlitém, hogy a legkülső telepek az 1839-ki határkiigazitáskor Oláhországtól csatoltattak ide; de az itteni telepitvényesek legnagyobb része ujabb bevándoroltakból áll, kiket részint azon daco-román tendentia hozott ide, mely hazánk keleti és déli határain mindenütt, még a tömör népességű Székelyföldön is az oláh elemet nyomja befelé, részint pedig ide hozta az itteni szabadabb lét; igen sokan kerestek e havasokban menhelyet otthon elkövetett bűnök miatti üldöztetés ellen; és hogy ezen betelepedés igen nagymérvű volt, megitélhetni abból, hogy 1785-ben 1000 lakházban 4458 lélek volt itt, kiknek száma ma megközeliti a 10,000-et*. A bevándorlás általi népszaporodás nemcsak e havasi telepekben, hanem a bennebb eső oláh falukban is éppen ily mérvű volt, s ez okon, de azért is, mert ama falukat később szintén meg fogjuk látogatni, itt együttesen fogom azok népességi mozgalmának az ide csatolt táblázatban kimutatását adni.
Tehát a bevándorlás által itt 5600-el, Zernyest s szomszédos faluiban 3000-el, a tizmagyar faluban legalább 10000-el szaporodott az oláhok száma. E szerint csak a Barczaságra vagy 19000 oláh huzódott be Oláhországból e század folytán.
