XXV. A toroczkó-szent-györgyi vár.
XXV. A toroczkó-szent-györgyi vár.
A toroczkó-szent-györgyi vár épitési kora és történelme, fekvése, alkatrészei, épitészete, várkertje. Viszhang. Vajda, Máté és Loránd kútja. A Kőlyuk.
Az egyszerű falu, mely első feltüntével elragadott, a közelebbi vizsgálatnál sem hazudtolta meg magát; nem csak külsőleg csillámlott az, hanem valódi belbecscsel is bir, mely főleg az előbbi fejezetben tárgyalt eseménydús multjának történetében nyilvánul. Pedig még hátra van Szent-György legérdekesebb része, dicső emlékkoronájaként feltünő ódon vára, mely ott a büszke sziklacsúcson pompálkodik, oly épnek tetszve a távolból, mintha fedélzete csak közelebbről égett volna le, mintha lakói nem rég hagyták volna el. Utoljára hagytam e vár ismertetését, miként ínyenczek szokták a utóíz kellemének hosszabbitásaért a legjobb falattal tenni. Hisz ínyencz vagyok én is, de nem azon fajtából, kik a test táplálásának izletes falatai után kapkodnak, hanem olyan, ki a romokon felnőtt repkény füzér s széthullott babérkoszorúk elszórt levelei közt keres oly emlékfalatokat, melyek a történelem nagyobbmérvű abroszán terittetnek fel.
A tor.-szentgyörgyi vár bizonynyal egyike hazánk legérdekesebb, legnagyszerűbb s a mellett legépebben fenmaradt épitészeti műemlékeinek, miért figyelmesebb vizsgálatunkat méltán kiérdemli; de mielőtt e nagyszerű maradványt észleletünk tárgyává tennők, előbb szükségelt előtájékozottságunk végett annak történelmével kell megismerkednünk. Ez azonban korántsem oly ép, mint maga a rom, sőt sok helyt igen is csonka, s már alapjában vagy jobban mondva, kiindulási pontjában is nagyon hiányos, mert e várnak már épitési korára nézve is bizonytalanságban vagyunk s a feltevések csalódhatásnak kitett terére vagyunk útalva.
Ázsiából kijött őseink mind szabad, harczos nép, legalább maga keblében, nem ismerte a szolgaságot; alkotmánya a jogegyenlőség s egyforma hadkötelezettség alapján nyugodott; de a hogy a keresztyénség felvételével Európa népeivel kibékülve, szorosabb szövetségre lépett, kezdettek az ebből háromló jókkal a középkor némely rosz szokásai is elharapódzni köztünk. Ilyen volt a feudalismus, melynek gyökszálai már szent István király alatt kezdettek megfogamzani; az ekkor betelepült idegenek, sőt maga a papság is a keresztyénség védelme s sikeresebb terjeszthetése indokából magas bérczormokra várakat kezdett épiteni, melyek, megengedem, hogy néha ellenség ellen is fedezve a hazát, nem egyszer tettek jó szolgálatot, de a melyek nem egyszer lettek a vidék népe zsarolásának s egyes hatalmasok önkénykedésének sasfészkeivé; s mert az ilyek nagy előnyöket s hasznot biztositottak, kis időn annyira elterjedtek, hogy alig volt valamire való főnemes család, melynek ily védvára ne lett volna. Különben igy volt ez akkortájt Európa minden országaiban, s mint ott, ugy nálunk is e várak fészkévé váltak azon hatalmas oligarchiának, mely lefelé a népet elnyomta, fölfelé pedig akárhányszor makacson daczolt uralkodó s nem egyszer az ország törvényeivel szemben is, mig Mátyás király hatalmas vas karjával szét nem zúzta ezen kis zsarnokok veszélyes mérveket ölteni kezdett hatalmaskodási ligáját.
Erdélyben, a kisbirtokosok hazájában ez oly nagy mérvben, mint Magyarországon, soha sem fejlődhetett ki; de mégis voltak egyes gazdagabb családok, melyek azt honositották, s melyeknek túlhatalmaskodási ligáját szintén Mátyás király ugratta szét.
Ily hatalmi fészke a hatalmas Thoroczkay-családnak is volt, a Kengürth (Székelykő) büszke ormát koronázott azon Castrum Turuskon-ban, melybe a nagy mongol dúláskor Thoroczkay Ilyés (Chelleus néven ismert) vajda családjával, rokonaival, kincseivel s Toroczkó népével behuzódott. A félországba ellátszó sziklaszálon fekvő e várat a mongolok szeme felfedezte, s vad sergeik azt oly dühösen ostromolták, hogy már-már az elbukás szélén állott, midőn a kézdi székelyek egy ős csapatja rájok ütvén, szétszórta, megsemmisitette őket. Thoroczkay Ilyés a mentő seregnek jutalmul átengedte a megmentett várat az ahhoz tartozó egész területtel, s bár az átengedési okmányban a tulajdonosi és vész idején odavonulhatási jogot kikötötte s bár e kikötést az uralkodó is az aranyosszéki székelyeknek adott szabadalomlevélben biztositá, midőn Turuskou várát oly feltétellel adományozza a székelyeknek, hogy a provincialistákkal közösen használják; mindazonáltal a Thoroczkay-ősök, részint hogy a közös birtoklás lehető kellemetlenségeitől meneküljenek, részint azon vár távolsága s bajos megközelithetőségének indokából elhatározták egy családi védvárnak épitését, s azt a Szent-Györgynél önként kinálkozó sziklacsúcson – mely arra teremtve van – mint hiszik, a mongol ostromot kiállott Thoroczkay Ilyés vajda a másik várnak székelyek kezére való bocsátása után csakhamar fel is épitette, minek emléke egészen napjainkig fenn van tartva a vár közelében felszökellő dús forrásban, melyet ma is Vajda kútjának neveznek*.
Ezen indokolást a hagyomány mellett Kővári is Erdély Régiségei 194. lapján emliti. Azonban a Vajda kútja vonatkozhatnék a mongol korban élt Thoroczkay Ilyés vajda azon hasonnevű fiára, kit Ákus-nemből eredettnek és alvajdának mond azon okmány, mely szerint nevezett maga és fiai nevében 1321-ben a kolozsmonostori prior előtt megigérte, hogy Miklós fehérvári prépost és kézdi esperesnek, valamint az egész erdélyi káptalannak 2 év mulva a káptalan Zaadkeu nevű várát vissza fogják bocsátani. Ered. a fehérv. káp. lvt. cista cap. fasc. 2 Nr. 4, közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. I. Töredékesen Szeredai Not. cap. Alb. 29. Hogy ez a Zaadken vára hol feküdt, még mindeddig nincs felderitve.
A toroczkó-szent-györgyi residentia és kath. templom látképe, háttérben az Ordoskő és Emberfővel. (Rajz. Bicsérdy.)
Várunk későbbi történelme Szent-György történelmével füződik egybe, mindig ugyanazon kezeken forogván mint a szentgyörgyi uradalom. Mindkettő egészen a 15. század utófeléig a Thoroczkay-család által biratott; de ekkor az erdélyi oligarchia Mátyás király ujitásai és szabadelvű törekvései ellen véd- és daczszövetséget kötött. Az igazságos, de a jog védelmében épp oly erélyes s regeneratori útján feltartóztatást nem türő nagy király, midőn nem is vélték, lecsapó sasként rájok ütött s erős kezeivel szaggatá szét a hálót, szigoruan lakoltatva a cselszövény vezetőit. Ezek közt volt Thoroczkay Ilyés, ki szentgyörgyi várát és uradalmát vesztve, számüzetett; elkobzott javait s azokkal a szentgyörgyi várat és uradalmat is Csupor Miklós erdélyi vajda nyerte el*. Csupor kihaltával 1474. márcz. 13-án Mátyás király Lőcséről buthlini Kis János, testvére Gábor és Klopsics Horváth Jánosnak adományozza; az elrendelt beiktatásnak, melyet a kolozsmonostori convent peterdi Fanchika Pál, király embere jelenlétében hajtott végre, ellene mondott Thoroczkay László, Ferencz fia és Zsigmond testvére nevében*; de sem a beiktatottak nem birták sokáig, sem az ellentmondók hozzá nem juthattak, mert nem sokára dengelegi Pongrácz János, Erdély vajdája kezén találjuk, kiről fiára Mátyásra szállt. Ez időtájt a szentgyörgyi vár több várnagyával találkozunk, és pedig egyidejüleg kettővel, mi a vár tekintélyes voltára mutat. Igy 1486-ban Járai Pál és Balázs voltak a szentgyörgyi vár parancsnokai*. 1493-ban már csak egy várnagyot, ilyefalvi Litterati Benedeket találunk, ki Ulászlónak ez év febr. 4-én Budáról kiadott rendelete következtében a kolozsmonostori convent által kolozsvármegyei Booson (Bozs) azon részjószágba statuáltatik, melyet neki, mint Toroczkó várának vagy érdemeket szerzett várnagyának dengelegi Pongrácz János Erdély vajdájának özvegye és fia Mátyás adományoztak*. Következő évben Thoroczkay Ilyés a király és országgyüléshez folyamodik törvényes itélet nélkül önkényileg elkobzott javai visszaadása végett*. A király vizsgálatot rendelt, melynek folytán a szentgyörgyi vár és uradalom ujból visszament a Thoroczkayak kezére, bár azt, hogy melyik évben, biztosan meghatározni nem tudjuk. A felhozott okmányokban a szentgyörgyi vár leginkább Thoroczkó vár név alatt szerepel, de hogy ez és nem másról van szó, kétségtelenül kiviláglik már csak abból is, hogy mindenkor a szentgyörgyi uradalom és ahhoz tartozott falukkal kapcsolatosan emlittetik.
Ugy látszik, hogy Csupor a várban nagyobb mérvű ujitásokat tett, mert azon okmányban, melyben Csupor toroczkó-sz.-györgyi birtokai s nevezetesen a kir. census egybeiratik, a vár neo aedificatá-nak jelöltetik.
A statutionalis okmány kolozsm. conv. levélt. XII. 41. Közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. VI. 287.
Báthori István vajda ez évben bizottságot küld ki az offenbányaiak erőszakoskodása ügyében; a bizottság jelenti, hogy vizsgálatukból kitűnt, hogy az offenbányaiak fegyveres kézzel Lupsai István, Mátyás és Miklós házára ütvén, azokat kínzásokkal leveleik kiadására szoritották stb. A vizsgálat folytán egybehivott tanuk felemlitésénél mondják, hogy meghivták Thoroczkay Lászlót „et castellanos castri zenth Gyergh, Paulum et Blasium de Jara“. Ezen érdekes okmány megvan Kemény Józs. gyüjt. Codex transumpt. X. k. az erd. muz. irattárában.
A beiktatási okmány kolozsm. conv. levélt. X. 217. Közli Kemény Józs. App. dipl. Tran. VII. 195.
Lásd ez okmányt fennebb Gyéres és Toroczkó leirásánál 138. és 201. l.
1514-ben a török ellen egybetoborzott, de azután a nemesség ellen fordult paraszt-lázadás hullámai a szentgyörgyi váron is átcsaptak, mert a fellázadtak egy csapatja azt ostrom alá fogván, a várban volt jobbágyok árulása által segittetve, bevették, kizsákmányolták, az irományokat elégették, a várat magát feldúlták*. Azonban ezen rombolás – ostromszerekkel nem bíró csapat által hajtatván végre – nagy nem lehetett, legfelebb a fedelek s más éghető részek felgyujtásáig ment, s igy a dúlást a helyreigazitás gyorsan követte.
A mint ez II. Lajos 1516-ki uj adományleveléből kitűnik. Ezt lásd fennebb Toroczkó leirásánál 201. l.
Basta rémkora alatt daczolt s feltehető, hogy e vár is szerepelt azon harczokban, melyeket 1602-ben Lugosi Ferencz, Bastának a toroczkói völgybe beütött hadsergével győzelmesen folytatott. A kivívott győzelmet azonban a hős vezér (Lugosi) éltével vásárolta meg*. A szabadság dicső hősének, ki e győzelmet önéletével pecsételte, hamvai itt elegyedtek össze a haza szent földjével, sirjának hollétét feledékenység fedi, de nekünk szent kötelmünk áldott emlékét megszentelni. A Basta-kort követett dúlások alatt vagy megkiméltetett*, vagy daczolt, mert bevételét sehol emlitve nem látjuk; sőt az, mint a Thoroczkay-család által folytonosan lakott ép vár jön le egészen 1703-ig. Thoroczkay István, a hős kurucz tábornok még e várat lakja, azért a rá boszus Tiege Guthi féktelenkedő kuruczai nyomában meg is jelent alatta, ostromolta, lövette s mint a református temetőben levő (fennebb leirt) sirkő felirata sejtetni engedi s Thoroczkay Istvánné pium collatuma bizonyitja, a benn voltak hősies védelme után bevette, feldúlta*, mióta elhagyott, lakatlan rommá változott át; de Tiege is csak könnyű, nem pedig nehéz ostromágyukkal dühöngött e vár ellen, s e lövések oly kevés kárt tettek a vár hatalmas dimensiójú falain, hogy azok bár 168 év óta állanak fedél nélkül, kitéve idő és vihar rombolásainak (ember e kőgazdag vidéken nem bántja), mégis annak falai – a csak pár év óta leomlott közép-donjon kivételével – teljes épségben állanak, mintha Tiege vandal dühe csak mostanság égette volna el annak fedélzetét.
Lásd Nagy Szabó Ferencz krónikáját Erd. Tört. adatok II. k. 66. lap.
A törököknek egy 1658-ban e völgyre rontó sergét a Kőszorosban támadták meg és verték vissza e vidék lakói, a mint azt alább a szoros leirásánál elő fogjuk adni.
Hogy Tiege a tor.-sz.-györgyi várat lövette, azt Cserey Mihály és Bethlen Miklós is mondják, már pedig csak is védett s ostrom alatt levő várat szoktak lövetni.
Most pedig, multjának ezen bár hiányos, de mégis némi tájékozottságot nyujtó ismeretével közelitsük meg az emlékszentesitett romokat, hogy azok épitészeti nagyszerüségével is megismerkedhessünk.
A sziklacsúcs, melyen a vár fekszik, 4–500 lábnyira emelkedhetik a szent-györgyi völgy szinvonala fölé, kelet, északról falmeredeken emelkedik, mig délen egy az aljtól tetőig felnyuló gyönyörű idomzatú sziklataraj emelkedik, melynek aljából ha feltekintünk a közvetlenül oromszélére aggatott falakra, szédülés fog el és megdöbbenünk, mert a vár függni tetszik, oly bizonytalanul, hogy lezuhanását minden perczben lehetőnek hinné a szemlélő. Pedig csak látérzéke csalódik, csak a feltekintés függélyessége láttatja az ürbe kihajló falakat mozogva remegőknek. Szilárdan a sziklával öszeforrva állanak azok, s még fognak sokáig állani, diadalmasan daczolva a századokkal, melyeknek már annyiját túlélték.
Az emlitett három oldalról hiába jártuk körül az ember lépteinek tért nem engedő sziklacsúcsot, s igy a negyedik vagy nyugati oldalhoz folyamodtunk, hol a vár sziklája egy lankás, de tetőormán vagy 100 lábnyival alább eső hegynyak által függ egybe a messze hátrafekvő Shottal. Itt vonul fel a vár sziklába vésett útja, mi is azt követve emelkedtünk a magasba. A hogy emelkedtünk, s emelkedésünkkel a várhoz közelitettünk, annak roppant dimensiói mindinkább nőttek és bámulatra ragadtak, s midőn végre eljutánk a cyclopsi falak aljához, az ámulat és megdöbbenéstől el kelle némulnunk, mert szó, mi azok össznagyszerüségéről fogalmat adhatna, az emberi nyelvben nem létezik. A mi alantról nézve nagyszerünek tetszett, itt óriásivá vált; nem voltak itt láthatók a hegy sziklái, melyekhez mérten az ember művei eltörpültek, itt nem volt semmi, mivel összehasonlithattuk volna; itt a roppant falak önmaguk minden más melléklet nélkül álltak előttünk, ugy hogy csak önmagokkal mérhettük össze, csak egymáshoz viszonyithattuk, vagy pedig mi rájok nézve előnyösebb volt, önparányiságunkat vehettük fel méreti egységnek, s azért ezen ős épitkezésnek nagyszerűsége fokozatos arányban fejlődött és nagyobbodott. De miután az összbehatás élveit kimeritők, bontakozzunk ki az általános bámulatából, hogy azt egyes alkatelemeire osztva, részleteiben vizsgálhassuk. Hogy ezt nagyobb rendszerességgel tehessük, szükségesnek itélem mindenekelőtt a vár alaprajzának ide melléklését.
A mint mondók, várunk elhelyezésére talapzatúl magát a hegy sziklaormát választák, de mivel az hegyes csúcsban végződik, nem nagy tért engedett az elhelyezkedésre; azonban ez a merész ember, ki ide várat tervezett, nem rettenté vissza, sőt egy oly óriásilag nagy gondolatra vitte, melynek gyakorlati alkalmazását csak azért hiszszük lehetőnek, mert itt kivíve megtestesitve látjuk; t. i. a félelmesen fellövellő sziklacsúcs tetőormozatára fektették azon hatalmas zömtornyot A (lásd alaprajzán), mely a vár központjául szolgál. Innen mint sarkpontról huzódik északra és délre a várnak két osztálya; de mivel itt, főleg a déli oldalon, az alapszikla merészen hanyatlik le, a váralak is annak meredek szökéseit követik nem csak, hanem a sziklatarajnak egyenetlen, zigzugosan kimetszett minden emelkedésbe be van épitve a falak közé, s éppen a falaknak a sziklákkal való ezen egybeforrasztása adja amazoknak bámulatos szilárdságát.
A hegytető ily alkata kevés terjeszkedési tért engedett, de mi kevés volt, azt eszélyesen s a technicai akadályok hatalmas túlszárnyalásával tudták felhasználni. Különben a váron három különböző korszaknak hittem kezét felismerni; legelőbb épültnek a vár északi szárnyát tartom, s igy a korossági sorrendet – mit Toroczkón annyira tisztelnek – én is meg akarván tartani, a várnak ezen legidősebb részén kezdem meg vizsgálatomat.
E szárny végpontját vagy zársarkát egy roppant négyeg zömtorony B alkotja; ez a várnak legóriásibb és legépebben megmaradt része. Ezen donjonnak oldalhossza 14 lépés, tehát 196 négyszög lépés terjedelmű; ily nagy terjedelem mellett belürege aránylagosan még is csekély (64 lépés, belvilágának egyik oldala csak 8 lépés levén), mit a falaknak 9 láb és 2 hüvelyk vastagsága idéz elő. Jelenlegi magassága 8 ölnyi, de mivel tetejéről látszólag egy egész felső osztály leomlott, eredeti magassága meghaladhatta a 10 ölet. Belvilága jelenleg 4 emeletre oszlik, bár minden arra mutat, hogy még egy legfelső 6-ik osztálya is volt. Bejárata a déli oldalon 3 ölnyire van a föld szinétől, azt egy félkörben záródó, alig 6 láb magas ablak alkotja, melyhez régen felhuzható hágcsón jutottak, most azonban ennek hiányában, nem minden nehézség és veszély nélküli a feljutás.
De bár mily bajos volt is az, mégis felküzdém magamat oda, hogy a nagyszerű véderődnek belszerkezetét is átvizsgálva leirhassam.
A bejárat a 2-ik osztályba szolgált, ezen alól volt a boltozattal tetőzött – leginkább börtönhelyiségül szolgált – földszinti osztály, mely most beomlott boltozata és fa felülről lehullott faltöredék romhalmazával van csaknem szinültig feltelve. Az ezen két alsó osztály fölött levő három osztály egyike sem volt boltozva, hanem gerendázattal voltak egymástól elkülönitve. A falban még most is látszanak a gerendákat tartott üregek. A feljárat sajátszerű, s minden osztálynál eltérő volt, igy a 2. osztályból a 3-ikba, a fal vastagságába alkalmazott, kanyargólag emelkedő kőgrádics vezetett, melynek nemcsak ürege, de még néhány kőlépdéje is megvan. A 3-ikból a 4-be egyszerű létrán történhetett a közlekedés, mert a falban semmi nyoma sem látszik valamely egykor létezhetett lépcsőzetnek. A 4-ik osztályból az 5-ikbe azonban mesterséges csigagrádics vezetett, melynek fele részben a fal vastagságába mélyülő, fele részben kirugólag körülfalazott grádicsháza még most is megvan. Ezen felső emeletet kivülről zúzműves ví-folyosó futotta körül, a mint azt a sűrűn egymást követett gerendáknak falban való raküregei tanusitják. Ezen felül volt a 6-ik törpe emelet, melyre a fedélzet volt fektetve; de a melynek falazata ma már leomladozott.
A zömtorony világítási rendszere nagyon fösvényen volt kimérve, felismerhető azon, az ily erődöknek csaknem teljes elzárkozottságban keresett és talált védképessége. Az alsó és 2-ik osztálynak, mint leghozzáférhetőbbeknek, kelet oldalon levő csak pár hüvelyk széles hosszúkás nyilata volt, befelé tölcséresedő béllettel. A 3-ik osztálynál már bátrabbak voltak, a mennyiben ugyan a legbajosabban megközelithető keleti oldalon két csinos ablakocskája volt; a 4-ik osztálynál már a biztonság teljessége mutatkozik, mert mig az északkeleti szögletbe kis ablakocskba nyilt, addig a déli oldalon egy öl magas és 5 láb széles ajtóablakon át nyert pazar világitást; azonban ezen ablak a világítás mellett védczélokkal is volt egybekötve, a mennyiben kijáratul szolgált egy a toronyba való bejáratot fedező zúzműbe (machicouli), mely ma ugyan nincs meg, de egykori gyámköveinek helyei még most is felismerhetők. A felső 5-ik osztály fala nagyon romladozott levén, annak világítási rendszerét bizton meg nem határozhatjuk, de az, mint minden érinthetésen felül álló, még a 4-ik osztálynál is pazarabban lehetett világítva. A falak belső felülete szép laposkövekkel van kirakva, s azért vakolva nem is volt. Kivételt csak a 2. osztály képez, mely faburkolattal volt ellátva, legalább ilyennek látszanak nyomai a falfelület ellapitott ragacsán. A zömtorony külső része a legszebb lapos kövekből épült, melyek oly rendszeresen követik egymást, hogy ha felületüknél nem is, de összeillesztésüknél mindenesetre kellett a kőfaragó csákányának működni. A fal mindenütt függélyesen emelkedik, alulról nem szökell ki, a mint az a 15-ik és 16-ik század ily toronyerődjeinél divatos volt, s igy a classicus régiségnek elvitázhatlan bélyegét minden ízében magán hordja.
Toroczkó-Szent-György délről felvett látképe, a Székelykővel. (Rajz. Bicsérdy J.)
Az itt adott mértékarányok, az itt nyujtott száraz körülirás adhat ugyan némi fogalmat ezen toronyerőd tekintélyes nagyságáról; de annak csodás nagyszerüségét valójában csak az tudhatja felfogni, ki azt önszemeivel látta, ki falainak roppantottságát, s az egésznek öszhangzatos épitészeti tökélyét elcsodálta; mit még inkább fokozhat annak tudata, hogy e toronyerőd a vár többi részét megelőzőleg épült, s igy annak legrégibb részét alkotja. Mert a kezdetleges első vár nem állott egyébből, mint ezen középen feküdt donjonból, melyet egy sáncz-övezte védkerités vagy Ballium vett körül, minek nyomait még most is feltaláljuk azon 5 láb szélességű és ily mélységű sziklametszetben CCC, mely a donjontól 12 lépés távolságra vonulva, azt most félköridomban, de korábban egész köridomban övezte körül, s melynek belső oromszélén – mint az ott levő porladék mutatja – a Ballium védfala vonult el. Ennyiből állhatott az itt épült első erőd, mely nagyobb terjedelmet csak akkor nyert, midőn a hegy sziklacsúcsára, hol annak helye nem igen volt, oda erőszakolták a már emlitett közép zömtoronyot, s a várnak délre kirugó szárnyát, midőn aztán az ős donjont is két fal által oda csatolták a később épült s jóval magasabban fekvő ujabb erőditési művekhez. Hogy ez igy történt, azt az oda csatoló két falnak a donjonétól eltérő épitési modora is mutatja; de még felötlőbben tanusitja az, hogy ezen falak egyike sincsen szervi egybefüggésben a donjonnal, mi, ha egy korban épülnek, mulhatlanul meg kellene hogy legyen. E falak egymástól is eltérnek, mert a mig a függélyes sziklára, tehát megközelithetlen helyre fektetett keleti fal DDD csak 3 láb 9 hüvelyk vastagságú, addig az inkább megközelithető nyugatoldali fal EEE 7 láb és 5 hüvelyk széles; e falak donjonnal való egybefüggése, illetőleg ahhoz való ragasztása sem egyforma, mert mig a keleti fal küllapja a donjon keleti oldalával egyszintben van, addig a nyugat oldali fal vagy 2 lábnyival a donjon ez oldali szintjén kivül szökell. A két fal 32 lépésnyi távolra párhuzamosan fut egymással; az ekként befogott tér 3 szobára volt felosztva, melyekből a donjonhoz közelebb eső kettő 10 lépés hosszu, 6 lépés széles, mig az ezeket követő harmadik 10 lépés széles és ily hosszu volt. Az e szobákat elválasztó közfalak, valamint a párhuzamos 2 külső védfal vagy 2 ölnyi magasságban még most is fennáll. És éppen ezen szobák ily elhelyezése bizonyitja leginkább e falak későbbi odatoldását, mert nem képzelhető, hogy a donjonnak féltett bejárata elibe eredetileg is szobákat épitettek volna a donjonba való kényelmes beléphetésre; hanem oda épitették azt akkor, midőn e donjon is befoglaltatván a később épült felső erőd védvonalába, annak ugy is a vár belterére néző bejáratát nem kellett többé oly féltékenyen elzárni.
A leirt szobákon túl a keleti fal – mely darab helyt egy nagy sziklacsompó által F helyettesittetik – megtartja egyenes irányát s egészen a hegy azon sziklacsúcsáig fut, melyen a közép zömtorony A helyezkedett el; a nyugati fal ellenben kifelé hajlik s 24 lépés hosszuságban a vár előudvaráig megy. Igy egy tekintélyes és a vár belterének leglapályosabb részét tevő előudvar támad, melybe keskeny kis kapu H vezetett. Ugy hogy ezen szárny – mely különben is az 5 ölnyivel magasabban fekvő felső résztől függélyes sziklafal III által van elkülönitve, – egy egészen önálló, külön bejárattal biró erődöt, mondhatnók alsó várat képezett, melynek bevétele esetében is az emlitett sziklafal által elkülönitett felső vár még tarthatta volna magát. Ez elkülönités állott ostromolt és ostromlóra, de nem áll ránk vizsgálókra nézve, kik, bármily meredek legyen is a sziklafal, felküzdjük magunkat a vár felső részébe is. Itt legelőbb a már emlitett közép zömtornyot A találjuk; ez szintén négyeg épület volt szabályszerű 11 lépés oldalhoszszal. Zömtornyunk vastag tömör falai daczára három évvel ezelőtt összeomlott, csak északkeleti szögleténél maradt meg egy darab fal mintegy mutatványul arra nézve, hogy ezen toronyerőd 6 öl magasságát, falainak 8 lábot meghaladott vastagságát megitélhessük, s abból annak tekintélyes voltára következtessünk; de bármily tekintélyes lett légyen is az az ős donjonnak sem tömörségével, sem magasságával ki nem állotta a versenyt, legfelebb magas fekvése által uralogta azt; de bármiként uralta is, túlszárnyalni nem tudta, mert amaz még szilárdon daczol s fog még daczolni sok századon át idő és vihar hatalmával, mig ez már egyberoskadt azok terhe alatt s maholnap – a csak isteni kegyelemből fennálló darab fal leomladtával – csak alapfalairól foghatnak a később itt megfordulók egykori lételére következtethetni.
Véleményen szerint e zömtorony, ha a kezdetleges alsó várnál valamivel később is, de nem sokára azután épült azon czélból, hogy vég visszavonulási védhelyül szolgáljon, mire – a csaknem megközelithetlen sziklacsúcson való – magas fekvése által oly annyira alkalmas volt. Ez és a leirt alsó vár, azaz a két zömtorony és azokat egybekötő védfalak alkották az itt keletkezett első várat; ha e zömtornyokat roppant vastag falaikkal, melyek egészen kőből forró mészszel épültek, ha azoknak teljes elzárkozottságban keresett védképességét s főleg épitészetüket és idomzatukat tekintjük, s ha tudjuk, hogy a négyszög zömtornyok mindig a legrégibb középkori váraknál fordulnak elő, s hogy a később keletű köridomú zömtornyok csakis a XIII. században váltják fel azokat: akkor ezen várrészeknek nagyon régi korból való származásával tisztában lehetünk s okadatolva látjuk azon hagyományt, hogy ezen várat (de csak eddig leirt részét) a mongol dúlást követőleg csakhamar épitette Thoroczkay Ilyés a végett, hogy az által a székelyeknek átengedett székelykői várat helyettesitse, s hogy egy oly családi várat emeljen, melyben ellenség ellen biztonságban legyen s alattvalóit féken tarthassa. Hét századot maga előtt elvonulni látott classicus romokkal van tehát itt dolgunk; egy nagyszerű épitészeti műemlék áll előttünk azon korból, midőn a mongol áradat által csaknem egészen elboritott és megsemmisitett magyar haza ujból kezdett feléledni. Ujjászületésünk korszakának egy emléképülete áll tehát itt előttünk, s azért csak keblünknek lelkesültségével, szivünknek mély tiszteletével közelithetjük meg e romokat, melyek nagyszerüségük némaságában oly ékesen tudnak beszélni azoknak, kik az épitészeti műidomok kőbetűiből ki tudják olvasni a multnak titokteljes történelmét.
A régi kor harczias egyszerüsége, mely inkább a biztonságot, mint a kényelmet kereste, sokáig megfért a kis terjedelmű, de roppant zömtornyai miatt bevehetetlenül erős ősvárban; akkor egy zömtorony 5–6 egymás feletti szobájával nem csak lakházul szolgált, hanem őrhely és börtönhelyiséget is nyujtott. A felső 3 szoba rendszerint a birtokló család lakhelye volt, a bejáratul szolgáló 2-ik osztályban a torony védőrsége lakott, mig földszinti helyisége rendszerint börtönül használtatott; a várőrizet többi része a várudvaron alkalmi hajlékokban volt elhelyezve. Hanem a későbbi elgazdagodással felkapott kényelem-szeretet, s a hadászat fejlődése által szükségessé vált nagyobb őrségek tartása, a kezdetlegesen kisebb terjedelmű várak megnagyitását is szükségessé tette, ez okból keletkezett várunknak délnyugati szárnya, melyet most ismertetni fogunk.
A sziklacsúcsi közép zömtoronynyal egy délnyugatnak forditott épülettest függ egybe, melynek egész hossza 32 lépés, 6 lépés szélesség mellett, mindkét méretnél csak az épület belvilágát véve fel. Ezen épületsor a már emlitett szikla-taraj oromszélére van fektetve, annak zigzugos gerinczével összeépülve s ez okon keletre a zömtorony szintjén jóval kivül szökellik, ugy hogy csak egyik szögletével támaszkodik ahhoz minden szervi összefüggés nélkül, mely körülmény annak későbbi odatoldását elég világosan jelöli. E mellett a sziklatalaj hirtelen lejtése miatt a talajnak alanti helyzetét falrakattal kellett pótolni, mi által azon eset állt elő, hogy épülettestünk, mely fenn a donjon közelében csak egy osztályú, alatt három egymás feletti osztályzatot mutat. Ez épülettest belső beosztása – mint a most is részben fennálló közfalak mutatják – három szobára történt, legfelül a zömtorony közelében volt egy 6 lépés hosszú, ily széles szoba J, ezt követte egy 16 lépés hosszú, 6 lépés széles közép-osztály K, mely a vár lovagterme lehetett, s melyből erkélyre lehetett kilépni, oly függő erkélyre, mely a falmeredek sziklák széditő örvénye felett csüngött, s melyre kilépni csak nagyon bátor ember merhetett. A bátorság e próbaköve le is zuhant a mélységbe, egykori lételéről azonban még ma is tanuskodnak megmaradt gyámkövei, melyeknek alól gömbölyitett szép idomzata jelölni látszik azt, hogy itt egyike volt azon müvészi faragványokkal ékitett függő erkélyeknek, minőknek remek példányai a vajda-hunyadi váron mutatványul fenmaradtak. Ezen nagy lovagterem később egy keskeny közfal által két részre osztatott, de e közfal mind csak beillesztett és az épülettel szervi egybefüggésben nem levő, el is omlott már s csak alaprakata mutatja egykori ott voltát. A lovagtermen alól a végső szoba L következett, mely 10 lépés hosszú, 6 lépés széles volt* s kissé összehuzódó falaival bástyaszerüleg volt idomitva. Ez mint legszélről eső, három egymás feletti osztálylyal birt, mig a lovagterem kettő, a legfelső szoba csak egy osztályú volt.
Mind e méreteket a szobák belvilágára kell érteni.
Ezen épülettest nyugati oldalához egy kajsza vonalban kanyaruló fal keritette 22 lépés hosszú, 10 lépés széles hely van csatolva, melynek felső zömtoronyhoz támasztott része M kis szobát alkotott, alább levő negyedkör idomú része előudvart képezett, hová O-nál levő kapun lehetett bejutni; de ez udvar a sziklatalaj meredeksége miatt hasznavehetetlen zug volt s legfelebb gyalog lehetett itt a zömtorony és a fenn leirt épülettesthez felhatolni. Mindezt kiegésziti és alólról támogatja egy roppant tömegű, 16 lépés hosszu, 7 lépés széles (belvilágát véve) kajszán épült nyugatra hajló négyszög bástya P, mely, mivel itt a sziklatalaj még merészebben hanyatlik lefelé, alól kidülledő falaival messze lenyúlik a sziklagerinczre, falaiba foglalván annak magasan felszökellő oromzatát, mitől szilárdságát nyeri, s honnan ered az is, hogy ezen igazán ürben csüngő bástya mind ez ideig egyensúlyt vesztve, a mélységbe le nem zuhant.
Ezen szögerőd vagy bástyához van ragasztva a várnak nyugatirányba kirugó terjedelmes (25 lépés hosszú, 18 lépés széles) négyszögidomú előudvara Q, melynek egyenes szögben megtört zárfalánál egy – szintén szögletes könyököt alkotó – másik fal R tűnik fel, mely egy most már eltünt oly elővédműnek maradványa, mely a várba felvezető útat SSS fedezte és az északi szárnyba vezető kaput H is befoglalta az összerőd védkörébe.
Már most ha mindannak, a mi a központi zömtoronytól délnyugatra esik, épitési jellegét észleljük, ha látjuk az alól kidülledő falakban a téglát is előfordulni, ha látjuk a kényelemszeretet nyitotta tágas ablakokat és egymást követő egymásra helyezett számos szobát, ha látjuk az ablakkeretek csinos faragványát, az egykor ott pompálkodott díszerkély díszművezetes gyámköveit: meg fogunk győződni, hogy a vár ezen része a túloldali résznél jóval későbben, még pedig Mátyás király idejében épült, s hogy annak hatalmas bár, de némi elegantiával készült védművei és lakosztályai Csupor Miklós vagy Pongrácz János vajdák birtoklása korából származnak.
Im előttünk van e vár minden részletiben s most, midőn azt behatóbb vizsgálat alá vettük, midőn az egész ösznagyszerüségét a részletek nagyszerüségére osztottuk fel, a távolból költött várakozást betöltve, a közelből érzett bámulatot nem hogy lehangolva, hanem még növekedni látjuk, s e mellett büszkeséget méltán érezhetünk, mert az ily épitészeti műemlékek nem csak az erő, hanem a míveltség hévmérőjeül is szolgálnak, tanusitva azt, hogy őseink azon távol korban sem voltak oly barbarok, mint azt elhitetni törekednek azok, kik a polgárosodás és míveltség magvainak köztünk való elhintését oly fennelgőleg követelik magoknak, kik a civilisatio egyedárusági joggal felruházott kalmárainak tartják magokat. Az igaz, hogy Ackner régészeti földabroszában ezt és a székelykői várat is deutsche Burg-ként jelölte meg, de azért annak épitési dicsőségére mi is merünk pályázni, igen, még azon esetben is, ha a Thoroczkay-család német eredete constatirozva lenne is, a mint nincsen, mert ha netalán eldődük onnan származott volna is be, akkor, midőn ez és a székelykői vár épült, a család már tökéletesen magyar volt, mert különben Erdély vajdaságának tisztét nem viselhette volna.
Bevégeztük már e várnak történelmi és régészeti ismertetését, még csak némely körébe eső dolgot kell felemlitenünk, hogy az teljesen kiegészitve legyen. Ilyen a vár kertje; igy a vár háta mögött azzal egy magassági szinvonalon levő szép teres helyet hivnak, hol 12 áldásos forrás buzog fel, terjesztve dús tenyészetet most is, de régen még dúsabbat, mert a mint a hagyomány tartja, s a mint a hely alakzata is mutatja, itten a várurnak gyönyörű műkertje díszlett egykoron. A források vize régen csatornán volt a várba bevezetve, a mint a most is többhelyt található csatorna töredékek mutatják; most ezen mesterséges folyása el levén romolva, kis csermelyt alkotva, ömlik le a völgybe, hol Várkert pataka néven folyja körül a várszikla déli alját. Ezen patak és az út közt levő Kiskőtől, a vár sziklatarajának irányába fordulva, nyolcz szótagot tisztán visszamondó viszhang van.
A Várkert 12 forrása mellett még más nevezetes források is vannak a vár körében; ilyen a Szilas patak völgyében levő Vajda kútja, melyet Thoroczkay Ilyés erdélyi vajda és a vár épitője emlékével hoznak kapcsolatba. Ilyen a Havas patak mellett levő Máté kútja és Loránd kútja, melyeknek nevét ismét ilynevű vajdák emlékével akarnák egybe kötni.
A várnak, mely annyi élvet nyujta, két oldalról felvett látképét melléklem. Egyik azt kelet oldalról mutatja, ugy a hogy a faluból – az enyedi collegium curiájából – látszik, hátterében a Skhott magas bérczével (lásd a 239. lapon), mig a másik a vár nyugati látképét tünteti fel, hátterében a Székelykő hidasi Geszteg nevű csúcsával. (Lásd a 241. lapon.)
Mielőtt Szent Györgytől és büszke várától végbúcsút vennénk, meg kell tekintenünk a határának szélén eső ritka nevezetességű sziklaüreget, s megtekintése után ismertetnünk annál is inkább, mert azt kevés ember méltatta megtekintésre, senki a felemlitésre.
A Székelykő déli csúcsa, vagy a hidasi Geszteg épp oly függélyesen emelkedik ez oldalról, miként a Várhegy Toroczkó felett; kopár, tenyészet nélküli, de festőileg szépen eredzett oldalából itt is kőzuhany özöne ömlik le, elboritva az alján levő szántókat, melyek ennek daczára mivelet alatt vannak, s bámulatosan termik a legszebb tiszta buza aranykalász tengerét. A hegyalji földek e szerint minden látszólagos kopárságuk mellett hasznot hajtók, de maga a havas, az már egészen kivül esik az emberi haszonvétel körén, hisz roppant sziklafalai megközelithetlenül meredekek; de még ha megközelithetők lennének is, a tenyészetnek mi tért sem engednek; nincs ott az egész roppant havasoldalon egyetlen fa vagy csak fűszál is, miért az ember oda felhatolni igyekezhetnék, s mégis azon havasoldalnak megvan az ő birtokosa, mert annak egyik része Toroczkóhoz, másik része Szent-Györgyhöz tartozik. A két sziklabirtok közti határvonalt egy kiszökellő sziklagerincz alkotja, melynek oldalában, a hidasi Geszteg közép magassága tájatt, vagy 200 ölnyire a völgy szinvonalától találjuk a Kőlyukot, vagyis azon bámulatos szikla-diadalívet, melyért a meredek szirteken s veszélyesen mozgékony kőzuhanyokon át felküzdők ide magunkat; de a hol fáradalmaink gazdag kárpótlását találjuk azon ritka természeti tüneményben, mely itt feltárja a felfáradott előtt bámulatos szépsége kincseit. Mert ez nem barlang, a mint neve feltételezi, hanem egy roppant szikladiadalív, mely a sziklagerincz magasan fekvő s nagyon bajosan megközelithető falában 15 öl magasságú, 10 öl nyilat szélességű oly szabályszerű csúcsíves kaput alkot, mintha azt emberkéz véste volna oda. E kapu egy roppant sziklacsarnokba vezet, mely egy nagyszerű basilika alakjával bir, s hogy a csalódás teljes legyen, a túloldalon a főportálénak megfelelő kisebb mellékkapu sem hiányzik, mely által a kétfelőlről egyaránt nyitott csarnoknak a legszebb világitásban tünnek fel roppant sziklaboltozatai. Nem hiányzik a sziklaegyház keletezése is, mert hegynek forditott keleti oldalán szentélyszerű bemélyedés van, melynek fenekén fénylő aragonit darabokból oltárt emelt a természet szeszélye. Sőt megvan a sziklaegyháznak sekrestyéje is egy mellék kis üregben, hová környilatú kapucska vezet. Valójában ezen csarnok szépsége megható, annak templomszerüsége áhitatra ragadó, hisz ez oly nagyszerű imaház, minőt ember keze soha sem emelt, melynek órási dimensiói mellett az épitészet minden nagymérvű alkotása eltörpül. S talán azok a sivitó parányi madárkák* azért repkednek ott a büszke ívezet körül, hogy a környezet nagyszerűségét még inkább felötlővé tegyék, avagy talán azért, hogy tudassák a nagyon ritkán ide vetődő emberrel, hogy ezen roppant csarnok az ő kizárólagos tulajdonuk, hogy a szikla-egyháznak csak ők dalnokai.
Hamuszinű, veres farkú és fekete fejű kolibriszerű kis állatocskák.
A Kőlyuk, mint nagyon bajosan megközelithető hely, régi villongós időkben menhelyül is szolgált a szentgyörgyi népnek, melynek a várba be nem férő, vagy onnan kizárt része ide szokta volt magát meghuzni, s e hely már fekvésénél fogva is olyan volt, hogy oda ellenség semmiként nem közelithetett, mert az oda felvezető sziklaárok meredekén csak egyenként felhatolni akarókat kővel is agyon zúzhatták volna, már pedig ily projectileket a hegy kétoldali sziklazuhanya bőségesen szolgáltatott. Biztosabb volt talán a természet e várának védképessége, mint a szemben levő emberkéz emelte várnak oltalma, s a sziklacsarnokban nagy mennyiségben szétszórva levő vastag cserépdarabok azt látszanak jelölni, hogy a szorongatott ember a legrégibb időktől kezdve gyakran vette igénybe annak a jótékony természet ingyen kegyelméből nyert védelmét. Sőt ugy látszik, hogy 1704-ben Enyednek Tiege általi feldúlatásakor a Toroczkóra menekült tanulók egy ideig ezen nagyszerű sziklacsarnokot is használták tantermül, legalább P. Szathmári Károly ezen főtanoda jeles egyediratának* 138-ik lapján azt mondja: hogy a tanodának Toroczkóra menekült ifjusága a Székelykő barlangjaiban is tartott előadásokat; ha ezen, általa is hagyományként felhozott, állitásnak van alapja, akkor alig használhattak volna más barlangot, mint ezt, a mely Toroczkóhoz legközelebb esik, s mely emberi zajtól távol eső magányában a muzsáknak a legnagyszerübb csarnokot nyujtá. A Szent-György déloldali látképének hátterül szolgáló Székelykő oldalán – fennebb mellékelt képünkön is – kivehető e sziklaüreg.
„A Gyulafehérvár-nagyenyedi főtanoda története“. Nagy-Enyed 1868. 8-rét.
