VII. Helyi szokások, viseletek
VII. Helyi szokások, viseletek
Lakodalom
Régen felöltöztünk szépen, de nem volt akkora dínomdánom, mint most, akkoriban olcsóbb lagzik voltak. Valamikor csak ősszel voltak a lagzik, amikor már borok voltak. Akkor vágtak disznót, meg még baromfi is volt. Régen cigányok voltak a zenészek. Voltak a vőfények, akik fel voltak szalagozva, és ők hívogattak a lagziba. A lagzi az mindig szombaton volt, de a hívogatás csütörtökön. Mentek hívogatni, és vittek bort és mindenkit megkínáltak. Csak a rokonokat hívták meg a lagziba, a barátokat nem annyira. Ha a fiúnak voltak barátai, azokat meghívta, de a lagziba csak az mehetett el, akit a vőfény meghívott. Régen a lagzik otthon voltak, a fiúnál és a lánynál is mind a két helyen. A fiús háznál a fiú rokonai, vendégei, a lányos háznál a lány vendégei. Meg volt az ebéd, és akkor a fiús háztól a vőfélynek el kellett mennie és kikérnie a menyasszonyt az esküvőre. A kikérésnél a vőlegény nem volt ott, menyasszonyával csak a templomnál találkoztak. Az esküvő után hazament a fiú is meg a lány is a saját házukhoz. Olyan is volt, hogy elbújtatták a menyasszonyt, volt három kérdés és volt három felelet. Akkor a vőlegény násznagyjának ki kellett találnia a három választ, és csak akkor kapta meg a menyasszonyt. A fiú és a lány rokonai külön-külön mulattak. A menyasszony csak éjfélkor jött a fiús házhoz, amikor ott már megvolt a menyasszonytánc. Táncolt egy-két emberrel, és aztán mentek a vőlegényhez és ott voltak reggelig. A rokonság nem szokott átmenni.
A lakodalom most már a kultúrházban van, és ott egyszerre van minden. Mostanában már Veresegyházán szokták tartani, mert ott van egy lakodalmas ház. Ott megvan minden, nem kell semmit összehordani. A kultúrban csak székek és asztalok vannak, minden mást vinni kell. Tűzhelyeket, edényeket, hűtőket. Háznál már nem nagyon van lakodalom.
(Horváth Istvánné)
Temetés
Régen volt a halott mellett a siratás és a virrasztás. Most imádkoznak. Mivel most már a halottak nincsenek itthon, télen a halottnak a lakásán, ha meg nyár van, akkor kint a temetőben. Még a temetés előtti esten is szoktak imádkozni, a temetés előtt pedig kint a temetőben mindig imádkoznak.
(Horváth Istvánné)
Szüret
A Haranglábnál, a Vörösharaszton voltak a szőlők. Ott voltak a pincék, a borházak. Oda jártak ki az emberek, vasárnaponként ott volt mindenki. A szőlő feldolgozása ott volt, a szőlőt leszüreteltük, ki is préseltük. Régen ott főzték a pálinkát is. Általában a családok csak saját maguknak csinálták, de előfordult, hogy összefogtak. A szőlőbe csak szombaton délig lehetett menni, mert délután már nem dolgozhattak a szőlőben – úgy mesélik az öregek.
(Horváth Istvánné)
A régi viseletről
Lánykoromban ünnepekkor mindig tiszta fehér szoknyát hordtunk. Alól volt hat vasalt szoknya, fölötte a tiszta fehér szoknya. Felülről hímzett pruszlik és a mellény, és így jártunk. Télen is, nem volt az, hogy most fúj a szél, esik az eső, húszfokos hideg van, akkor is vasalt szoknyában kellett menni a templomba, és végig kellett térdelni a misét. Mikor férjhez ment a lány, tiszta fehérben volt, nagyon szép pántlis, gyöngyvirágos koszorúval. A köténye is tiszta fehér volt, olyan, mint a szoknya, körös-körül tiszta ránc. Az első menyecske mindig kikötött kendőt viselt. Már az idősebb négy-öt éves menyecske, már előrekötött kendőt viselt, de még ekkor is vasalt volt. Már amikor tíz-tizenöt éves volt a menyecske, akkor már csak puhára kötött szövetkendőben jártak, és ahogy öregedett, mindig sötétebb ruhát viselt. Volt a rózsaszín szövet, zöld szövet, kék szövet, többféle szövet. A fiatal asszonyok bimbós szoknyát hordtak mind, alatta a keményített alsószoknyával. Valamikor mindenki, a legkisebbektől a legöregebbig mind ebben a népviseletben voltak.
(Gulyás Istvánné Verona)
Nekem ötven-hatvan szoknyám biztosan van, és mindnek más a színe és mintája. Nagy ünnepekkor virágos szövetben megyünk, de vasárnap csak vékonyabb kockásban. A feketét csak temetéskor vagy nagyböjtben vagy egyházi ünnepeken vesszük fel. Én vasárnap felveszek ötöt-hatot, mert a szövetszoknyákat fel lehet venni akármikor. Mindegyik szoknya alkalmas külső és alsószoknyának is, de amelyik például nincs pirossal beszegve, azt csak alulra vesszük. De templomba is mindig ugyanolyanban megyünk. A szoknyákat egy régi sublótban tartom, szépen összetekerve. Egy sublótfiókban van vagy húsz-huszonöt darab. Mindet én varrtam, én szedtem ráncba, és a mintákat is én találtam ki. Ezeket mindet kislánykorom óta csináltam és őrzöm őket. Blúz ugyanannyi van, mint szoknya. Ezek is különböző színűek és mintázatúak. Minden szoknyához kendő is van. A kendőt azt úgy viseljük, hogy amikor már felöltözünk, felvesszük a sok szoknyát, akkor vesszük a kendőt. Van fejkendő és van nyakba való kendő. A nyakba való kendő mindegyik oldala más-más színű, és aszerint viseljük, amilyen blúzhoz felvesszük. Abban nincs vetélkedés a lányok-asszonyok között, hogy kinek szebb a ruhája; mindenki nagyjából ugyanúgy öltözik. Én nagyon sok ruhámat elajándékoztam, de majd varrok magamnak. Ki is rajzolom, ki is varrom, és fel tudok öltözni, ha menni akarok valahova.
A fiataloknak már nincs ennyi ruhájuk. Ezeknek csak az a ruhájuk van, amibe felöltöznek szüreti mulatságra, akkor amikor nagy ünnep van, és ha körmenet van. Mint búcsúkor is, amikor körmenet van a mise után, és akkor felöltöznek és úgy kísérik az oltáriszentséget. A búcsú Szentháromság vasárnapján, pünkösd utáni vasárnapon van.
(Bucsányi Józsefné)
A színekről és mintákról
Nálunk hímzett szövetszoknyák vannak, rózsaszín, piros, zöld és kék színűek. A pruszlikok is fehérek és színesek. A kontyunk az olyan, hogy a fejünkön, amikor ki van kötve, szalag van benne.
A mintákat én szoktam rajzolni, amit magamnak varrok, azt mindet én csináltam. A különböző mintáknak nincs jelentésük, azok csak díszek. Régen a pruszlik eleje nem volt kivarva. Akkor jött divatba, amikor én lány voltam. Most a kalocsai mintákat rajzoljuk. Régen nem ezek voltak, régen nem ismertük ezeket a virágokat. A kalocsai az más, más a mintája. Nálunk régen paradicsom, rózsák, vagy ahol sok pont volt, ott csináltunk szőlőset. Szekfűket rajzoltak régen a pruszlikokra, akkor nem kellett annyit varrni.
Régen olyan szoknyák voltak, hogy kacskaringós posztóval volt leszegve, a mostaniak viszont simán vannak beráncolva. A fehér alsószoknyákon nem volt sling, egyszerű sima volt, amit itthon szőttek, azt hordták.
Itt nálunk Rátóton a kockás minta volt divatba, de például Veresegyházán ott már látunk kis mintával díszített hétköznapi szoknyákat. Őnáluk a virágos nem annyira divatos, az nálunk van leginkább, meg Sződön. Most már Sződ és Rátót majdnem egyforma. Régen vasalt szoknyák voltak, mindenkinek volt öt vagy hat. Annak nincs jelentősége, hogy tót vagy magyar ember viseli, ez rátóti viselet, itt Rátóton van egy jellemző színösszeállítás, van egy jellemző minta. Általában a kockásak mennek, meg a sima szövetek.
(Horváth Istvánné)
A kucserás kendő készítése
Fiatalkoromban minden lánynak kellett hogy legyen kucseráskendője. Bár lehetett kölcsönkérni is, de mindenki azon iparkodott, hogy sajátja legyen. A kucserást úgy csináltuk, hogy ki kellett szabni egy háromszöget, és a szélére vagy farkasfogat tettek, vagy pedig pelenkaöltéssel körbejárták, és aztán ráhorgolták, de az elég soká tartott. Volt, hogy lyukasra varrták, mert az az igazi, ha minta van kivarrva, mert akkor a pruszlikot, mely alatta van, lehet látni. A munka megtartott egész télen is, mert nyolc-tíz sort kellett végighorgolni, és minden sorban több szemet kellett szedni, hogy fodros legyen. Mert ha az nincs a kucserán, akkor nem csináltunk semmit. Akkor egy csipkét is rávarrhattunk volna, az is mutatott volna annyit. A vasalásnál előbb kipróbáljuk, hogy a keményítő elég kemény-e, ha nem elég kemény, még egyszer meg kell csinálni, mert hát akkor jó, ha jó kemény, és szépen áll a kucsera. Több mint két óra hosszat kell vasalni egyet.
(Horváth Istvánné)
Kivetkőzés
Az ötvenes évektől mindenki rá volt kényszerülve, hogy be Pestre vagy Vácra munkahelyre menjen. És ahogy a fiatalok bejártak, évek után egyik is vetkőződik, a másik is vetkőződik, mert Pestre járnak. Azt mondták, ha boltba vagy máshova megyünk parasztszoknyában, minket mindig háttérbe szorítanak. És akkor úgy látták a fiatalok, hogy jobb, ha kivetkőznek.
(Gulyás Istvánné)
Én is jártam Vácra és a dunakeszi házgyárba tizenhét évig. Én oda is népviseletbe jártam. Ott átöltöztem, és nadrágban voltam, mint a többi.
(Horváth Istvánné)
Viselet ma
Én még járok világosban is, mert megvannak mind a fiatalkori szoknyáim. Meg úgy jár az egész falu is. Hiába hetvenéves, felveszi a zöld szoknyát, felveszi a bordó szoknyát, a meggyszínűt is, kinek milyen van, úgy öltözik bele. Nem számít most, ugyanúgy járunk, mint a fiatalok.
(Gulyás Istvánné)
Ma is sokan járnak kontyolt kendőben. A templomban is csak az idősebb asszonyok viselik a népviseletet. Körmeneten és a búcsúban viselik többen, de akkor is inkább az idősebbek. Akik vasárnap a templomba járnak, azok általában még viselik. Meg a temetésekre vesszük fel.
Itthon kényelmesebb ruhát viselek, mert nem jó, ha szorít. A népviseletben vannak hétköznapi meg ünneplős viseletek is, nem kell azokra jobban vigyázni. Van itt annyi szoknya minden alkalomra. Nekem is van mindegyikféléből tíz-tizenöt. Ma már csak akkor öltözöm be, ha elmegyek Vácra vagy ünnepi alkalom. Itthon, vagy ha csak kiszaladok, akkor nem öltözöm be.
Múltkor összeszámoltuk, de a nagyon öregeket is beleszámolva, ötven személyt számoltunk, akik még így járnak. Ez nem azt jelenti, hogy csak ötven személynek van ilyen ruhája, soknak van sajátja, de már nem hordja.
(Horváth Istvánné)
Mágócsy Józsefné végrendeletének eredeti példányát a vácrátóti rk. plébánián őrzik; az úrbéresek 1840–41-es összeírása a helység úrbéri peranyagában olvasható (PML. IV: 165.); a hadsereg 1849. évi rekvirálásáról szóló jegyzéket PML. v. o. IV. 223. jelzetű irategységben találja meg az olvasó; az 1913-14. évi, a tanulók neveit felsoroló előmeneteli és mulasztási napló Horváth Mátyás helyi lakos magántulajdonában van; a dűlőneveket a község képviselő-testülete jegyzőkönyvének 1949. február 4-i bejegyzése örökítette meg; a vőfélykönyv Horváth István unokájának, Divald Zoltánnak a tulajdona (Vác, Nagymező u. 63.); a helyi szokásokról és viseletekről Horváth Istvánné Mária és Gulyás Istvánné Verona beszélt a Duna televízió által 1998-ban készített Tájak-Fortélyok-Asszonyok sorozatában. 2000 nyarán készítettünk interjút Bucsányi Józsefnével (65 éves) és Horváth Istvánnéval (66 éves).
