Ahol a Rákos nevet kap | Száz Magyar Falu

Ahol a Rákos nevet kap

Vácrátót az Alföld északi felén, a Veresegyházi-medencében fekszik. Keleten a Gödöllői-dombság, délen a Fóti-Somlyó és a Kő-hegy, északon a Cserhát peremén húzódó Kígyós-dombsor, nyugaton a gödi lapály határolja. Rátót határának északi része a Gödöllői-dombsághoz, a déli a Pesti-síkság hordalékkúpjához tartozik. Az alacsonynak mondható dombos vidék széles medencéjében a középkori lesüllyedt mészkőrögöket homok, az északi peremvidéken (a Kígyós-dombsoron) lösz fedte be. A folyami eredetű homokot a jégkorszakban szállították ide a Börzsöny és a Cserhát felől érkező vízfolyások, az ős-Duna. Ez a jégkor utáni száraz felmelegedés idején nagyrészt futóhomokká alakult. A későbbi, csapadékosabb időszakban a homokbuckákat megkötik a növények, de a kopárabb területeken a homok mozgása jelenleg is tart. Az ősi növényzetet legnagyobbrészt a sztyepprétekkel váltakozó tölgyesek jelenthették. A löszös helyeken tatárjuharos lösztölgyesek nyomai lelhetők fel, a magasabb ártereken pedig a tölgy-kőris-szil ligeterdő díszlett. A dús cserjeszinten jellemzőek voltak a különböző galagonyafélék, a gyepszinten a boglárkák és a keltikék.

Az enyhén hullámos felszín közepesen magas: északon a Harasztipuszta feletti határrész eléri a kétszáz métert, a déli erdős területeken ennél valamivel alacsonyabb. A legmélyebb – mintegy százhúsz méteres – térszín a Sződrákosi- és a Hartyáni-patak völgyében található. A belterületen belül északról dél–délkelet felé haladva 125–130 métertől 150–160 méterig emelkedik a domborzat, a lakott terület 135–140 méterrel van a tengerszint felett. Az északi, homokos talajon szántók alakultak ki, melyeknek terjedelme az utóbbi két évszázadban körülbelül egyharmaddal növekedett. A határ déli részén vastag agyagrétegek találhatók. A délnyugati területek korábbi gyepes növényzetét mára felváltották a telepített akácosok, nyárasok és fenyőerdők. (A XVIII. század végén a határ hatvan százaléka volt rét-legelő, és mindössze két százaléka erdő. Napjainkra ez az arány csaknem megfordult: nyolc százalék a gyep és huszonhét százalék az erdő, tíz százalékkal több mint az országos átlag.)

A község lakott területe a Pálinkaház feletti, a Juhakol, a Nyilas, a Kis-forrás, a Nagy-forrás, a Bertinke, a Káposztás, a Malom-tó, a Falu alatti, a Pap-kút, a Nagy-rét és a Nyilas nevű dűlők között terül el.

Vácrátót határát több kisebb – a Duna vízgyűjtőjéhez tartozó – vízfolyás keresztezi, ezek völgyeiben a réti öntéstalaj az uralkodó. A vizenyős rétekkel övezett Tece-patak hajdan malmok egész sorát működtette. „A benne tartózkodó sok ráktól elnevezett Sződrákosi-patak, mely a leghosszabb ágával Szada északi oldaláról jön, Veresegyháza, őrszentmiklós alatt elfolyván, Rátótnál magához veszi a rátóthi és bottyáni patakot, lejjebb a hartyáni patakkal is szaporodik. Sződ községet felső végén érinti, eddig szép völgyet alkotva, s annak határán egyesül a Dunával. Rátótnál Rákos nevet veszi fel. Különösen innen állandó vize van, ha megérzi is az igen nagy szárazságot, de egészen ki nem apad soha.” (Galgóczy) A patak a Pesti-síkságon a Duna leghosszabb mellékfolyója.

Vácrátót 28 hektáros – Magyarország leggazdagabb növényanyagát felvonultató – botanikus kertje a belterülethez tartozik. Az vele délnyugati irányban határos – az 1978-ban védetté nyilvánított – 68 hektáros Kis-Tece-völgyben különösen sok ritka növényfaj (mocsári gólyahír, szibériai nőszirom, hússzínű ujjasbocskor, mocsári kosbor, keskenylevelű gyapjúsás) él háborítatlanul. Az egymástól erősen eltérő vegetációtípusok kis területen, közvetlenül vagy csaknem közvetlenül érintkeznek. Különösen figyelemre méltóak az időszakosan vízzel borított részek, mivel az ilyen területek nemcsak hazánkban, hanem Európában is visszaszorultak. A nedves és a száraz területek átmeneti sávjaiban található a fokozottan védett pókbangó, és itt él néhány kosborféle is. A homoki gyeprészek uralkodó pázsitfüve a magyar csenkesz, a növénytársulás fajai pedig a homoki pimpó, a báránypirosító, a pusztai kutyatej és a naprózsa.

Vácrátót éghajlata mérsékelten meleg és mérsékelten száraz, kiegyenlített hőmérsékletű, évi közel kétezer óra napsütéssel, 9,5 Celsius-fok átlaghőmérséklettel. Minthogy alapvetően homokos vidék, a napi hőingadozás viszonylag jelentős. Ez azt jelenti, hogy nagy a nyári forróság, de éjszakákon a völgyekben és lapályokon erős lehűlés várható. Ősszel korán beköszöntenek a fagyok, és tavasz végéig eltartanak. A mélyebb területeken jellemző a ködképződés. A Börzsöny- és a Pilis-hegység esőárnyékában lévő terület csapadékviszonyai a szárazabb Alföldéihez hasonlóak: évi ötszáz milliméter az átlag. Gyakran sújtja a környéket aszály. Az uralkodó szélirány északnyugati.

A vidék a középkor óta ezer szállal kötődik a közeli Váchoz, az egyik Szent István-kori püspöki székhelyhez. (Pest vonzásáról csak a XIX. század közepétől, a vasúthálózat kiépítésétől beszélhetünk.) A környező települések a történelem folyamán osztoztak Vác sorsában: a tatár, majd a török és a labanc-kuruc háborúk pusztításában, a reformáció térhódításában csakúgy, mint a XVIII. század eleji újjátelepülésben és a katolicizmus megerősödésében. A város vonzása a vidék településeinek új- és legújabb kori elnevezéseiben (Vácbottyán, Váchartyán, Vácduka, Vácrátót, Vácszentmiklós) is tetten érhetők.

A hódoltság után a lakatlanná vált vagy csak gyéren lakott területre a magyar telepesek mellett jelentős szlovák népesség is beköltözött, amely a későbbiek folyamán fokozatosan asszimilálódott. A XIX. század közepén Dukát, Hartyánt és Szentmiklóst magyarnak, Rátótot és Sződöt „tót-magyar”-nak és csupán Bottyánt tekintették „tót”-nak. Itt az 1930-as népszámláláskor még mintegy harmincszázalékos volt a szlovák népesség. A felekezeti megoszlás tekintetében a váci püspökség közelében élő lakosság zömében katolikus: Rátót, Duka és Sződ esetében kilencven százalék feletti arányban. Szentmiklós és Hartyán felerészben református, Bottyánban pedig jelentős az evangélikus hívők száma.

A gazdálkodás a XVIII. században még erősen állattartó jellegű. A növénytermesztés előretörését a XIX. század elején hozta meg a gabonakonjunktúra és a lakosság gyarapodása, ami nagyarányú legelőfeltöréssel járt együtt. A gabonatermesztést fokozta a vasútvonalak kiépítése, a szállítás korszerűsítése, mely egyidejűleg a falvakat a szomszédos városokhoz szorosan hozzákapcsolta. A térségben a polgári korban növekedett az iparban, később a szolgáltatási szektorban megélhetést találók aránya, ezzel párhuzamosan csökkent a mezőgazdaságból élőké. Az egyre inkább meghatározóvá váló fővárosi és váci ingázás feltételeinek különbözőségei hozták meg az addig hasonló fejlődésű települések differenciálódását. Az 1846-ban megnyitott Pest–Vác vasútvonal mentén fekvő Sződ (és a belőle kiváló Göd, Sződliget) esetében a lakosság száma – szinte folyamatos intenzív betelepülésnek köszönhetően – robbanásszerűen gyarapodott. Ez azt jelentette, hogy az ezeken a településeken élők száma összességében 1870-től 2000-ig mintegy tizenötszörösére emelkedett. A települések másik csoportjába Vácduka, Váchartyán és Vácrátót tartozik, ahol a népesség csupán a kétszeresére gyarapodott ugyanezen időszak alatt. A növekedés forrása elsősorban a természetes szaporodás volt, de különösen az utóbbi években nem elhanyagolható a pozitív vándorlási különbözet sem, azaz az elköltözőknél többen települtek be. Az agglomerációs övezet jellegzetességének megfelelően a mezőgazdaság – mint háztáji vagy kisegítő üzem – a családok fontos kiegészítő jövedelemforrása maradt.

Az 1990-es rendszerváltás után a váci Magyarország fejlett helyzetű kistérségei közé sorolható. A földminőség és a foglalkoztatottság alapján mért mutatói jók. Az ötfokozatú skálán négyes minősítést kapott mindkét területen. Az 1990-es évek végén öt százalék alatti volt a munkanélküliség, de ezen belül jelentős területi eltérések találhatók. Még ennél is kedvezőbbek a jövedelmet, az iskolai végzettséget, valamint a csatornázottságot illető adatok: 1998-ban egy lakosra 278 ezer forint személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem jutott, a lakások felét bekapcsolták a közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba. (Pest megyében átlagban a lakásoknak csak mintegy negyedét érinti a csatornázottság.)

Az ipari és egyéb munkahelyek tömeges megszűntével megjelenő munkanélküliségből a kitörési pontokat a – részben munkát kínáló, részben önellátó – kisebb-nagyobb vállalkozások jelentik. 1998-ban a kistérségben ezer lakosra – a megyei átlaghoz (33) közelítő – 29 regisztrált vállalkozás jutott. Az ezredfordulón a foglalkozási szerkezet megfelel az agglomerációs átlagnak: az aktív keresőknek a mezőgazdaságban dolgozik tizenegy, az iparban 42 és a szolgáltatásokban 47 százaléka.