Utca- és dűlőnevek üzenete
Utca- és dűlőnevek üzenete
A négyutcás kis falu régi utcaneveit és a határában fekvő dűlők elnevezését megőrizte az itt élők emlékezete. A község belterülete a II. József által elrendelt, első katonai felmérés térképén – mint már említettük – egyetlenegy utcából állt. A XIX. században készített térképeken viszont jól kivehető a belterület növekedése. A legrégebbi a Veliki szokak – Nagy utca. Nevét az itt található házak sokaságáról kapta. Itt építették fel a XVIII. században a templomot, majd a későbbi századokban ugyanitt a kocsmát és a boltot is. Ez volt egyúttal a falu központja.
A második utca neve Mali szokak – Kis utca, amelynek az egyik oldalán építettek csak házakat. A harmadik utcában szintén, ezt egyszerűen csak Iza bastya – Kertek alja – néven emlegették a helybeliek. Elnevezése földrajzi helyzetéből adódott, a rész a kertek mögötti terület.
Az elnevezések a XX. században többször változtak. Az 1960-as és az 1970-es években hivatalosan csak első, második és harmadik utcáról beszéltek. Az ezredfordulón a településen található utcák megjelölésére Dundity Alexa (Fő utca), Čarnojević Arzén, Dózsa György és Kossuth Lajos nevét választották.
Az 1850. december 21-én lezárt első telekkönyvben a birtokosok neve mellett tűntették fel a földművelésre vonatkozó adatokat: kenderföld, kukoricaföld, szántóföld, lóherés kert, káposzta kert, kaszáló, szőlő, valamint szérűskert és szálláskert.
Néhány évvel később, 1858-ban Erhárd Ágost elkészítette Lórév község határának részletes térképét és telekkönyvét. Segítségükkel végezték el 1862-ben a tagosítást az 1860. június 27-én létrejött úrbéri egyezség alapján. A munkálatokat 1863. április 15-én a helyszínen végzett próbamérésekkel történt ellenőrzést követően hitelesítette Szeles Mihály, Pest megye másod alispánja, Győry Lajos megyei tiszteletbeli főmérnök, Peskó Medárd központi címzetes főszolgabíró és báró Horváth Antal központi tiszteletbeli esküdt.
A határban fekvő földbirtokokat több csoportba sorolták. Az elsőbe a császári-királyi család ráckevei uradalmához tartozó terület került, amely a szigetbecsei és a makádi határnál található egykori dézsmás kertrészből, a Zichy-kápolna körüli földekből, a Bokros-legelőben lévő új részből, erdőből és szőlőből állt.
A második csoport a szabadosok birtokait fogta össze. Ide tartozott a görög nem egyesült lelkész, a görög nem egyesült egyház és a felekezet tanítói birtoka, valamint a jegyzői és a község tulajdonát képező földterület. Ezek a Pod govnom, Voty, Kapuszta, Szlatina, Raszkrsznica, Kudeljista, Peszkulje, Gornja adica, Donja adica, Burunac határrészeken feküdtek.
A harmadik csoport a volt úrbéres telkes gazdák új birtokait jelölte meg. Ez két részből tevődött össze. A belsőség a háztelekből, a kertből és a szérűskertből állt. A határban kijelölt, a telekhez tartozó részek minden gazdaságnál a Nad votyom (Veliki duzs), Pod govnom, Velika kruska és a Pod rasztikom területén kerültek kijelölésre. Ide tartozott a Kudeljista- és a Raszkrsznica-dűlőben fekvő úrbéres szőlőterület.
Negyedik csoportként a volt úrbéres zsellérek új birtokai helyét határozták meg a Preszkuje területén és a Bokros-legelőn, míg az ötödik csoportként említett házas zsellérek összesen két holdnál valamivel nagyobb területének helyét nem jelölték.
A határban összesen négyszáznyolc holdnyi volt a közös legelő, amelyből a Bokros határrészben fekvő nyolcvankilenc és fél holdnyit a telkek nagysága szerint felosztottak, a Szlatina és a Kriva bara legelőt közösen használták. A kötet végén a „haszontalan” területeket sorolták fel: a közlekedési utakat, dűlőutakat, árkokat, gödröket és töltéseket.
A XIX. század derekán felfektetett telekkönyvben előforduló határnevek máig élnek, de újakkal is gyarapodtak. A Bara elnevezés gyakran vízjárta területet, pocsolyát jelent. Dunához közel eső terület. A falu tulajdona volt minden időben. Ide hajtották ki leggyakrabban a libát és a kacsát, ezek a füves völgyben szívesen kapirgáltak. A falubeli asszonyok itt szedték az úgynevezett sárga földet a ház padlójának hét végi meszeléséhez. Az itteni földből vetettek vályogot a ráckevei cigányok.
A Dulacska név magyar megfelelője a hosszú szó, arra utal, hogy viszonylag keskeny és hosszú a dűlő. Régen a jó fekete földön egyik évben búzát, másik évben kukoricát termesztettek. A helybeliek mindig is szerettek itt dolgozni, mert ez jó termőföldű határrész. A dűlő faluhoz közelebb eső részén ma egy kereszt áll. A falubeliek minden év május 8-án, Markov dan – Márkó-nap – délelőttjén a pappal együtt eljönnek ide. A földet szenteltvízbe mártott bazsajka csokorral megszentelik. A búzaszenteléskor néhány szál búzát a földből kihúznak, ezt hazaviszik, és otthon az ikon mögé teszik. Mindez a jó termést van hivatva elősegíteni. A frissen kihúzott búzából koszorút kötnek, amelyet a pap megszentel, majd a templomba viszik, ahol a következő évig megtartják.
A Glozsgye fekete földű, sík terület. A szó eredeti jelentése feledésbe merült. A második világháború előtt a ráckevei királyi uradalom földjeihez tartozott, és általában búzát, kukoricát vetettek ide. Gabonafélék termesztésére kiváló fekete földű sík terület az Ispod uta, a szókapcsolat jelentése út alatti.
A Jogovi – Zsellérjog – elnevezésű dűlő fekete földjén a leggyakoribb termesztett növény a búza és kukorica. Az elnevezés a zsellérek földjére utal. Akik itt földdel bírtak, azoknak máshol nemigen volt birtokuk. Simonfa egykori helyét jelöli a Krak. Eredetét ma már nem ismerik, a faluban az alábbi történetet mesélik róla: „Valamikor még nagyapám mesélte, hogy lakott egy ember, akit Simonnak hívtak. Az ő földjén volt egy fa, amit nem akart kivágni, pedig aggatott neki.” Ezen belül egy kisebb dűlő a Deonica nevet viseli. Talaja öntéstalaj. A dűlőt a Duna 1895. évi szabályozása előtt legelőként használták, szénát kaszáltak itt, hisz a folyó áradásai elvitték volna az ide vetett gabonaneműeket. A gát építését követően egy részében burgonyát, marharépát vetettek. A Krakban pedig emellett paprikát, paradicsomot és zöldséget. A konyhakerti növények termesztése ezen a területen mindvégig jelentős maradt.
A Kriva bara – Görbe-völgy – dűlő talaja agyagos. Nem szántották fel, mert vizenyős terület. Szárazabb időben itt szénát kaszáltak. Akinek ebben a dűlőben volt földje, annak a Pod rasztikom is volt.
Kenderes a Kudeljista jelentése, homokos, sík terület. Régen itt kendert termesztettek, innen ered a neve. Ma már a kender kizárólagossága megszűnt, többféle növényt vetnek.
A Kupusziste – Káposztás – konyhanövények termesztésére szolgált. A XX. században viszont már gyümölcsös, főleg szilva-, alma-, körte-, vörös szilva- és vörös körtefákkal. Az itt termett gyümölcs egy részét a környező piacokon árulták. A lehullott termésből cefrét készítettek, ebből pálinkát főztek. A terület őrzése gyakran a gyerekek feladata is volt, akik a sok szúnyog miatt nem nagyon szerették ezt a munkát. Esténként viszont a gyümölcsös őrzése az egyes gyümölcsfajták érésekor a férfiakat kötelezte teendőkre. Az itt álló koliba – kunyhó – szolgált védelmül az időjárás viszontagságai ellen. Egy részét Burunacnak nevezték, ezt egykor ugyancsak gyümölcsösként tartották számon, míg a mellette fekvő erdőt birtoknagyság szerint felosztották.
A Mala szlatina – Kis-legelő – területe sík, az úgynevezett nagy-szlatinai terület folytatása, a Dunához vezető út választja el őket. Napjainkban ezen a részen szántóföld található. Itt legeltetett egykor a svinjar [szvinjar], a disznópásztor. Az állatokat a házaktól etetés után, hét-nyolc óra tájban engedték ki. A déli itatás a Dunánál történt. A disznópásztor fizetségét búzában határozták meg.
Homokos, dombos terület a Namatak, jelentése kiegészítő. Neve a Pod rasztikom melletti területre utal, ahhoz is tartozik. A két részt egy szakaszon elválasztja a Kriva bara.
A Plandiste sík terület, talaja feketeföld. Elnevezése magyar nyelvre fordítva kóborlót jelent, az elkóborolt tehenekre utal. Régebben ide kukoricát vetettek. Az 1960-ban alakult termelőszövetkezet tanyaközpontot alakított itt ki. E részhez tartozik a Mojina jama – Mojo-gödör –, nevét egykori tulajdonosáról kapta. Az itteni tó a hiedelem szerint feneketlen. Senki sem emlékszik arra, hogy valaha is kiszáradt volna. Élővilága gazdag, télen a legnagyobb hidegben is csak a partrja mentén fagy be.
A községi földek neve Pod rasztikom, homokos, dombos terület ez. Régebben szőlőt és gabonát termesztettek rajta, ma inkább napraforgót és burgonyát.
A Popovi holtovi – Pap-földek – sík terület, talaja mesavina, azaz keverék homok és feketeföld. A község pópája bírta, aki a földet árendába adta. Gyakorta művelték felesben bolgárkertészek. A termelőszövetkezet megalakulásakor a terület önállósága megszűnt.
A Prud, a községi zátony, amely erdőtalajú, fás rész. Innen vágták ki régen a templom, az iskola és a községháza részére a fát, gyűjtötték össze a szükséges rőzsét. Jó minőségű füvét a falubeliek szívesen kaszálták. A terület része a Donja és a Gornja, az Alsó- és Felső-Kis-erdő. A Gornja adica neve északabbi fekvését jelöli. Területén egykor gyümölcsös volt, de ez már csak elvétve fordul elő, inkább akácerdő jellemzi. A Donja adica magyarul Alsó-Kis-erdőt jelent, régebben szintén gyümölcsös területként ismerték. Ehhez a területhez tartozó tisztás, a ligetes, szerbül Livada. Az itt található jó minőségű füvet évente két alkalommal kaszálták. Az első kaszálást májusban végezték, a termést szénának nevezték. A második, augusztusi kaszálás eredménye az atana, ezzel a szarvasmarhákat etették.
A Rara jelentése feledésbe merült. A dombos terület talaja az erdőtalaj mellett homokos. Az egykori akácerdőt kivágták, majd rozsot termesztettek itt.
A szétválasztás jelentésű dűlő neve szerbül Raszkrsznica. Nevét kettéosztottságáról kapta. Talaja homokos. Az 1870-es évek filoxérajárványát követően otelló és noha szőlőfajtákat telepítettek ide, ma elsősorban kukoricát és gabonaféléket vetnek. A terület egy részét Szveticának, Szentelt helynek nevezik. Elnevezése egy dombon álló épülettől ered, amelyben ikonokat tároltak. A pópa és a falu lakói ide minden évben szpászovdankor ellátogattak. A környéket a pap megszentelte, hogy jó termés legyen.
A Szpajinszki holtovi, az uradalmi föld része a Szeliste, talaja fekete föld. Régen itt muhart, marharépát, takarmányt termesztettek, később napraforgót. Az első világháborút követően a területet évente bérbe adták. Az árverést a szpahija, a gazdálkodás irányításával megbízott személy végezte. A bérlésért pénz kellett fizetni, nem terményt. A Szeliste a Duna áradása elől menekülők védelmi helyét, a magasabban fekvő kiköltöző helyet jelenti.
A Szrednja duzs dűlőnév magyarul középső hosszút jelent. Az elnevezés a terület alakjára utal. Szigetbecse és Makád között fekvő rész. Talaja feketeföld, amelyen jól terem a muhar, a búza, a zab, a rozs, a kukorica, a lucerna és a cukorrépa. Itt található a temető is. Nem messze a temetőtől egy szép fa áll, amelyet egy fiatalember emlékére ültettek. A második világháborút követően egy aknát talált ezen a helyen, felrobbant, megölte.
Az Undrc nevének jelentését feledés homálya borítja. A terület sík, homokos, bor- és csemegeszőlő termesztésére szolgált. Az Urbarija humuszos talajú, ahol a gabona kitűnően megterem. Egyik évben búzát, másikban zabot termesztettek, míg napjainkban inkább lucernát.
A magyarul gyümölcsöt jelentő Votya nevű sík terület talaja öntéstalaj. Régen és napjainkban is elsősorban a konyhakerti növények termesztésére szolgál. Zöldséget, burgonyát, sárgarépát termeltek és termelnek, de gyakori a paprika és paradicsom is. Ha a Duna áradásakor a terület vizenyőssé válik, előfordulhat, hogy az ide ültetett növények megrohadnak. Az ezen a részen fekvő tó neve Irinkina jama, Irénke-gödör. Elnevezését egy kislányról kapta, aki fürdés közben belefulladt. Egykor innen hordták az öntözéshez a vizet a votyiki területre.
A Velika kruska az itt álló hatalmas körtefáról kapta nevét. A humuszos sík területen főleg gabonát termesztettek, és ma is ez a jellemző. A Vinográdszka talaja homokos, és mint ahogy a neve is jelzi, szőlőt termesztettek ezen a részen. Ma már – az otelló kivágása után – szántóföldként hasznosítják.
A Nagy-legelő, szerbül Velika szlatina talaja agyagos. Ezen a területen hosszú évtizedek, talán évszázadok óta teheneket, lovakat legeltettek. A lovakra a csikós vigyázott. A tehenekre a kravar felügyelt. Ostorcsattogással jelezte a legelőre indulást és az esti visszaérkezést. Az állatok itatása a déli órákban a Dunánál történt. A tehénpásztor fizetését állatonként, ugyanúgy, mint a disznópásztorét egy véka, huszonöt liter gabonában állapították meg egy évre. A volovi, ahogy az ökröket nevezték, külön legeltek. Gondozásuk megegyezett a tehenekével. Az ökröket a kubikokban, agyaggödrökben itatták. Az első ilyen gödröt Pindrina jamának, Pindrin-gödörnek nevezik, egy fuldokló,de megmentett fiú nevét kapta.
A Szlatina a Dunától a gátig tartott. A terület fával védett rész, hogy amennyire lehetséges, a Duna áradásait felfogja. Ide kapcsolódik a Dunavac – Dunácska –, a sóderbánya területe a Duna mellett. Vize nem mély, a gyerekek kedvelt fürdőhelye a közel nyolc-tíz méter széles, és a falu hosszának felével mérhető fürdőhely. Innentől ismét a legelőrész folytatódik. Itt található egy kis dombon a kápolna, amely az 1848-ban kivégzett Zichy Ödön gróf emlékét őrzi.
A XIX. századi tagosítási iratokban fennmaradt elnevezések és a XX. században használt gazdag névanyag egyformán jelzi, hogy az itt élők mindennapi munkájuk során a helymeghatározásra folyamatosan használták az elődök örökségét. Az utca- és dűlőnevek a közösség tagjai számára gyors, tárgyszerű tájékozódást biztosítottak, segítették mindennapjaikat.
Lórévi utcakép a villanyáram bevezetése előtti évekből
Búzamező-szentelés (1997)
Hazafelé a legelőről
)
