Sebők Zsigmond

Teljes szövegű keresés

Sebők Zsigmond
Új csapást vágott az ifjúsági irodalom területén Sebők Zsigmond (1861–1916). Ő már nem gyűjtője vagy feldolgozója a népi eredetű meséknek, mondáknak, nem is hagyományok ápolója, hanem leleményes történeteivel elsősorban a városi ifjúság szórakozási igényeinek kielégítője. Jó Pajtás című lapja nagy sikert aratott, s különösen nagy tetszésnek örvendtek "Mackó úr" – majd későbben Dörmögő Dömötör – "kalandjai". Ez antropomorf szemléletű (és nemegyszer racionalista színezetű) történetekben – egyik méltatója szerint – a mulatságos helyzetekben Göre Gábor hatására lehet következtetnünk.
Sebők sikeres művelője volt az elbeszélő szépprózának is. Történetei az elszegényedett nemes sorsától (Bajcsányi de eadem) a cigányok életéig (Fuszujka) sok mindent felölelnek, de éppen e széles skála miatt nem tud mélyebbre hatolni, s így nem alakulhat ki egységes írói profilja sem. Nagy szerep jut elbeszéléseiben a szegénység problémájának (A két gyerek). Néhány történetén megérzik szegedi tartózkodásának, sőt olykor Tömörkény hatásának nyoma is. Sebők írásainak többségén egy kis érzelgősség ömlik el, s noha ez sohasem válik bántóvá, mégis, levon elbeszéléseinek értékéből.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem