Benedek Elek
Benedek Elek
Benedek Elek (1859–1929) nevével elsősorban a Magyar mese- és mondavilág (1894–96) forrott össze. Időnként jelentkeznek irodalomtörténetírásunkban olyan törekvések, amelyek szélesíteni kívánják Benedek oeuvrejének határait s külön beszélnek a szépíró vagy a politikus Benedekről. Jogos a megemlékezés e vonásairól is, de ezeket is úgy kell tekintenünk, mint utat és eszközt a gyermekirodalom megteremtéséhez. Ez a törekvése többet jelent a gyermekek egyszerű szórakoztatásánál; kulturáltságot, művelődési alapot, a nép szellemi kincse egy részének átültetését is jelenti. Benedek Elek gyűjtője, feldolgozója és részben írója is a gondolkozásunkkal annyira egybeforrt meséknek.
Benedeket egész életén és írói pályáján végigkíséri szülőföldjének, az erdélyi Kisbaconnak és lakóinak emléke. Hiába kerül a távoli Budapestre bölcsésznek, hiába lesz újságíró, lapszerkesztő, gondolatai vissza-visszaszállnak szülőföldjére, végül is hazaköltözik, s ott végzi nagy kultúrmisszióját.
A szülőföld és népének szeretete szélesedik ki nála az egész haza és nép szeretetévé. Népmesei gyűjtésével – amelyet Gyulai adott ki elsőnek –, újságírói tollával, s később – mint képviselő – politikai beszédeivel, szépírói tevékenységével is egyetlen célt szolgált: a szegény kisemberek igazának hirdetését. A századforduló könyörtelen gazdasági és erkölcsi viszonyai között mélyen humanista, tiszta erkölcsiséget hirdet, s lírai igazságszolgáltatásával válik kora embertelenségének leleplezőjévé.
Írói eszközei egyszerűek, mint a nép, amelyet beszéltet és leír; történetei nincsenek csattanóra kihegyezve, balladikus – nem szaggatott – szomorú folyásúak, néhány népi szólással megtűzdelve, a természetes szó adta vezetéssel, minden különösebb megszerkesztettség nélkül. Ez az igényes természetesség kora fejlett novellairodalmában is helyet biztosít Benedek elbeszéléseinek.
Különleges regionalista író Benedek: nagy lokálpatrióta, a székelyek szerelmese, s maga is közülük való, mégsem él a későbben annyira közkeletűvé vált "góbéságokkal". Ő nem a külső jellegzetességre tört, székely figuráiban is az egyetemes emberit látta és írta meg. Életének és munkásságának mindvégig fő törekvése maradt, hogy azt a nagy szakadékot, amely a népet a műveltebb osztályoktól elválasztja, a kultúra terjesztésével minél jobban áthidalja.
