III. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Tanácsterem.
Doge, Tanácsosok asztal körül. Tisztek hátrább.
DOGE.
Nincs összefüggés e hírekben, a mi
Hitelt szerezne nékik.
1. TANÁCSOS.
Egyik a
Mást rontja le. Leveleim szerint
Százhét hajó van.
DOGE.
Im száznegyvenet
Irnak nekem.
2. TANÁCSOS.
S nekem kétszázat. Ám,
Ha mint szokás az ily hozzávetésnél,
A szám nem egyez is: de egyaránt
Irják, hogy a török hajósereg
Cyprus felé evez.
DOGE.
Valószinű,
S a részletekben bár nem nyughatom meg,
A fődolognak ijesztő szinét
Meg nem tagadhatom.
HAJÓS.
(kívül)
Hahó! hahó!
Tiszt jő egy hajóssal.
TISZT.
Hírnök jött a hajóktól.
DOGE.
S mit hozott?
HAJÓS.
Rodus felé közelget a török.
E hírrel külde Angelo, uram.
DOGE.
Mit szóltok erre?
1. TANÁCSOS.
De hisz ez lehetlen!
A józan ész cselnek mutatja ezt,
Mely ámításunkért czéloztatik.
Gondoljuk el: mily fontos Cyprus a
Töröknek, az Rodusnál fontosabb.
És sokkal is könynyebben jutna hozzá,
Mert oly szilárdul erődítve nincs,
Mint Rodus. Hogy lehetne oly botor
Az ottomán, hogy végül hagyja azt,
Mi érdekében legelőször áll,
S a biztosabban várható sikert
Veszélyesebb merényért adja föl?
DOGE.
Nem, nem, bizonynyal nem Rodusra czéloz.
TISZT.
Új hírek.
Hirnök jő.
HIRNÖK.
A török, nagyságos úr,
Rodus alá evezve egyenest,
Ott új hajóhadával egyesült,
1. TANÁCSOS.
Így hittem én is. Mire becsülöd
Új erejét?
HIRNÖK.
Harmincz hajó lehet.
S most, visszatérve önnyomán, halad
Gyorsan Cyprus felé. Parancsnokom
Montano, nagyságod vitéz hive,
Magát ajánlja s kéri nagyságodat,
Adjon hitelt az új tudósitásnak.
DOGE.
Már bizonyos, Cyprus van fenyegetve.
Itthon van-e Lucheze Márk?
1. TANÁCSOS.
Jelenleg
Florenczbe’ van.
DOGE.
Sietve írj neki,
S küldj gyors futárt.
1. TANÁCSOS.
Itt jő Brabantio,
Vele van a vitéz mór.
Othello, Brabantio, Jago, Rodrigo, Tisztek jönnek.
DOGE.
Hős Othello!
Szükség van rád. A törökre kell
Indulnod. (Brabantiohoz.)
Csak most veszlek észre.
Isten hozott! Tanácsod és segélyedet
Fölötte nélkülöztük.
BRABANTIO.
Nem kevésbé
Én a tiéteket. Kegyelmes úr!
Nem hivatal, nem sürgető közügy
Keltett föl engem. Nem a haza gondja
Miatt nem alhatám. Saját keservem
Oly minden mást elsodró erejű:
Hogy bármi idegen bút nyeljen el,
Az marad, a mi volt.
DOGE.
Mi az? Mi baj?
BRABANTIO.
Leányom! Oh leányom!
DOGE.
Meghalt?
BRABANTIO.
Rám nézve meg! El van rabolva ő.
Elaltatták, megbűvölék, varázs-
Szerekkel; mert a természet, ha csak
Nem vak vagy őrült, nem hibázhatott
Kuruzslat nélkül így.
DOGE.
Akárki az,
Ki ily alávalón rabolta el
Tőled leányod’ s önmagátul őt:
Olvasd reá a törvényt te magad,
Véres betűi minden szigorával,
Legyen fiam bár, a kit sújt a vád.
BRABANTIO.
Oh köszönöm, kegyelmes úr! Emitt,
Nézd, itt ez ember. E mór, kit ha jól
Értettem, államügyben hivatál.
TANÁCSNOKOK.
Sajnáljuk.
DOGE.
(Othellohoz)
És mit szólsz mentségedül?
BRABANTIO.
Mit szólna mást, mint hogy való a vád?
OTHELLO.
Dicső, hatalmas, tisztelt főurak,
Nemes parancsolóim!
Hogy én ez aggnak lányát elvevém,
Való igaz. Nőül vevém a lányt.
Bűnöm s ez agg sérelme, mindenestül
Csak ennyi, nem több. Zord szavú vagyok,
S a béke fegyverével, lágyszelid
Szavakkal élni nem tudó. E kar,
Hét éves korom óta szűntelen
– Kivéve most vagy kilencz hónapot –
Kardforgatásban lelte gyönyörét,
A sátoros mezőn. E nagy világról
Kicsit tudok, nem többet, úgy lehet,
Mint harczfit illet; kevéssé fogom
Védhetni tettem; de ha engedélyt
Nyerek, röviden s cziczomátlanúl
Elmondom szerelmem történetét,
Mi bájital, mi bűszer, mily kuruzslat
Által nyerém meg a leányt. (Mivel
Ily vád van ellenem.)
BRABANTIO.
A lány
Félénk, szemérmes, úgy hogy önmaga
Mozdulatára elpirult – s e lány,
Kor, faj, természet, minden ellenére
Megszeretné azt, kire nézni is
Irtózatos? Nem! Oh az nem lehet,
Hogy a tökély s természet így csalódjék!
Az elme kénytelen pokolbeli
Csalást keresni itt. Megújitom
A vádat ím: véringerlő szerek
Vagy átkozott szesz segedelmivel
Nyeré meg őt.
DOGE.
A vád még nem bizonyság,
S határozottabb adat nélkül, a
Mit mondasz ellene: csupán üres
Látszat marad.
1. TANÁCSOS.
Othello! Szólj magad.
Tiltott erőszak útján mérgezéd-e
A lány szivét meg, vagy szabad s szelid
Szavakkal nyerted őt meg, milyeket
Szív szívhez intéz?
OTHELLO.
Kérlek uraim!
Hivassátok magát a nőt ide,
Hadd szóljon ő, atyja s előttetek!
S ha vallomása rám homályt vetend,
Nem tisztemet csak és bizalmatok’
Vegyétek el, de mondjatok halált
Fejemre!
DOGE.
El! hívjátok Desdemonát
OTHELLO.
Menj Jago. Te a helyet ismered.
(Jago, kisérettel el.)
S míg eljön ő, oly igazán, mikép
Az ég előtt meggyónom bűneim,
Oly híven elbeszélem nektek azt,
Mikép nyerém meg a leány szivét
S enyémet ő.
DOGE.
Beszélj Othello!
OTHELLO.
Atyja, szeretvén, gyakran hitt magához.
Kérdezte életem történetét,
Évrül évre, a sok ostromot, csatát,
Mikbe forogtam. Elmondottam azt,
Elsőtül végig, gyermekéveimtől
A perczig, melyben épen kérdezé.
Beszéltem száz csapás s megindító
Balsors felől, mi szárazon s vizen
Hányt és vetet; midőn hajszálon állt a
Tenger csatáin életem; midőn
Rabúl esvén az ellenség kezébe:
Eladtak s újonnan kiváltatám.
S mikép viseltem mind ebben magam;
Viszontagságos útaim leírván,
Hol vad barlangok, sivatag, kopár
Zord szikla, melynek égig ér feje,
S több más csodák jövének emlitésbe.
Egymást evő vad kannibálokat,
És oly csodákat, kiknek hón alatt
Nőtt a fejök, említenek sokan.
Ezek felől szép Desdemona is
Szeretett volna hallani. De őt
A házi baj tartá gyakorta el,
Mit hogyha végze, visszajött legott,
S mohó fülekkel hallgatott reám.
Ezt észrevéve: alkalmat lelék
Hő vágyát odavinni, míg esenge:
Beszéljem el mind összefüggve azt,
Mit ő, szegény, csak töredékesen
Hallgathatott meg. Én megegyezém.
Akaratlan könyükre ragadám
Nem egy veszély s nehéz csapás fölött, mi
Ifjonta ért. Mindent előadék
S tenger sohajjal válaszolt reá ő;
Esküdt: „csodás! hallatlanul csodás,
Megindító, nagyon meginditó!”
Kivánta: bár ne mondtam volt el,
S kivánta mégis: bár az ég neki
Ily férjet adjon. Köszöné nekem,
S kért hogy ha volna vagy egy ismerőm,
Ki őt szeretné: tanítsa meg azt
Történetemre, azzal könnyü lesz
Megnyerni őt. Én elértettem ezt,
S én szeretém őt, hő szánalmaért.
Im, – ily varázs nyeré meg őt nekem,
De itt jön ő. Kérdjétek őt magát.
Desdemona, Jago, Kiséret jönnek.
DOGE.
Ez elbeszélés, úgy hiszem, saját
Leányom is megnyerné. Jó Brabantio!
Vedd jobb feléről a mi megesett,
Törött karddal is könnyebb küzdeni,
Mint puszta kézzel.
BRABANTIO.
Kérdjétek ki őt;
Ám vallja meg, hogy félig-meddig ő
Kéré meg a mórt, s istenemre, azt
Nem vádolandom. Jőszte, szép kisasszony!
Tekints körül: ki az e társaságban,
Kinek engedelmeskedni tartozol?
DESDEMONA.
Két kötelesség áll előttem itt,
Oh jó atyám! Tenéked, éltemért
S növeltetésemért, hálával és
Hűséggel tartozom; lányod vagyok.
de íme férjem: s a mivel anyám
Neked – kit atyjánál előbbre tett –
Én ugyanazzal tartozom uramnak,
A mórnak.
BRABANTIO.
Jó. Mindennek vége van.
Ha tetszik, államügyre térhetünk.
Nekem jobb lett voln’ egy leányt örökbe
Vennem, mint nemzenem. Jőj ide, mór!
Vedd e leányt, szívből neked hagyom,
Mint – hogyha nem birnád – szivem szerint
Elvonnám tőled. Hallod-e, leány!
Örűlök, hogy nincs már több gyermekem,
Szökésedért még zsarnokuk lehetnék,
S czölönkre kötném. – Elvégzém uram!
DOGE.
Hadd szóljak én helyetted s mondjak egy szót,
Mely mint a lépcső, e két szeretőt,
Vezesse újra szivedhez közelb.
Ha nincs remény s segítni nem lehet:
Hát mögé dobjuk a keserveket.
Mult bánaton búsulni, annyi, mint
Szerezni a leélthez újra kínt.
Ha kincsedet ádáz sors vette el,
Erőt, nevetni, türelembe’ lelj.
Kit megraboltak gonosz tolvajok,
Tolvaját lopja meg, ha mosolyog;
De önmagát kétszer rabolja meg,
Ki vesztésén mód nélkül kesereg.
BRABANTIO.
Bánjunk ekép Cyprusnál a törökkel,
Míg nevetünk, birtokunk nem veszend el.
Jó az ily mondat, kinek benne más
Nem fekszik, mint olcsó vigasztalás,
De súlyos annak, kit nagy bánat ért,
Türelemhez fordulni kölcsönért.
Ily mondatokban méz és epe foly,
Egyfelől vérző kín, másról mosoly.
De szó csak szó, – s a megsebzett szivet
A fülön át gyógyítni nem lehet.
Kérlek, uram, beszéljünk államügyek felől. –
DOGE.
A török hatalmas készületekkel indult Cyprus felé. Othello, te ismered a hely erejét, s bár elismert képességű helytartónk van ott, azonban a közvélemény, e korlátlan bírája a sikernek, több bizalommal fordul feléd. El kell azért szánnod magadat, hogy új boldogságod fényét, ez alkalmatlan és zord vállalattal elhomályosítsd.
OTHELLO.
Nagy uraim! a zsarnok megszokás
Lágy pelyhes ágygyá tette már nekem
A durva harczi fekhelyt, kész vagyok
Természetemmel mindenben gyönyört
Találni, a mi zord, kemény. Örömmel
Megyek csatába a törökre, és
Alázattal hajolva meg e szék
Előtt, könyörgök: rendelkezzetek
Illően, nőm iránt; rendeljetek
Tartást s lakot, rangjával egyezőt.
DOGE.
No hát – atyjánál.
BRABANTIO.
Azt nem akarom.
OTHELLO.
De én sem.
DESDEMONA.
Én sem. Ott nem lakhatom,
Látásom őt szünetlen ingerelné.
Kegyelmes herczeg? kérelmemre adj
Vigasztalást, és gyöngeségemet
Pártold szavaddal.
DOGE.
Mondd ki, mit kivánsz.
DESDEMONA.
Hogy szeretem a mórt és oldalán
Kivánok élni: a világ előtt
Nyilván való tettem kiáltja azt.
Övé szivem. Sajátos lénye az,
Mi leigázott. Én Othello arczát
Lelkében keresém s a hős vitéz
Sorsához lánczolám ensorsomat.
Ha elmegy ő – s én visszamaradok,
Mint henye moly, míg ő harczot visel,
Én dicsőségét, melyért megszerettem,
Nem láthatom – s nehéz keserv alatt
Kell nyögnöm tőle távol. Hagyjatok
Mennem vele.
OTHELLO.
Oh kérlek, uraim!
Engedjetek neki. Te légy tanúm
Nagy ég, hogy én ezt nem kérem csupán
Érzékeimtől ösztönözve, vagy
Vérem hevének tápot adni vágyva,
Mely ereimben már halkan csörög. Nem!
Csak hogy lelkéhez közelebb legyek.
És mentsen ég, olyat gyanítnotok,
Hogy én a rám bízott komoly teendőt
Elhanyagolnám közzelléteért.
S ha léha szerelem s a játszi vágy
Vakká teendik súlyos tisztem és
Hivatalom virrasztó gondjait:
Ám sisakomból hitvány konyhaüst
Váljék – s a csúfság minden gúnyneme
Borítsa hírem’ s dicsőségemet.
DOGE.
Legyen tehát kivánságtok szerint:
Menjen vagy itt maradjon. A dolog
Nem tűr halasztást.
1. TANÁCSOS.
El kell ez éjjel menned.
OTHELLO.
Szívesen.
DOGE.
Reggel kilenczkor itt legyünk megint.
Othello, hagyj egy tisztet hátra, hogy
Utánad vigye rendeleteinket,
Kinevezésed s megbízásodat.
OTHELLO.
Zászlótartóm emitt; megbízható
S becsületes. Rábízom nőmet is,
Hogy elkisérje, s mit nagyságod ad,
Elhozza.
DOGE.
Jó, rendben van a dolog.
Jó éjszakát. (Brabantiohoz) Hidd meg, derék nemes,
Ha szép a hős erény tekintete,
Úgy vőd szebb, mint a milyen fekete.
1. TANÁCSOS.
Isten veled, derék mór! Megbecsüld
Szép Desdemonád’.
BRABANTIO.
Tartsd szemmel őt, mór, hogyha van szemed.
Megcsalhat téged is, mint engemet.
Doge, Brabantio, Tanácsosok, Tisztek el.)
OTHELLO.
Éltem hűségeért! – Becsületes
Jago! im Desdemonám’ rád hagyom.
Add társ gyanánt nődet melléje majd,
És szerencsésen, épen jöjjetek.
Jöjj Desdemona! egy órát lehet csak
A szerelem s rendelkezés között
Felosztanom. Ah! az idő parancsol.
(Othello, Desdemona el.)
ROGRIGO.
Jago!
JAGO.
Mit akarsz, nemes szív?
ROGRIGO.
Mit gondolsz, mit vagyok teendő?
JAGO.
No! hazamészsz s lefekszel.
ROGRIGO.
Azonnal vízbe ölöm magam.
JAGO.
Jó, ha azt teszed, többé nem foglak szeretni. S miért, te balgatag?
ROGRIGO.
Balgatagság élni, ha kín az élet. Nincs egyéb választásunk, mint meghalni, ha orvosunk a halál.
JAGO.
Oh nyomorúság! Négyszer hét évig néztem a világot, s mióta jótett és sértés közt különbséget tudok tenni, nem találtam embert, ki okosan tudná szeretni magát. Mintsem egy libáért vízbe öljem magam, inkább pávián lennék.
ROGRIGO.
Mit tegyek? magam is szégyenlem, hogy ily szerelmes vagyok, de nincs erőm változtatni rajta.
JAGO.
Erő! nevetség! Tőlünk függ, hogy ilyenek vagy amolyanok legyünk. Testünk a kert, akaratunk a kertész. Ha tetszik: csalánt vagy salátát vetünk bele. Izsópot ültetünk s kigyomláljuk a köményt. – Egyféle fűvel foglaljuk el az egészet, vagy többfelé osztjuk. Parlagon hagyjuk henyeségből, vagy tenyészővé teszszük iparral. Mindez egyedül akaratunktól függ. Ha éltünk mérlegében egyik oldalon nem volna az ész, ellensúlyozni a buta szenvedélyt: a vér s természetünk hitványsága ostoba következésekre ragadna. De azért van eszünk, hogy szenvedélyeink izgalmát, a hús és vér ingerét lehűtsük. Azért én azt, mit te szerelemnek nevesz, csak úgy nézem, mint valami oltóágat.
ROGRIGO.
Nem lehet.
JAGO.
Csupa a vér ingere, az akarat engedékeny levén. Ej! légy férfi! Vízbe ölni magadat? Macskákat s vak kutyakölyköket kell vízbe ölni. Barátodnak mondám magamat, s úgy érzem, mintha rettentő erős hajókötelekkel volnék szolgálatodhoz láncolva. Soha jobb szolgálatot nem tehetek neked, mint most. Végy pénzt magadhoz. Szegődj’ a sereghez. Torzítsd el álszakállal képedet. Mondom, végy pénzt magadhoz. Desdemona szerelme a mór iránt tartós nem lehet. Végy pénzt magadhoz. Sem a móré, iránta. Erőszakosan kezdődött, meglásd, erőszakos szakadás lesz a vége. Csak te végy pénzt magadhoz. Ezek a mórok igen változékonyak. Töltsd tele erszényedet. Mi vad ínyének most oly jó ízű, mint az édesgyökér, nem sokára oly fanyar lesz, mint a sáritök. Az asszony hamar meg fogja látni, mily bolondul választott. Neki változatosság kell. Azért csak töltsd tele erszényedet. Ha már egyáltalán el akarsz kárhozni, azt kellemesb úton is elérheted, mint ha vízbe ölöd magadat. Szedj össze annyi pénzt, a mennyit csak tudsz. Ha csak szenteskedés, vagy e kóbor barbar, s e kitanult velenczei delnő töredékeny esküje nem erősebb, mint az én eszem s az ördögök hada, – úgy tied leend ő. Azért csak lásd el magadat pénzzel. Vízbe ölni magad? Bolondság! Inkább akaszd fel magad vezeklésből a gyönyör után, mint vízbe fulj nélküle.
ROGRIGO.
Igéred-e, hogy czélomhoz segítsz?
JAGO.
Bízhatol bennem. Eredj, szerezz pénzt. Sokszor mondám, s újra meg újra ismétlem: gyűlölöm a mórt. Szivemből gyűlölöm. Neked nem kevesebb okod van rá. Szövetkezzünk bosszúra ellene. Ha szarvakat rakhatsz fehére, magadnak gyönyört s nekem mulatságot szerzesz. Az idő méhe sokkal viselős, minek meg kell születnie. Indulj – lépj! Végy pénzt magadhoz. Holnap többet beszélünk. Isten veled.
ROGRIGO.
Hol találkozunk holnap?
JAGO.
Nálam.
ROGRIGO.
Korán ott leszek.
(Indul.)
JAGO.
Eredj. – Megállj csak, Rodrigo!
ROGRIGO.
Mi az?
JAGO.
Szó se legyen a vízbe ugrásról! Érted?
ROGRIGO.
Más ember lettem. Eladom minden birtokomat.
JAGO.
Isten veled. Elég pénzt végy magadhoz.
(Rodrigo el.)
Így szoktam én bolondok pénzivel
Erszényemet megtömni. Hisz magam
Volnék bolond, ha ily ficzkóval az
Időt hiába tölteném csak. A
Mórt gyűlölöm. Mondják, hogy ágyamat
S nőmet bitangolá. Én nem tudom,
De a gyanú elég, hogy úgy tegyek,
Mint bizonyosra. Bízik bennem, – annál
Könnyebben éri őt utól kezem,
És Cassio csinos fiucska. Lássuk!
Elkaparítni helyét, – czélomat
kivinni, – egy csapásra két legyet.
De hogy? Megálljunk. Egy darab idő
Multán gyanút költünk a mórban; így,
Hogy nőjével bizalmas lábon áll.
A fiú módos, nyájas; ez elég
Gyanúra, s egy nőt elcsábítani.
A mór egyenes nyilt természetű,
Könnyen hisz a becsület látszatának,
S orránál fogva úgy vezethető,
Mint a szamár. Megvan! Az eszme meg-
Fogantatott! Éj s pokol méhe! szüld
A napvilágra e szörnyképü bűnt!
(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem