I. SZÍN.
Nem! a vezér ez őrjöngő szerelme
Túlmegy határin! Ama hős szemek,
Mik csatarend és harczi zaj fölött
Lángoltak, érczet öltött Mars gyanánt,
Most szolgalánggal oltároznak egy
Napsütte arcz előtt; a hős kebel,
Mely nagy csaták küzdelmi közt feszíté
Pánczéla kapcsát szerte, meglohadt most,
És legyező- s fuvóvá aljasult:
Lehűtni egy czigánynő lánghevét!
Nézd! ime jönnek!
Harsonák, Antonius, Cleopatra heréltektől legyezve, Kiséret, jönnek.
Oh tekints reá: |
Kéjhölgy bolondja hogy lett! Ládd-e? nézd!
Ha szerelem: mondd hát meg, mekkora?
Koldus-szerelem, mely megmérhető!
De én kitűzöm véghatárait,
Úgy új világot, új földet teremts!
Szolga jő.
Rómából hír –
Jaj! – csak a velejét! |
Nem, jó Antonius, hallgasd ki mind!
Tán Fulviád haragszik; vagy, ki tudja,
A pelyhes állu Caesar küld talán
Erős parancsot, hogy „Tedd ezt, meg ezt,
Foglald el ezt a földet, tedd szabaddá
Amazt; siess, – különben megharagszunk!”
Hogyan, szivem –?
Talán! – Nem! bizonyos! |
Kitelt s beszólít Caesar; hajts fejet!
Mit rendel Fulvia? – Caesar, akarom
Mondani. Vagy mindkettő. – Hej, a hírnök! –
De, koronámra! Te pirulsz, Antonius!
S e vér: Caesarnak hódolat! ha nem:
A szégyenpir, a nyelves Fulvia
Szidalmain! – a hírnököt, ha mondom!
Sülyedjen a Tiberbe Róma! Düljön
A büszke ország roppant boltja össze!
Itt van világom! Trónok: por, hamu;
E sárgöröngy egykép tart barmot, embert;
Az életben nemes csak ez, ha így
(Megöleli Cleopatrát.) |
Tehetjük ezt, miben – kimondom és
Megállom a szót – az egész világ
Nem ér utól!
Felséges csalfaság!
Mért vette Fulviát el, s nem szerette?
Így én bolondnak látszom, nem vagyok bár.
Antonius annak marad, mi volt.
Csak |
Szerelmünk-, s kéj-órái kedveért
Ne vesztegessük gyors időnk’ viszálylyal!
Egy percz se muljon életünkből úgy,
Hogy örömet ne hozzon! Mily vigalmat
Kivánsz ma?
Hallgasd meg a követet.
Ellenkedő királyném! Ám, neked
Egyképen illik a köny, a mosoly,
A duzzogás; benned minden szeszély
Széppé, csodássá alakulni tör!
Nem kell a hírnök. Egyedül tied,
Tied legyek csak! Majd éjjel bejárjuk
Utczáidat, kilessük népedet;
Tennap, királyném, kedved volt ehez!
(A szolgához.) Egy szót se!
(Antonius, Cleopatra, Kiséret el.) |
S ily kevésre tartja Caesart |
Ha olykor megszünik
Antonius lenni, távol tőle a
Méltóság, melyben járni kéne mindig
Antoniusnak.
Sajnos, mondhatom, hogy
Így igazolja a silányokat, kik
Rómában őt így festik! Ám remélem,
Holnapra okosabb lesz. Jó ’jszakát! | (Mind el.) |